Gondolatok a Hágádából.
Forrás: Aish.com
Fordította: Németh Zoltán
Megjelent: Forrás – 2012. április
Forrás: Aish.com
Fordította: Németh Zoltán
Megjelent: Forrás – 2012. április
Rabbi Tom Meyer
Az éhezők és a rászorulók
„Mindenki, aki éhes, jöjjön és egyen. Mindenki, aki szűkölködik, jöjjön és ülje meg velünk Peszách ünnepét.”
Nehéz elhinni, hogy amikor ezeket a sorokat mondjuk a széderestén, épp akkor lennének az ajtónk előtt éhező és rászoruló emberek. Akkor hát miért mondjuk mindezt? E mondatok üzenete az, hogy nem lehet úgy kapcsolatunk Istennel, ha nem törődünk másokkal – mind a testi, mind a lelki szükségleteikkel. A zsidó vallás teljes mértékben elutasítja a csupán önmagáért való spiritualitást. Ezért áll a Hágádában: „Mindenki, aki éhes … Mindenki, aki szűkölködik…” Az első kifejezés a fizikai éhségre vonatkozik – ha éhes vagy, gyere és harapj valamit. A második a lelki éhségre – ha egyedül érzed magad, vagy lehangolt vagy, gyere és ünnepelj velünk.
A szédereste célja, hogy közelebb hozzon minket az Örökkévalóhoz. A közelség a fizikai világban a távolsággal mérhető, a szellemi világban a hasonlósággal. Úgy kerülhetünk közelebb Istenhez, hogyha egyre jobban hasonlítunk hozzá. Ahogy Isten minden teremtményt ellát élelemmel és kielégíti a szükségleteiket, úgy a Hágádá legelején mi is meghívunk minden éhezőt és rászorulót. Ezáltal mi is „adók”-ként tekintünk önmagunkra, függetlenül attól, hogy épp vannak-e szegények, akik el tudják fogadni meghívásunkat. De ne feledjük! Jövőre még az ünnep beköszönte előtt hívjunk meg rászorulókat a széderesténkre.
Rabbi Shraga Simmons
A négy kérdés
A szédereste középpontjában a kérdések állnak. A legfiatalabb gyerek felteszi a Négy Kérdést, a kárpász elfogyasztása előtt megmossuk a kezünket, mely szokatlan, ezért kérdésekre buzdít, és a Hágádában szereplő Négy Fiú is aszerint van megkülönböztetve, hogy milyen kérdéseket tesznek fel peszáchról. Miért ilyen fontosak a kérdések? A prágai Máhárál (XVI. századi misztikus) ezt így magyarázza. Az emberek általában meg vannak elégedve az életszemléletükkel. Túlságosan elégedettek, amikor új ismeretek elsajátításáról lenne szó, mely által fejlődhetnének. Ha felteszünk egy kérdést, beismerjük, hogy vannak még hiányosságaink. Ez olyan belső űrt hoz létre, melyet be akarunk tölteni. Szédereste azért teszünk fel kérdéseket, hogy megnyissuk magunkat az Exodus élményeinek mélységei felé. Van egy jó kérdésed? Kérdezd meg szédereste!
Rabbi Ahron Lopiansky
A céltalan rabszolgaság
Sanyargattak bennünket, ahogy írva van: „Tettek föléjük felügyelő tiszteket, hogy sanyargassák őket rabszolgamunkával, és építettek éléstár városokat Fáraónak, Pitomot és Rámszeszt” (2Mózes 1:11).
A Tóra úgy definiálja az Egyiptomból való megváltást, hogy az a rabszolgaságból való megszabadulást jelenti. Ugyanakkor sok másfajta szenvedés is jellemezte az egyiptomi száműzetést: kínzás, gyerekgyilkosság, a férjek és feleségek erőszakos szétválasztása stb. A tízparancsolat legelején Isten így mutatja be önmagát: „Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom országából, a rabszolgaság házából” (2Mózes 20:2). Miért van kihangsúlyozva a rabszolgaság a többi szenvedéshez képest? A héber nyelvben kétféle szóval fejezhetjük ki a munkát: ávodá és meláchá. Maimonidész szerint a meláchá olyan munkát jelent, amelynek célja valamilyen produktum elkészítése. Az ávodá ezzel szemben olyan munka, amelynek nincs igazi célja vagy értelme. Héberül a rabszolga (eved) az ávodá szóból ered. Egy rabszolga csupán abból a célból dolgozik, hogy az urát kielégítse.
A Talmud azt tanítja, hogy az éléstárvárosok, amelyeket a zsidó rabszolgák építettek, mocsaras területen voltak. Amint megépítettek egy réteget, az elsüllyedt a mocsárban. A legnagyobb kín az volt, hogy céltalan volt a rabszolgák munkája. Mikor az Örökkévaló megmentett minket a hiábavaló munkától, megláttatta velünk, hogy milyen szörnyű az olyan élet, amelynek nincs mélyebb célja és értelme. Ezért Isten a Szináj-hegyen ennek tükrében vezette be a parancsolatait: „Én vagyok az Örökkévaló, aki eltávolított téged az élet céltalan és értelmetlen megpróbáltatásaitól. Most megmutatom neked mi az élet valódi célja: hogy közel kerülj Hozzám, hogy megjavítsd magadat, azon parancsolatok által, amelyek most következnek.”
Rabbi Stephen Baars
Asszimiláció akkor és most
„Minden nemzedékben, mindenkinek úgy kell magára tekintenie, mintha ő maga jött volna ki Egyiptomból.”
A Talmud feljegyzi, hogy a zsidóknak csupán 20%-a hagyta el Egyiptomot. A maradék 80% nem azonosította magát a zsidó nép küldetésével és céljával. Túlságosan asszimilálódtak és beolvadtak az egyiptomi társadalomba. Így ott maradtak. A Hágádá ráirányítja a figyelmünket, hogy a mi őseink azok között voltak, akikben megvolt a bátorság és az előrelátás, hogy elhagyják Egyiptomot. Változtatni mindig nehéz. Talán úgy érezzük, hogy nincs meg bennünk a kellő motiváció, kitartás és elszántság, hogy merész döntéseket hozzunk. A Hágádá azonban emlékeztet minket, hogy mi azokhoz tartozunk, azoknak a leszármazottai vagyunk, akik eljöttek. Megvan bennünk az erő a változáshoz.
Rabbi Shimon Apisdorf
Az átélés művészete
Az áfikomán elfogyasztása után az este hátralevő részében tilos enni, csupán vizet, teát és a fennmaradó két pohár bort ihatjuk meg.
Vajon megérné-e elmenni a Disney World-be, ha nem készíthetünk róla videót vagy fotókat? Miközben folyton arra törekszünk, hogy minden egyes élményünket megörökítsük valamilyen filmen vagy kazettán, nem is vesszük észre, hogy mit áldozunk fel mindezért. Amikor önmagunkat a kamera mögé helyezzük, egyúttal kivonjuk magunkat a képből, csupán passzív megfigyelőkké válunk, ahelyett hogy aktív részesei lennénk az eseménynek. Az áfikomán törvénye – ha egyszer véget ér valami, akkor az elmúlt – az átélés képességének elveszett művészetére tanít minket, egy érzékenyítő technika, mely lehetővé teszi, hogy ismét teljesen el tudjunk merülni egy élményben. Arra emlékeztet, hogy hangoljuk újra az érzékeinket, hogy tudatosan belemerüljünk minden nap minden pillanatába, hogy ünnepeljük az életet és éljünk meg teljességében minden egyes lépést, amit megteszünk.
A szédereste befejeztével, a zsidó hagyomány azt ajánlja, ne ízleljünk meg semmi mást az áfikomán után. Ez az este az átélés estéje: gondolatok, érzések, képek. Szülők tanítanak, gyerekek tanulnak, és mindannyian együtt növekedünk. Engedjük, hogy mindez a részünkké váljon. Éljük át a kapcsolat és szabadság estéjét. Csak ezután távozhatunk. Nem szuvenírekkel vagy fényképekkel, hanem más emberként. Egy más zsidóként. Ha így teszünk, azt sohasem fogjuk elfelejteni.