Ünnepek

Jákob és az áfikomán

Jákob peszáchi bölcsessége.

Szerző: Rabbi Pinches Friedman
Forrás: ShvileiPinches.com
Fordította: Elior
Megjelent: Forrás – 2013. március-április

Szerző: Rabbi Pinches Friedman
Forrás: ShvileiPinches.com
Fordította: Elior
Megjelent: Forrás – 2013. március-április

A szédereste folyamán tanítjuk meg a bölcs gyermeknek a következőt: veáf átá emor lo kehilchot hápészách, én máftirin áchár hápészách áfikomán – tilos az afikoman után elfogyasztani a korbán peszáchot (peszách áldozatot). Miért is? Mert az afikoman íze kell, hogy maradjon a szánkban a széder befejeztekor. Ha a bölcs gyermek tovább érdeklődik ennek okáról, érdemes megnézni a Tórát, Jákob és Ézsau történetét, ahol Izsák a következőt mondja a hazatérő és áldást kérő Ézsaunak: (1Mózes 27:35) „Vájomer bá áchichá bemirmá vájikách et birchátechá” – „a testvéred jött és csellel elvette az áldásodat”. Pirkei Rabbi Eliezer szerint mindez peszách első estéjén történt, Izsák a sátrában a peszách és chágigá áldozatokat fogyasztotta, amikor Jákob megjelent. Hagyományaink szerint az ősapák olyan magas szinten voltak, hogy betartották az összes micvát, mielőtt a zsidó nép megkapta volna a Tórát. A Midrás (Berésit Rábbá 67:4) a következő magyarázatot adja a bemirmá szó értelmezésére: „Bá áchichá bemirmá, ámár Rabbi Jochánán, bá bechochmát toráto” – a „csellel” szó itt azt jelenti, hogy alkalmazta a bölcsességet, melyet a Tórából merített. Vizsgáljuk meg, hogy milyen tórai bölcsességet alkalmazott ebben az esetben Jákob ősapánk.

„alkalmazta a bölcsességet, melyet a Tórából merített.”

Széfer Bigdé Áháron a következő tényt közli velünk, történetünk szempontjából nem mellékesen: „Bá áchichá bemirmá, vájikách lo áfikomán” – „A Tóra tanítja, hogy Jákob okosan áfikománt hozott apjának.” Mi az oka ennek? Kapcsoljuk össze a fent tanultakat, és ezt a paszukot: nem véletlen, hogy Jákob áfikománt ad az apjának az étkezés befejezésekor, hiszen jól tudta, hogy az áfikomán elfogyasztása után már nem lehet enni.

Jákob attól félt, hogy megjelenik a testvére, Ézsau, enni ad az apjának, és megkapja az áldást, amint azt Izsák ígérte neki. Azután, hogy Izsák megette az áfikománt, Ézsau már nem tud enni adni az apjának, és ezáltal nem is kaphat áldást. Ez az a Tóra-bölcsesség, amelyet Jákob alkalmazott, és amelyre a Midrás utal.

Ez már önmagában is szép, de ássunk eggyel mélyebbre. Nemcsak a Midrás, maga a Tóra utal az áfikomán jelenlétére Izsák sátrában az áldás osztásakor. Hogyan? Ha megnézzük a szavak gematriáját (a szavakban szereplő betűk számértékét), akkor érdekes eredményt kapunk:

bemirmá (csellel) = 2 + 40 + 200 + 40 + 5 = 287
áfikomán (áfikomán) = 1 + 80 + 10 + 100 + 6 + 40 + 50 = 287

A „csellel” szó egyenértékű az „áfikomán” szóval! In­nen látjuk Jákob bölcsességét az áldás megszerzésében.

Mindez már elég is lenne, ha nem fedeznénk fel egy döbbenetes egyezést a bölcs fiú kérdése, a gonosz fiú kérdése és a tórai történet között. A bölcs fiú kérdése: „má háédot veháchukim, áser hásem elokénu civá etchem” – „mik a tanúságok, parancsok és törvények, amelyeket Örökkévaló Istenünk parancsolt nektek?” A Vilna Gaon rámutat, hogy a bölcs fiú a kérdés feltevésekor az Örökkévaló két nevét használja. A gonosz fiú a következőt akarja tudni: má háávodá házot láchem” – „Mi ez a szolgálat számotokra?”, a kérdésben nem említve meg az Örökkévaló nevét. Ebből a következő párhuzamot vehetjük észre: a bölcs fiú ugyanúgy Isten két nevét említi, mint Jákob, amikor megjelent apjánál az áldásért, így idézve meg a tórai történetet a széderestén. Jákob álruhában jelent meg az apjánál, de megjelenésekor az Örökkévaló két nevét használta. Ézsaura a gonosz fiú kérdése utal: sem Ézsau, sem a gonosz fiú nem ejti ki a száján az Örökkévaló nevét. Izsák tudta, hogy Ézsau nem használja az Örökkévaló nevét, ezért hiába volt Jákob álruhában, amikor kiejtette a száján az Örökkévaló két nevét, Izsák tudta, hogy ki áll előtte. Jogosan feltételezhetjük tehát, hogy Izsák teljes tudatában volt annak, hogy kinek is adja az elsőszülöttnek járó áldást.

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás