A régi időkben a gyermekek nevelésében igen nagy részt vállalt a közösség és általában a családot körülvevő tágabb környezet. A közösség bizonyosan pozitív hatást gyakorolt (de még az utca sem jelentett annyi veszélyt, mint manapság). A közösség tagjainak túlnyomó többsége azonos értékek szerint élt, a szűkebb és tágabb család, a szomszédság nagyjából egy hangot ütött meg. Így a szülők üzeneteit a környezet többi csatornáján át is megerősítették a gyermekben. Ez a mai világban már radikálisan megváltozott. A szülők azzal találták szemben magukat, hogy egyenesen küzdeniük kell a környezet romboló hatásai ellen, melyeknek lépten-nyomon ki van téve a gyermek. Régen tekinthettünk úgy a szülő feladatára, mint aki ültet, ápol és öntözget egy kis palántát, ma már a munkájának nagy része inkább tekinthető gyomlálásnak.

Fontos, hogy belássuk, a gyermeknevelés komoly, kemény munka, méghozzá teljes munkaidőben. Ráadásul egyáltalán nem rutinszerű, hanem nagyfokú kreativitást, rugalmasságot és leleményességet igénylő összetett feladat. Mivel a szülők semmi képzést nem kapnak életük egyik legnagyobb kihívást jelentő feladatuk ellátásához, érdemes önképzéssel fejleszteni képességeinket. Mert a tét túl nagy! Gyermekünk jövője és velük való kapcsolatunk minősége! Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a saját hibánkon lassan tanuljunk.

Érdemes az alapokkal kezdeni. A nevelésre először is nagyon könnyű úgy tekinteni, mint egy know-how-ra, azaz a „hogyanok” hosszú listájára. Mit tegyek, ha a gyermekem hisztizik, vagy folyton nemet mond mindenre? Mit tegyek, ha hazudott nekem, ha nem hallja meg, amit már ötödjére kérek tőle? Várjuk a működő válaszokat és nem értjük, nálunk miért nem működik. De a jobb szülők valóban csak egyszerűen nagyobb hátizsáknyi trükkel rendelkeznek, vagy valami mástól lesz az ő gyermekük jól nevelt, kedves, sikeres, őszinte, segítőkész, motivált stb.?

Nem kérdés, hogy hasznos jól működő nevelési tippeket és stratégiákat begyűjtenünk, majd kipróbálnunk, hiszen ezzel lehetőségeinket tágítjuk, illetve hatékonyabbá válhatunk. De egy nagy hiba van ebben a gondolatban, mégpedig az, hogy a hangsúlyt egyedül a gyermek formálhatóságára helyezi. A gyermeket akarjuk befolyásolni, őt akarjuk (át)formálni. És ez veszélyes fókusz.

Rabbi Samson Raphael Hirsch egyszer azt írta, egy gyermek nevelése a gyermek születése előtt 20 évvel kezdődik. R. S. R. Hirsch arra a talmudi elvre utalt, miszerint „Javítsd ki magadat, majd javíts ki másokat.” (Bává Meciá 107b), s amely alkalmazható a gyermeknevelésre vagy bármely más kapcsolatra is. A gyermeknevelés is akkor lesz sikeres, ha előbb magunkat neveljük meg. Amikor a gyermekünkben meg akarunk változtatni valamit, előbb nézzük meg magunkat azon a területen. Ha a gyermek szerintünk nem elég segítőkész, nosza, vizsgáljuk meg magunkat! Vajon mi azok vagyunk? Mit tanul tőlünk? Vajon mindig megköszönöm, ha valaki segít nekem? Elmesélem, milyen kedves volt velem valaki ma és az milyen jól esett nekem? Elgondolkodom előttük hangosan azon, hogyan is segíthetnék valakinek egy problémájának megoldásában? Érdemes ilyen formában a fókuszt áthelyezni kicsit magunkra. A saját elveinket, értékeinket kell tisztán látnunk és azokkal összhangban élni, mert csak így adhatjuk át ezeket az értékeket gyermekeinknek.

vissza