Lech lechá

Hogyan váljunk áldássá?

Éljünk olyan életet, hogy áldás legyünk a környezetünk számára.

Szerző: Kalász Marietta
Megjelent: Forrás – 2010. október

Szerző: Kalász Marietta
Megjelent: Forrás – 2010. októberHetiszakasz: Lech lechá

“És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel.” (1Mózes X:Y)

Ez az első kommunikatív aktusok egyike Ábrahám pátriárka és az Örökkévaló között, amelyben az Örökkévaló számos jutalmat ígért Ábrahámnak, ha otthagyja a szülőföldjét. Az egyik jutalom az volt, hogy Ábrahám “áldás lesz”. Rási szerint ez azt jelenti, hogy képes lesz áldást osztani másoknak.

Viszont a héber eredeti másképpen is érthető: “és legyél áldás”, tehát felszólító módban. Más szóval, az Örökkévaló megparancsolta Ábrahámnak, éljen olyan életet, hogy már a jelenléte áldást jelentsen mindenkinek a környezetében.

Ábrahám nagyon sok áldást kapott az Örökkévalótól, de mindezzel együtt járt a fenti parancsolat is, hogy viselkedjen úgy, hogy önmaga áldás legyen.

Mind az áldások, mind a fenti parancsolat nemcsak Ábrahámra, hanem az összes leszármazottjára, a zsidó nép egészére is érvényes. Ennek szellemében arra kell tehát törekednünk, hogy a jelenlétünk megörvendeztessen másokat, hogy a családunk örüljön, mikor hazajövünk, az emberek élvezzék a társaságunkat, és valami olyasmit hozzunk létre, ami mások szemében érték és hasznos.

Így valóban áldássá válhatunk a fenti parancsolatnak megfelelően.


vissza

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás