Megjelent: Forrás – 2014. december
A Talmud kétféle „igaz ember”- (cádik) típust különböztet meg. Az egyik, aki szolgálja az Örökkévalót, a másik, aki nem. Vajon mi lehet az oka annak, hogy valaki cádiksága ellenére is a „nem szolgálja” típushoz tartozik? A Talmud szokásosan bizarr és érthetetlennek tűnő válasza: az az igaz ember aki szolgálja az Örökkévalót, százegyszer ismételte át, amit tanul, míg aki nem szolgálja, csak százszor. (Chagiga 9b)
Egyrészt nem kétséges, hogy maga a kijelentés értelmezésre szorul. Másrészt már az önmagában komoly kérdésnek tűnik, hogy mi célja lehet ennek a rengeteg ismétlésnek! Hiszen ha valaki nem emlékszik a tanultakra 4-5 ismétlés után sem, akkor valószínűleg fölöslegesen tanul. Valamennyire hasonló kérdést tehetünk fel Józsué könyvében is. „Ne mozduljon a szádból a Tóra könyve és elmélkedj róla nappal és éjszaka…” (Jehosuá 1,8). Vajon miért szükséges a Tórával való állandó foglalkozás? Mintha nem is a mennyiség vagy a minőség lenne a cél, hanem maga az időtöltés! Hiába tudom és értem a Tórát teljes szélességében és mélységében, még mindig kötelez: „elmélkedj róla nappal és éjjel”. Százszor ismételted? Tanuld át százegyedszer! De vajon minek?
Azt állítja Rabbi Mose Chajim Luzzato Derech éc chájim című könyvében, hogy van egy közös motívum az emberi értelem és a Tóra között. Mindkettő potenciális fény. Önmagukban olyanok, mint a parázs, mely majdnem kialudt, viszont mindkettő fellobbantható. Az emberi értelem csak úgy magában olyan, mint a parázs: képes koordinálni az ember fizikai működését, de csak ritkán emelkedik efölé. A Tórában is minimális az a fény, amelyet a felületes olvasás során tapasztalhatunk. Az állandó és aktív elmélyedés az, ami által lassan valódi fénnyé válik az emberi értelem és segítsége, az isteni Tóra. Az a megértés, amit így szerzünk, részünkké válik, egybeolvaszt minket az isteni bölcsességgel.
A zsidó hagyomány a Tórában szereplő „sötétség” szót (1Mózes 1:2) felelteti meg az ókori görög kultúrának. Annak ellenére, hogy a görög kultúra képezi a nyugati gondolkodás alapjait! Egyrészt ugyan természetesen találunk pozitív viszonyulást is Bölcseink részéről a görög kultúra iránt, másrészt azonban, „sötétségként” definiáljuk azt. Ennek magyarázata a fentiek alapján az, hogy minden olyan esetben, amikor valaki „normálisan” tanul, az értelem az eszköz és a tudás a cél (sokszor nem is maga a tudás, hanem valami énközpontú vágy, amelyet a tudás által elérhetek). Tehát a tanuló olyan mértékben fogja igénybe venni az értelmet, amennyire a cél eléréséhez szükséges. Viszont ha nem kell hozzá túl sok befektetés, elég csak „magolni” valódi megértés és elmélyedés helyett, vagy éppen olyan időszak van, amikor nem kell tanulni, akkor a parázs parázs marad, vagy kialszik. Nem világít, „sötét” marad, és sötétben hagyja az embert magát is, legyen amúgy bármilyen nagy tudása. Nálunk evvel szemben ugyan a tudás is cél, de még fontosabb cél maga az ember, akiben az állandó és aktív elmélyedés hatására fellángol és részévé válik az isteni fény.
Gondoljunk erre, amikor meggyújtjuk a chanukagyertyákat. Gyújtsuk meg saját gyertyáinkat is, legyen bennünk napról napra több fény, és legyünk képesek a belső isteni fényből sugározni kifelé is!
Kívánunk minden kedves Olvasónknak tartalmas és örömteli chanukát!
Lativ staff