A négy fiú peszáchi kérdéseiről.
Szerző: Szántó-Várnagy Ádám
Forrás: Ohr.edu
Megjelent: Forrás – 2012. április
Szerző: Szántó-Várnagy Ádám
Forrás: Ohr.edu
Megjelent: Forrás – 2012. április
Ki az epikajresz?
„Négyféle fiúról szól az Írás” – olvashatjuk a peszáchi Hágádában. És valóban, a Tóra kivonulással foglalkozó részében négyszer elő is fordul ez a kifejezés: „És lesz, hogy a fiad majd holnap megkérdezi”. A négyféle kérdést feltevő négy fiú közül az egyikről a Hágádában úgy olvasunk, mint aki „gonosz”. Személy szerint engem mélyen megérintett ez a szöveg, hiszen minden ember azt reméli, hogy az ő fia nem lesz „gonosz”, hiszen megpróbálja neki a lehető legjobb nevelést adni. Ezért szeretném, ha ezúttal egy kicsit tanulnánk a gonosz fiú szerepéről.
Rabbi Dovid Gottlieb rámutat, hogy a gonosz fiúnak pontosan ugyanazzal a tórai mondattal válaszolunk, mint annak, aki még kérdezni sem tud. (Nem mintha nem lenne elég mondat a Tórában a kivonulásról.) De ami talán még furcsább: a négy fiú közül hárommal szemtől szembe beszélünk, a gonosszal azonban „szóba sem áll” a Hágádá, így írja: „velem, és nem vele. Ha ő ott lett volna, ő nem lett volna kiváltva.” Észre kell vennünk, hogy ez nagyon erős állítás, hiszen a saját fiunkról beszélünk!
Egy lehetséges magyarázat a következő: a gonosz fiú kérdése költői. Nem választ vár, csak teret akar, ahol elmondhatja az ellenvetéseit. Ha megnézzük, a gonosz fiú kérdése nem sokban különbözik a bölcs fiú kérdésétől. A különbség sokkal inkább a hozzáállásban, a szándékban áll. Azért nem válaszolunk a gonosz fiúnak, mert ő nem informálódni akar. Valójában amikor a gonosz fiú kérdésére válaszolunk, akkor ahhoz szólunk, aki még kérdezni sem tud, hiszen őt akarja kérdésével befolyásolni a gonosz.
„Az igazi epikajresz nem magányos remeteként bölcselő elme, […] hanem […] strucc, aki a homokba dugja a fejét, valahányszor olyasmit hall, ami nem a saját ízlése szerint van.”
Valójában nem négy fiú van, hanem kétszer kettő. Két okos és két tanulatlanabb, két jó szándékú és két nem jó szándékú. Az egyszerű fiú felnéz a bölcs fiúra, és tanulni szeretne tőle. Az, aki még kérdezni sem tud, felnéz a gonoszra, és csak azért nem kérdez, mert nem tud úgy „belekérdezni”, mint a példaképe. Ezért neki címezzük a gonosz fiú kérdésére adott választ: mert ő még nincs „elveszve”.
Korunk egyik legkomolyabb kihívása ez: megállapítani, hol húzódik ez a keskeny határvonal. Kinek a provokatív kérdéseire válaszoljunk, kinek ne? Ki az, aki még nincs „elveszve”, aki nyitott az érveinkre? És ki az, aki csak saját magát szeretné hallani, a többiekről legszívesebben tudomást sem véve? Ezt a kérdést már Salamon király is feltette, és kétélű választ adott rá: „Ne válaszolj a bolondnak bolondsága szerint, nehogy te is vele legyél egyenlő! Válaszolj a bolondnak bolondsága szerint, nehogy bölcsnek lássa magát a saját szemében!” (Példabeszédek 26:4–5).
Hogy ezt megérthessük, el kell kezdenünk másként értelmezni az eretnek (epikajresz) fogalmát. Nem feltétlenül az, aki másként gondolkodik. Nem is az, aki valamiben nem hisz, vagy kétkedik, és végképp nem az, aki kérdéseket tesz fel. Az igazi epikajresz nem magányos remeteként bölcselő elme, mint sok más vallásban, hanem sokkal inkább strucc, aki a homokba dugja a fejét, valahányszor olyasmit hall, ami nem a saját ízlése szerint van. Ez az epikajresz, aki gyakran magára ölti a különvéleménnyel rendelkező filozófus álarcát, legjobban az érveléséről ismerhető meg. Ha ebben az érvelésben nem a másikat próbálja lesöpörni az asztalról, hanem meg próbálja érteni őt, és tanulni próbál tőle, akkor nem epikajresznek, hanem bölcsnek számítjuk, ahogyan a Pirké Ávotban (4:1) tanultuk: „Ki a bölcs? Aki minden embertől tanul!”
Rabbi Dovid Gottlieb alapján