Kultúra

Könyvajánló – Jeruzsálem a zsidó irodalomban

Jeruzsálem a zsidó irodalomban.

Szerző: Lőwy Judit
Megjelent: Forrás – 2012. május

Szerző: Lőwy Judit
Megjelent: Forrás – 2012. május


2012 elején jelent meg a Gondolat Kiadó gondozásában dr. Peremiczky Szilvia Jeruzsálem a zsidó irodalomban című könyve. Az ismertetőben olvashatjuk, hogy a kötet a zsidó irodalom Jeruzsálem-képének alakulását követi a bibliai kezdetektől a posztbiblikus, illetve rabbinikus irodalom, valamint a hispániai zsidó aranykor és a kiűzetés irodalmán keresztül a zsidó felvilágosodásból kibontakozó XIX–XX. századi nemzeti irodalmakon át a modern izraeli irodalomig.

A könyv megírásánál elsődleges szempont a szépirodalmi aspektus volt (már a 137. zsoltárt is irodalmi szempontból vizsgálja), de szerves részét képezi az egyes korok zsidó identitásának képe s így a téma vallási vonatkozása. A bibliai időktől távolodva egyre jobban figyelhető meg a vallási és irodalmi jellegű szövegek különválása.
A könyv első fejezete kultúrtörténeti áttekintés. A kereszténység számára Jeruzsálem mindenekelőtt teológiai fogalom. Az iszlámban csak kevés irodalmi vonatkozás található, s ezeknek is többsége valamilyen politikai célhoz kapcsolódik.

A legtöbbet a zsidó irodalom foglalkozik a várossal. Az Ahavat Cion (Cion szeretetének) költészete itt jelenik meg. A szoros érzelmi kötődés Jeruzsálemhez képezi szerzők gondolatmenetének alapját.

A zsidó irodalom aranykorának tekinthető a középkori spanyol zsidó költészet. A kor kiemelkedő alakja a „Cion legnagyobb szerelmesének” nevezett Jehuda Halevi, akinek vallásos költészete a Szentföld köré épül. Halevi gondolati és esztétikai szempontból is újat alkotott.

A másik költő, akivel Peremiczky részletesen foglalkozik, a XX. századi Jehuda Amichai.

„Halevi költészete a beteljesületlen álomról szól, a vágyódást fogalmazza meg. Amichai […] műveiben betekintést nyerünk a hétköznapokba.”

Mind Halevi, mind Amichai szellemi örökségük központi részeként tekintenek a városra. Halevi költészete a beteljesületlen álomról szól, a vágyódást fogalmazza meg. Amichai messze túljut ezen, mert a Jeruzsálemmel kapcsolatos álma teljesül. Műveiben betekintést nyerünk a hétköznapokba, reálisabb Jeruzsálem-képet kapunk, amelyben már a feszültségek is láthatók. Amichai adja a legösszetettebb képet a városról.

„Halevi mellett, aki a vallásos és tradicionális Jeruzsálem-költészet legkomplexebb, legzsidóbb képét nyújtja, Amichai az, aki noha Halevinél kevésbé hangsúlyozza a vallás Jeruzsálemét, de a világi és reális várost egyesítve költészetében a nagy előd mellett a legtotálisabb Jeruzsálemet állítja elénk.”

„Hamar adta magát az összehasonlítás a szefárd zsidóság kiűzetés előtti és utáni költészetével, tekintettel arra, hogy az 1492-es kiűzetést a szefárdok hasonló tragédiaként élték meg, mint Jeruzsálem elvesztését és a Templom lerombolását.”

Dr. Peremiczky Szilvia, a könyv szerzője is a város szerelmese. Neki köszönhetjük, hogy számos alkotás, amelynek nem volt műfordítása, a kötetben nyersfordításban magyarul olvasható, illetve azt, hogy irodalmi szempontból feldolgozott egy olyan témát, amelyet eddig csak eszme- és művelődéstörténeti szempontból ismerhettünk.

Jehuda Halevi: A szívem ott van Keleten

A szívem ott van Keleten, én messzi Nyugaton!
Hogy volna ízes életem, – kedves az italom?
Kötésem, fogadalmam hogy válthatnám be, míg
Ciont Édom és engemet az arab lánc nyom?
Itthagynom szép Hispániát oly könnyű, mint amily
Édes a dúlt Szentély porát csak megpillantanom.

Jehuda Amichai: Jeruzsálem dalai

Egy arab pásztor gödölyét keres a Sion hegyén,
én szemben a másik helyen a kisfiamat.
Arab pásztor, zsidó atya
kudarcuk tétova perceiben.
Kiáltásuk találkozik a köztük mélyülő völgyben,
a víz emlékét zölden őrző Szultán medence fölött.
Mindketten azt akarjuk, hogy a fiú és a gödölye
ne akadjon a Had Gadja
könyörtelen kerekei közé.



vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás