Vájigás

Ki lehet kényszeríteni a szeretetet?

Ahogy a kommunikáció helyreáll, elindul a gyógyító folyamat.

A Vájigas hetiszakasz azzal kezdődik: „Ekkor elébe lépett (odalépett) Júda, és mondta (Józsefnek): Kérlek, uram, hadd szóljon szolgád egy szót urad fülébe…” Ebben nem is lenne semmi meglepő, csakhogy az előző hetiszakasz azzal fejeződik be, hogy József és Júda már beszélnek. József megnehezíti az életüket, és a testvérek teljesen lehetetlen helyzetben találták magukat, mert Benjámin rabszolgasága forog kockán. Eddig is beszéltek, miért kell most Júdának odalépnie Józsefhez? Eddig nem előtte állt? Több ismert magyarázat is van erre a kérdésre. Ohr Hachajim Hakadosh nagyon érdekes és tanulságos értelmezést adott rá. Júda érzékelte, hogy ebben a nehéz helyzetben másképp kell megközelítenie Józsefet, mint eddig tette. Mert az eddigi attitűd érthetetlen oknál fogva ugyan, de egyre mélyebbre növelte a szakadékot a testvérek és József között.

Júda azt a zsidó elvet kezdte alkalmazni, miszerint az, ahogy őszintén érzel valaki iránt, kényszeríti a másikat, hogy ugyanúgy érezzen irántad. Felébresztette magában a mély szeretetet és tiszteletet József iránt, hogy ezzel spirituálisan kényszerítse Józsefet, hogy ugyanígy érezzen Ő is a testvérek és köztük Júda iránt. De hogy érezhet mély szeretetet és tiszteletet e bálványimádó, hatalmaskodó egyiptomi iránt (akinek gondolta akkor Józsefet)?

Ekkor odalépett… nem fizikailag, hiszen fizikailag eddig is ott volt, hanem érzelmileg, spirituálisan. Minden porcikájával meg akarta érteni Józsefet. Lement arra a szintre, ahol József volt, hogy szeretni tudja, és ezzel elérje, hogy ő is szeresse. Mindegy, hogy József nem az volt, akinek gondolta, elérte, hogy őszinte szeretetet érezzen iránta, és ezzel Józsefet rákényszerítette, hogy megváltoztassa az érzéseit maga iránt. Hogyan? Ideiglenesen levitte magát arra a szintre, ahol Józsefet gondolta. Megpróbálta azt szeretni, amit ő szeret, azt érdekesnek találni, amit ő, hogy minél több közös pont legyen, amely megnyitja a szeretet és kommunikáció csatornáit. Ideiglenesen, a kapcsolat kedvéért.

Hasonlóan tett Izsák, amikor Ézsauval kapcsolatuk közös felülete a vadászat és a vad hús lett. Nyilván ott is arról volt szó, hogy Izsák közös kapcsolódási pontot tartott fenn kissé nehéz fiával, hogy a kapcsolat és szeretet megmaradjon köztük. Nem valószínű, hogy a kulináris élvezetek prioritást élveztek Izsák értékrendjében, de az, hogy a fiával fennmaradjon a jó kapcsolat, és ezen keresztül befolyásolni tudja a jó irányába, arra vitte, hogy őszintén érdeklődjön az iránt, ami Ézsaunak fontos volt. S ha nem is lett túl jó ember, Ézsauról a források leírják, hogy különösen szép módon tisztelte Izsákot.

Óriási tanulsága van ennek a nevelésben. A forrás, ahonnan ezt a gondolatot hallottam, egy olyan szakembertől származik, aki családjuktól és a vallástól messze eltávolodott, gyakran krízisben lévő fiatalokkal foglalkozik. Kérdezik a szülők tőle: hogyan szeressem a gyermekemet? Semmi közös nincs bennünk? Én klasszikus zenét hallgatok, ő hip-hopot „nyom”, én olvasok, ő csak a számítógépes játékai előtt ül, évek óta alig beszélünk egymással.

A fent leírtak alkalmazása a gyakorlatban valahogy így foglalható össze: tegyél meg mindent, hogy érdekesnek találd, ami neki érdekes, szeresd, amit ő szeret, hallgass zenét, amit ő hallgat (ideiglenesen, de őszintén)! Ezzel tudod elérni, hogy megnyílj felé, és újra szeresd. S ha Te őszintén el tudod fogadni, tisztelni és szeretni tudod, ezzel spirituálisan előidézed, hogy ő is szeretni kezdjen. Ahogy a kapcsolat, a kommunikáció helyreáll köztetek, elindul a gyógyító folyamat. Használd a több ezer éves receptet eltávolodott teenager gyermeked, testvér vagy bárki más esetében!

Trendeli Bölcsőde– zsidó bölcsőde az Újlipótvárosban

www.trendeli.hu

forrás • Twistedparenting,

Avi Fishoff youtube csatornája

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás