Vájislách

Konfliktus és egyensúly

Csak az igazsággal vagyunk képesek az élet nehézségein keresztül evickélni, és harmonikus ösvényen járni.

Szerző: Rabbi Max Weiman
Forrás: Aish.com
Fordította: D. Ch.
Megjelent: Forrás – 2011. december

Szerző: Rabbi Max Weiman
Forrás: Aish.com
Fordította: D. Ch.
Megjelent: Forrás – 2011. decemberHetiszakasz: Vájislách

Jákob a fogantatásától kezdve konfliktushelyzetben élt. Úgy tűnik, hogy ez volt a sorsa. Az anyja rábeszélésére ki kellett csalnia az elsőszülöttséget, a nagybátyjánál kellett laknia, aki 14 éven át folyamatosan próbálta becsapni őt stb. Jákob nehézségei, úgy nézett ki, soha nem érnek véget. Ő maga csak békét akart, és mégis a problémák minden oldalról „zuhogtak rá”.

Néha annyi próbatétel és nehézség van az életünkben, hogy azt érezzük, az Örökkévaló elégedetlen velünk. De azáltal fejlődünk, hogy megpróbáljuk megoldani a problémákat. A nagy és szent emberek is nehézségekkel teli életet éltek.

A három ősapa közül Jákob különösen vonzotta a problémákat. Ez a személyiségéből fakad. Bölcseink úgy mondják: „A Teremtő pecsétgyűrűje az igazság.” Ahogy a puha viaszba nyomott pecsétgyűrű lenyomatot hoz létre, úgy az igazság egybekapcsolja az ideálisat és a valóságot, majd alkot valamit középen. Jákob szintén az igazság jelképe volt.

Az igazság a világegyetem egyik tartóoszlopa. Csak az igazsággal vagyunk képesek az élet nehézségein keresztülevickélni és harmonikus ösvényen járni. Az igazság mutatja meg nekünk, hogyan oldjuk meg a konfliktusokat, és hogyan kezeljük az erkölcsi problémákat.

Valaki nemrég megkérdezte a véleményemet egy, a barátjával való pénzügyi vitával kapcsolatban. A jogi válaszra volt kíváncsi. Elmagyaráztam neki, hogy itt nem jogi kérdésről van szó, hanem a kapcsolatuk lényegéről. Nem az számít ebben az esetben, hogy kinek van „igaza”, hanem kizárólag az, hogy hogyan éreznek egymás iránt. Ha barátként állsz az alperesedhez, megoldódik a konfliktus.

A jogi érv néha megoldja a problémát, néha nem. A Tóra eligazít minket abban, hogy melyik komplikációra mikor melyik megközelítést használjuk.

A Tóra igazság

A Tórát és különösen a Talmudot speciális módon tanulják. Először az információkat tanulmányozzák, és aztán látszólagos ellentmondásokat keresnek, ezek megoldása vezet el a szöveg mélyebb vagy „igazabb” megértéséhez. A Talmud hatvan kötete elvek, esetek és törvények összevetésével van tele mindazért, hogy a tanulmányozó elérjen a Tóra bölcsességének a mélyére.

Jákob a Tóra embere, akit úgy említ a szöveg, mint „aki a sátorban lakik” (1Mózes 25:27). Noé fiához, Sémhez ment tanulni, aki etikai monoteista akadémiát vezetett. Jákob személyisége bölcsességre és értelemre épült, ez hozzá tartozott a természetéhez.

Akkor hát miért nem élhetett Jákob békés és nyugodt életet, miért nem elmélkedhetett a világegyetemen, illetve miért nem építhette az etika filozófiai bástyáit? Mert a valódi bölcsesség a konfliktusok megoldásából származik. Így válik az elméleti információ tudássá, bölcsességgé és megértéssé.

Olvashatunk rengeteg könyvet a házasságról, de amíg valóban nem házasodunk meg, az információ csak elméleti marad, s nem értjük meg az igazi kihívásokat, illetve nem tudjuk használni az ismereteket.

Harmónia és egyensúly
Mindannyian harmóniát és egyensúlyt szeretnénk. De mennyi nehézséget és konfliktust vagyunk hajlandók ennek érdekében elviselni? Az igazi harmónia kulcsa a konfliktusok megoldásában rejlik, és nem az elkerülésükben vagy ignorálásukban.Nyilván könnyebb lenne kiülni a hegytetőre és meditálni, figyelmen kívül hagyni a világ problémáit. Elérheted a békét és a nirvánát, de a gondok attól még léteznek. Ha a hegytetőn kicsit megvilágosodtunk, jöjjünk le, és használjuk a gondolatainkat, hogy lássuk, megállják-e a helyüket.

Amikor egy sámlit készítünk, az első két láb még nem fogja megtartani. A harmadik láb teremti meg az egyensúlyt. Jákob, a harmadik ősapánk az egyensúly embere volt.


vissza

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás