Pragmatikus tanácsok a valódi szerénység eléréséhez

Ramban, Nachmanidesz híres levelében erkölcsi útmutatást ad fiának – és mindannyiunknak. A levél legnagyobb része egy ma ósdinak és haszontalannak tartott tulajdonságról, a szerénységről szól. Ramban szerint a szerénység az összes jó tulajdonság közül a legjobb. Ezt a jellemvonást sokszor összekeverjük a kishitűséggel vagy félénkséggel, pedig a különbség óriási. A szerény ember nem azt mondja, hogy nem is olyan jó az, amit elért, hanem azt, hogy azokkal az eszközökkel, amelyeket fentről kapott, bárki más is el tudta volna érni ugyanazt. Nem azért nem tolakszik a reflektorfénybe, mert félénk, hanem azért, mert nincs szüksége a figyelemre. Tisztában van az értékeivel, de nem kérkedik velük, hanem eszközként tekint rájuk és használja azokat az életében a céljai eléréséhez.

Hogyan ismerhetjük fel a valódi szerény embert? A Shevet muszar című könyv segít ebben:

– Finom beszéd: a szerény ember az alárendeltjeivel is finoman beszél. Mindenkivel egyforma tisztelettel és tisztességgel bánik.

– A dicséret elfogadása: elhárítja a nem megérdemelt dicséretet. A megérdemelt dicséret sem száll a fejébe, mert noha örül az eredményeinek, tudja, hogy a képességei szerint még sokkal többet is tehetne.

– Válasza a sikerre: a valódi szerénység a sikerrel együtt növekszik. A nagyobb siker nagyobb hálára és nagyobb odaadásra kötelezi a Teremtő és embertársai iránt.

– Viták elsimítása: nem habozik bocsánatot kérni és helyreállítani a békét.

– Bosszú: sohasem áll bosszút. Képes megbocsátani és idővel az egész incidenst elfelejteni.

– Elfogadás: el tudja fogadni a szenvedést, anélkül hogy megtörne. A teremtője iránt érzett szeretet segít neki feldolgozni.

A tórai vezetőink mindig is ilyenek voltak. Mózesről áll, hogy a legszerényebb ember volt a világon. El tudjuk képzelni, hogy aki szemtől szemben állt a Teremtővel, és hallgatta a beszédét, aki számára megnyílt a menny, aki lehozta  a Tórát, aki kivezette a zsidókat Egyiptomból, kishitű lett volna? Nem önértékelési zavarai voltak, hanem tudta magáról, hogy milyen eszközöket kapott és milyen feladatra. Rav Joszef Leib Bloch úgy magyarázza, hogy minden azon múlik, mihez mérjük magunkat. Akkor leszünk önhittek, ha nálunk kisebbekhez viszonyítjuk magunkat. Mózes pontosan azért volt a legszerényebb ember, mert kézzelfogható közelségbe került a Teremtővel, számára Ő lett a végső mérce. Minél közelebb vagyunk az Örökkévalóhoz, minél inkább Ő a valóság számunkra, annál szerényebbek leszünk.

Amikor a kor két legnagyobb tóratudósa, Rabbi Akiva Eger Posenből és Rabbi Jákov Lorberbaum Lisából ellátogattak Varsóba, több tízezer zsidó ment eléjük a köszöntésükre. A tömeg mély tisztelete kifejezésére kifogta a lovakat, és az emberek maguk kezdték húzni a kocsit. A két rabbi a lovas kocsi két sarkában ült a gondolataiba mélyedve. Mindketten észrevették, mi történik, és mindketten azt gondolták, hogy egészen biztos, hogy a másik miatt fogták ki a lovakat. Mindketten részt akartak venni a tiszteletadásban és kicsusszantak az ajtón, egyik az egyik oldalon, másik a másikon, és beálltak húzni a kocsit. A tömeg pedig húzta az üres kocsit, amely mégis telve volt – szerénységgel.

Forrás: Rabbi Avrohom Chaim Feuer: A Letter for the Ages, Artscroll, 1989

D.Ch.