Ünnepek

Isten legkedvesebb vendégei – Smini Áceret

Miután a sok vendég elmegy, a nyolcadik napon az Örökkévaló csak kedvenceivel, a kiválasztott népével kettesben akar ünnepelni.

Szerző: Kalász Marietta
Megjelent: Forrás – 2010. szeptember

Szerző: Kalász Marietta
Megjelent: Forrás – 2010. szeptember

Smini Áceret az őszi ünnepek végén, Szukot után van. Ez az egyetlen ünnep, amely nem kötődik semmilyen történelmi vagy mezőgazdasági eseményhez. Smini Áceret után egészen Peszáchig, tehát adott esetben több mint fél évig, nincs semmilyen zarándokünnep. Az őszi ünnepeknek mintegy a koronája ez a nap. Az utolsó lehetőség, hogy spirituálisan feltöltekezzünk az elkövetkező fél évre. (A Szimchát Tóra és a Smini Áceret Izraelben egy napra esik, a diaszpórában Szimchát Tóra tulajdonképpen Smini Áceret második napja. A Szimchát Tóra ünneplésének szokása sokkal későbbi, és nem biblikus eredetű.)

Smini Áceret a nyolcadik ünnepnap Szukot hét napja után. A hetes szám az idő teljességét jelképezi – csak a sábáttal együtt teljes  az előző hat nap. Mi szükség van akkor ezek után még egy nyolcadik napra? A nyolcadik nap az időn kívül, illetve afelett áll. A nyolcadik nap a messiási időket jelképezi, amikor természetfölötti erők lépnek működésbe és nyolc napból fog állni egy hét. Így hát Smini Áceret a megváltás ígéretét hordozza magában, amikor az Örökkévaló, a Tóra és a zsidó nép egy lesz. Ennek a kifejezése Szimchát Tóra. Ahelyett, hogy a Tóratekercsek körül járnánk körbe, mint Szukotkor, a Tóratekercsekkel táncolunk körbe, amely az Örökkévaló és népe közti szövetséget jelképezi.

Smini Áceret szó szerint azt jelenti: Nyolcadik (napi) Gyülekezés. A rabbinikus irodalom a következő hasonlatot használva írja le ezt az ünnepet: Az Örökkévaló egy vendéglátó, aki meghívott  minket,  vendégeket egy meghatározott időre, de amikor eljön a vége, nehezen vesz búcsút tőlünk; így még egy napra marasztal minket, mert annyi öröme telt bennünk. Szukot az egész emberiségnek szánt ünnep – mint ahogy azt a népek a messiási időkben majd fel fogják ismerni. De miután a sok vendég elmegy, Smini Áceretkor (a nyolcadik napon) az Örökkévaló csak kedvenceivel, a kiválasztott népével kettesben akar ünnepelni. Miután elmegy a népes vendégsereg, végre van idő és lehetőség intimebb együttlétre, személyesebb beszélgetésekre.

Egész évben talán ezen a napon vagyunk a legeslegközelebb az Örökkévalóhoz, így az ekkor elmondott imák különösen alkalmasak lehetnek arra, hogy meghallgatásra találjanak.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás