Gyereknevelés

Ima gyermekünk oktatásáért

Sziván eleji szokás és ima a gyerekekért.

Szerző: Panyiné dr. Ábrahám Zita
Megjelent: Forrás – 2012. június

Szerző: Panyiné dr. Ábrahám Zita
Megjelent: Forrás – 2012. június


Egy különleges szokásról szeretnék a mai cikkben írni, elsősorban szülőknek, nagyszülőknek. Egy olyan vallási hagyományról, amely kifejezetten a szülőknek a gyermekek iránti felelősségükről, aggódásukról és szeretetükről szól.

Ez a hagyomány pedig az, hogy a szülők imádkozzanak a gyermekükért, és azon belül is oktatásuk sikeréért. Ezt tehetik bármely napon, de különösen ros chodes sziván (sziván hónap első napja) előtti napon szerencsés erre koncentrálnunk. Miért pont ezen a napon? Mert a Tórát – azaz a Mindenható örök tanítását – sziván hónapban kaptuk, s ezért már az egész hónapot ennek a hangulata szabja meg. Valamint ekkor, illetve ettől kezdve szólíttattunk az Örökkévaló gyermekeinek. A szülők – hogy gyermekeik taníttatásáért mondott imájuk még könnyebben meghallgattatást nyerjen odafent – megerősíthetik szándékukat ezen a napon böjttel, esetleges hibás magatartási mintáik, bűneik megjavításával (tsuvával) és általában otthonuk vallási értelemben való megerősítésével. Ajánlatos cedákát adniuk is.

„a szülőknek a gyermekek iránti felelősségükről, aggódásukról és szeretetükről”

Ezt a szép szokást Isaiah ben Abraham ha Levi Horowitz (1565–1630) – ismertebb nevén Seláh hákádos vezette be. A XVI–XVII. század fordulóján élt vallási vezető és nagy kabbalista rabbi Prágában született, és a Szentföldön halt meg. Legfőbb munkája a Sné luchot hábrit, azaz A szövetség két kőtáblája címet viseli, a kabbalának és háláchának az életvitel során való összeegyeztetéséről szól. Sírja Rambamé mellett fekszik, Tiberiasban.

Az általa szerkesztett ima teljes szövegét megtalálhatja bármely érdeklődő az interneten, héberül és angolul is, illetve minden ismertebb zsidó imagyűjteményben.

A fohász az Örökkévaló és a Tóra nagyságának hangsúlyozásán túl kéri az Örökkévaló segítségét mindenben, ami a gyermekek jólétét illeti. Elsősorban, hogy járatosak legyenek a Tórában, micvákban, jó tulajdonságaik, kedvességük révén szeretetet és tiszteletet nyerjenek embertársaik szemében. Kéri, hogy a leszármazottak jó testvérként szeressék egymást, jó házastársat találjanak, egészséget, erőt, gyermekáldásban részesüljenek. Az ima idézi a 128. zsoltár szavait is. Nagyon szép ima, amelyet feltétlenül javasolok elolvasni mindenkinek. Ha nem megy a olvasás héberül, ne kedvetlenedjünk el! Saját szavainkkal is fordulhatunk (bármikor) az Örökkévalóhoz ebben vagy bármely témában.

Ez a szokás és az ima teljes szövege is hangsúlyozza azokat az alapelvet, melyek a zsidó nevelés alapjait érinti. Ez pedig nem más, mint annak a gondolatnak a teljes megértése és gyakorlatba ültetése, hogy mindannyian az Örökkévaló gyermekei vagyunk, akiket végtelenül szeret. Minket az Örökkévaló áldott meg a gyermekünkkel és helyezte kezünkbe az ő lelkének, testének és szellemének ápolását mint óriási feladatot. Illik és lehetséges, sőt szinte kötelező is hozzá fordulnunk, az Ő segítségét, iránymutatását kérnünk mindennel kapcsolatban, ami gyermekünk nevelését illeti. S Ő örömmel segíteni fog nekünk ebben a nemes feladatban. Így az imánkkal nemcsak segítséget kérünk és találunk, de egyben kifejezzük saját hitünket is, az ő szeretetében, és mindenhatóságában.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás