Kérdezd a rabbit!

A testmozgás a zsidó hagyomány szerint is olyan tevékenység, melyre az embereket érdemes bátorítani az egészség és erőnlét érdekében (lásd: Babilóniai Talmud Sábbát 147a, Misna Berura 301:7 és 328:129). Ilyen esetekben is oda kell figyelni az illendő öltözködés szabályaira. Lehetőség szerint laza, kényelmes, és nem testre tapadó öltözet viselése van előírva, melyben a test kontúrjai nem rajzolódnak ki. Például: laza póló, laza melegítőnadrág. Amennyiben a sport megengedi, akkor szoknya viselése is ajánlott. Amennyiben a szoknya kifejezetten zavaró az adott sporttevékenység közben, olyan melegítőnadrág viselése ajánlott, amely a csípőn a lehető leglazább, és nem fedi fel a test kontúrjait. Sportoláskor is be kell tartani az eltakart testrészekre vonatkozó szabályokat, akárcsak normális hétköznapi helyzetekben. Érdemes megjegyezni, hogy akinek ez fontos, Izraelben lehetőség van olyan úszódressz vásárlására, amely ezekkel a szabályokkal összhangban van. (Forrás: R’ Pesach Eliyahu Falk: Modesty – An Adornment for Life)

Túl a szigorúan vallásjogi magyarázaton ennek a gyakorlatnak valószínűleg mélyebb mondanivalója is van. A fogadalom feloldásának az az alapja, hogy a fogadalom megtétele óta új információhoz jutott a fogadalmat tevő személy, és ennek tükrében egyértelmű számára, hogy a fogadalmat soha sem vállalta volna magára, ha akkor is tudta volna azt, amit most tud. Erről szól a megtérés is. Nem pusztán arról van szó, hogy megbánjuk azt, amit tettünk. Ennél sokkal fontosabb az, hogy megváltozzon a szemléletünk, hogy újraértékeljük azt, hogy mi fontos az életünkben. Miután újragondoljuk az életünket, őszintén jelenthetjük ki, hogy ha a tavalyi év során is mindent olyan pontosan láttunk volna, mint most, akkor soha sem követtük volna azt a számos hibát, amiért most felelnünk kell. Ezzel a szertartással azt fejezzük ki, hogy ugyanúgy ahogy a fogadalmat semmissé lehet tenni, reméljük, hogy az Ö-való is semmisnek fogja tekinteni a hibáinkat. Az ebbéli reményünket a törvényszék három tagja szóban is kifejezi: „Minden bocsátassék meg neked… nincs sem igéret, sem eskü… csak megbocsátás és feloldozás. Ahogy a földi törvényszék feloldozott, úgy oldozzon fel téged az égi törvényszék is.”

Rábbi Mose Isszerlész a Sulchán Áruch, a zsidó vallási kódex házassággal foglalkozó részéhez fűzött kommentárjában (Even háÉzer 21:5) azt írja, hogy vannak vélemények, amelyek szerint egy házaspár tagjai nyilvánosan ne fejezzék ki egymás iránti vonzalmukat (ölelés, kézenfogás és hasonló módon). Természetesen ez nem vonatkozik olyan helyzetre, ahol az egyik házastárs segíti a másikat, pl. idősebb párok esetében. Fontos megjegyezni, hogy nagyban befolyásol bennünket a nem-zsidó társadalom viszonya a hasonló esetekhez, amely semmi kivetnivalót nem talál ebben. A zsidó hagyomány számára is nagyon fontos az intimitás és a vonzalom kifejezése, de mindez egy házaspár intimszférájába tartozik. Szintén fontos megemlíteni, hogy minden közösségnek saját sztenderdjei vannak arra vonatkozóan, hogy mi az elfogadott viselkedési norma a nyilvánosság előtt.

A Talmud (Jomá 87b) beszámol egy ilyen esetről. Ráv éppen egy fejezetet tanult a Tanachból valakivel, amikor bejött egy újabb rabbi. Ráv a kedvéért elkezdte a fejezetet elölről. Azután újabb és újabb tanulók jöttek, Ráv pedig mindannyiszor újrakezdte. Végül megunta, és amikor Rabbi Chániná jött be, már nem kezdte újra a fejezetet. Rabbi Chániná ezen megsértődött, Ráv pedig nem kevesebb mint 13 Jom Kipuron keresztül ment tőle bocsánatot kérni.

A Szfát Emet (Yehudah Aryeh Leib Alter, 1847–1905) két magyarázatot ad a történetre. Az első, hogy a sértődés megalapozott volt: ha mindenki más kedvéért újrakezdi a tanulást, akkor Rabbi Chánináért miért nem? A második magyarázat szerint ez nem elég jó ok a sértődésre – miért is kellett volna újrakezdenie? Ez utóbbiból azt tanulja a Szfát Emet, hogy Jom Kipur előtt akkor is bocsánatot kell kérni, ha a másiknak nincsen igaza abban, hogy megsértődött.

Ennek a törvénynek egy lehetséges magyarázatát a Tur (O.Ch. 606.) hozza: nem akarjuk, hogy a Vádló azt mondhassa, hogy nincsen béke a zsidók között. Ennek forrása a midrás (Pirké deRabbi Eliezer 15.), ami úgy mondja, hogy ha a Vádló látni fogja, hogy milyen béke van – megszokott feladatával ellentétben – dicsérni fogja a zsidó népet a Teremtőnek.

(A történet folytatásából egyébként kiderül, miért sértődött meg Rabbi Chániná ilyen engesztelhetetlenül: mert álomban látta, hogy Ráv nagyságra van hivatva egy másik országban. Így is lett: kettőjük vitája miatt távozott Izrael földjéről, és Babilóniában ő vált a jesiva vezetőjévé.)

Majmonidész (Misné Torá, Hilchot Mááchálot Ászurot 3:2) a háláchát úgy kodifikálja, hogy az emberi tej teljes mértékben kósernek számít. Az anyatej státusza párve, azaz tejessel és húsossal is fogyasztható. Ezzel együtt a Sulchán Áruch (87:4) úgy rendelkezik, hogy hússal együtt nem főzhető anyatej, „máárit ájin”, azaz félrevezető mivolta miatt. A háláchikus irodalomban (Mózes születésének történetén kívül) semmi utalást nem találunk arra vonatkozóan, hogy egy nem zsidó nő anyateje ne lenne egy zsidó csecsemő számára fogyasztható. Ezzel együtt, amennyiben semmilyen egészségre veszélyes helyzet nem lép fel, és nem jelent semmiféle plusz problémát olyan anyának a tejét megszerezni, aki maga is tartja a kóserság szabályait, vannak olyan rabbinikus szaktekintélyek, akik ebben az esetben ilyen anyának a tejét preferálják. Tej és hús köszti elválasztás nincsen, az anyatej mindig párve státuszú.

A gyümölcs se nyersen, se főzve nem számít húsosnak (kivéve, ha valami gasztroblogger kitalálja, hogy a kompótba szalonnát is kell rakni). Amikor egy kóser étterem ráírja egy ételre, hogy húsos, az két dolgot jelenthet. Vagy azt, hogy abban az ételben ténylegesen hús van, vagy hús főtt, vagy egyszerűen csak annyit, hogy húsos konyhán készült. Ha csak annyit jelent, hogy húsos konyhán készült, akkor természetesen nem szükséges utána hat órát várni, ahhoz, hogy tejes ételt tudjunk enni. Ez esetben csak annyi információt rejt ez magában, hogy azt az adott ételt nem szabad tejessel együtt fogyasztani. Közvetlenül utána viszont már szabad tejes ételt enni.

A különböző ételekre áldást mondunk az elfogyasztásuk előtt és után. Ha elkezdtünk enni egy bizonyos ételt és nem mondtunk előtte áldást, akkor, ha még a szánkban van az étel és még így is lehetséges viszonylag kulturáltan elmondani az áldást, akkor el szabad mondani. Ha ez nem lehetséges, akkor mindaddig, amíg még van előttünk abból a bizonyos ételből, elmondhatjuk az előáldást a következő falat előtt és gondoljunk arra, hogy ez az áldás a már elfogyasztott ételre is érvényes legyen. Ha pedig nincs, akkor van, aki azt mondja, hogy ne nyeljük le az ételt áldás nélkül. (Sulchán Áruch, Orách Chájim 172. fej.) Az utóáldást addig szabad elmondani, amíg az ember valamiféle jóllakottságot érez az elfogyasztott ételtől. Később már nincs erre lehetőség. (Sulchán Áruch, Orách Chájim 184. fej.)

Szombat kimenetelekor a hávdálá szertartás részeként gyertyára is áldást mondunk. Ennek az az oka - ahogy Bölcseink tanították -, hogy az első ember szombat este „fedezte fel” az Örökkévaló segítségével, hogy két követ összedörzsölve tüzet lehet csiholni. A hávdálá folyamán meggyújtott tűzzel emlékezünk erre. A szombat esti gyertyára a következő áldást rendelték el: „Boré meoré háés”, aminek körülbelüli fordítása: „aki teremti a tűz fényeit”. A Talmud azzal indokolja, hogy a meoré szó többes számban van, hogy a tűzben többféle árnyalat is látszik és erre utal az áldás szövege. Ezért van az, hogy fáklyát gyújtunk szombat este. A fáklya itt több (legalább kettő) lángot jelent, amelyek összeérnek. Ha már az áldás szövegében a láng többszínűségére utalunk, megpróbáljuk ezt láthatóbbá és érzékelhetőbbé tenni az által, hogy több lángot teszünk egybe. (Káf háchájim, Kolbo) Talán még egy gondolatot lehetne ehhez hozzáfűzni. Szombat az egység napja. Minden elérheti a szellemi gyökerét, ahol minden eggyé válik a Teremtő egységében. Amikor azt mondjuk, hogy „Halljad Izrael, az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egy”, az nem csak azt jelenti, hogy monoteisták vagyunk és csak egy Istenben hiszünk, hanem azt is, hogy bizonyos perspektívából nézve, az Örökkévalón kívül nincs semmi, az Örökkévaló egysége mindent egyesít, mindent magába foglal. A sábesz az a nap, amikor meg van annak a lehetősége, hogy ezt az abszolút egységet „megízleljük” (Zohár). Talán ezért van, hogy egész évben pont a péntek este az, ami a legalkalmasabb arra, hogy egy férj és egy feleség eggyé váljon, megtalálják a kettőjükben rejlő egységet. Ezt is szimbolizálja, hogy a még szombat előtt gyújtott két különálló gyertya szombat estére eggyé válik.