„És vették Áron fiai, Nádáv és Ávihu, ki-ki serpenyőjét, és tettek azokba tüzet, tettek rá füstölőszert, és bevittek az Örökkévaló színe elé idegen tüzet, amit nem parancsolt nekik. Ekkor kijött tűz az Örökkévaló színe elől, és megemésztette őket, és meghaltak az Örökkévaló színe előtt.” (3Mózes 10:1–2.)

 Bölcseink több magyarázatot szolgáltatnak arról, hogy milyen bűnnel érdemelte ki Nádáv és Ávihu azt, hogy isteni tűz nyelje el őket.

1.  Részegen, a megkívánt hajvágás nélkül, esetleg a papi viseletet mellőzve mentek be a Sátorba.

2. Apjukat kellett volna megkérniük arra, hogy hozza a tüzet.

3. Nem kérték ki Mózes vagy egymás véleményét a tűz hozatala előtt.

4. Nem házasodtak meg.

5. Arról beszéltek, hogy mikor fog végre Mózes és Áron meghalni, hogy ők vezethessék nemzedéküket.

Mivel a Tóra pontosan megjelöli a bűnüket  („idegen tüzet” hoztak), miért volt szükség arra, hogy a Bölcsek további magyarázatokat keressenek? Továbbá a Bölcsek azt mondták, hogy Nádáv és Ávihu már a Szináj-hegynél halálra lettek ítélve, mivel könnyelműen kezelték az Sechiná profetikus jelenését. Az egyetlen ok, ami miatt akkor megmenekültek, az volt, hogy Isten nem akarta megzavarni a tóraadás örömét.

Ennek a magyarázatnak megvannak a maga problémái. A Sátor felavatása szintén örömteli esemény volt, ahogyan erről a midrás is beszámol. Itt miért nem vette ugyanezt figyelembe Isten?

„Mózes azt mondta a zsidóknak: távolítsátok el a jécér hárát (a rossz ösztönt) a szívetekből, hogy megihlessen titeket az Isten iránt érzett ámulat és az istenszolgálat. Ahogyan Ő is egy, úgy a ti istenszolgálatotok is legyen egy”. (Midrás – Jalkut Semini.)

A Neciv szerint már Mózes idejében is voltak olyanok, akik a Tórában előírt eszközökön kívül próbáltak eljutni Istenhez. Ez az a jécér hárá, amire Mózes hívta fel a figyelmet a fenti midrásban, a vágy, amely arra csábít, hogy Istenhez nem előírt módon közeledjünk nem szentség. Ez a jécer hárá.

 Az isteni szolgálatnak kevernie kell az érzelmet és a féltő odafigyelést, hogy ezt az Isten által előírt módon fejezzük ki. A Tóra szisztémáját be kell oltanunk a saját egyéni érzéseinkkel. Az aranyborjú bűnének visszhangja az, amikor a Tóra keretrendszerét mellőzzük, és szubjektív érzelmekre, intuícióra alapozzuk az utat Istenhez. Az aranyborjú is olyan próbálkozás volt, amely egy nem engedélyezett közvetítőn keresztül próbált kapcsolatot keresni az Örökkévalóval.

 Minden olyan kezdeményezés, amely a Tóra és rabbinikus határozatok által tiltott szertartások és rituálék (deviáns zsidó formák) által keresi a vallási élményt, vagy amely a Tórától idegen kulturális hozzáállásokat tükröz (nyolcnapos lányok merítése a mikvében), a jécér hárá megnyilvánulása. Ezektől meg kellett szabadulni, mielőtt a Sechiná a Sátorban tudott lakozni. Ahhoz, hogy a Sátor isteni lak legyen, pontosan olyannak kellett lennie, ahogyan Isten megparancsolta Mózesnek.

Közeledés

Bár Nádáv és Ávihu mindketten tiszteletre méltó emberek voltak, a jécér hárá áldozatai lettek. A saját elképzeléseik szerint akarták kifejezni magukat, nem Isten előírásai szerint. Gyengeségük először a Szináj-hegynél jelentkezett, amikor a Sechiná megpillantása miatt érzett eksztázisuk nem felelt meg az előírt tisztelet és komolyság követelményeinek. Isten azt remélte, hogy a tóraadás kijavítja majd ezt a hibájukat, hiszen a Tóra célja az, hogy a legbelső szellemi törekvéseinket vezesse. Ezért élte túl Nádáv és Ávihu a tóraadást.

Azon a napon, amikor a Sátort felszentelték, és örökre lefektették az isteni szolgálat alapjait, Nádávban és Ávihuban megmutatkozott, hogy a kiigazítás nem volt hatásos. Emberi tüzet hoztak, amely az isteni tűzzel keveredett. A tüzet először egyszerűen csak tűznek írja le a Tóra, és csupán csak később lesz idegen és nemkívánatos. A Istenhez való közeledés vágya önmagában nem volt idegen, csak a módszer, amit választottak.

Nádáv és Ávihu összes bűnére illik a jécér hárának ez az aspektusa. Az Istenhez való közel kerülés közben elvetették a tórai formát. Nem kértek tanácsot, nem tisztelték az idősebbeket. Halachikus kérdésekben döntöttek Mózes jelenlétében. A Sátorba érzelemtől részegen mentek be, és nem törődtek azzal, hogy vajon a megjelenésük és az öltözékük megfelel-e a tórai követelményeknek.

A Sátor felavatása mindörökre megalapozta az istentiszteletet. Isten a kezdetektől figyelmeztetett az érzelem monopóliumára az imában. Nádáv és Ávihu halála által egy tiszta üzenetet közölt a jövő generációinak: az isteni szolgálatot nem lehet csak érzelmekre építeni. Annak először is a háláchához kell igazodnia.

fordítás · Horváth Árje