Lativ Kolel

Köszöntő – Forrás VIII. évfolyam 1. szám

Kedves Olvasó!

A nem is olyan rég magunk mögött hagyott huszadik számos tanulságainak egyike, hogy a történelmi események, folyamatok megítélése és ér­tel­me­zése – természetesen valamiféle objektívnek gondolt és ebben az értelemben ideális nézőpont ádáz keresésével párhuzamosan – mégiscsak az egymást váltó politikai áramlatok és történettudományi irányzatok világmagyarázó szándékaitól függ. Ezzel egy időben azt is észre kell vegyük, hogy a korábban valamiért fontosnak ítélt, ezért mindennél jobban hangsúlyozott események a korok változásával (néha egyik pillanatról a másikra) a felejtés ködébe vesznek. Helyüket újabb és az egymással örök vitában álló szellemi műhelyek által eltérően értelmezett, de valamilyen módon mindig sorsfordító történések veszik át a közgondolkodásban, egészen a hangsúlyok soron következő átrendeződéséig.

Miért van az akkor, hogy a zsidó önképet és az ebből szervesen következő életmódot évezredek óta meghatározó bibliai történések mindmáig változatlan erővel befolyásolják a létezésünket? Hogyan lehetséges, hogy továbbra is minden tavasszal egy 3300 évvel ezelőtti eseményre, a zsidó nép Egyiptomból való kivonulására emlékezünk? Nem beszélve arról, hogy a 210 éven át tartó egyiptomi szolgaságból kivezető út történetére ma is hasonló szemmel tekintünk, miként a tanulságait is ugyanúgy vonjuk le a saját életünkre vonatkoztatva, mint az eleink Európában és a Közel-Keleten néhány száz, vagy éppen több ezer éve.

A kérdésekre több válasz is adható. A zsidó ünnepek nem ragadhatók meg egykori történelmi eseményekre való puszta emlékezésként. Az ese­ményeket felidéző ünnepek ugyanis mindig valamilyen rejtett spirituális tartalmat, az eredeti történést is meghatározó szellemi minőséget hordoznak. Ez az „üzenet”, a létezésünk gyökereiig hatoló spirituális élmény azonban kizárólag a jeles napokhoz kapcsolódó szokások és előírások felfedezésével, illetve lelkiismeretes betartásuk révén válik elérhetővé. Különösképpen igaz ez szellemi és fizikai szabadságunk elnyerésére, amelyre minden évben niszán hó közepén emlékezünk, és amely a történelmünk során egyedülálló jelentőséggel bír. Az egyiptomi kivonulás teremtette meg ugyanis magát a zsidó népet. Ehhez azonban úgy tűnik, először mindent el kellett veszítenünk, önrendelkezésünket és identitásunk csaknem egészét ahhoz, hogy kilátástalan helyzetünket megelégelve vállalni tudjuk a szabadság roppant felelősségét. Ezt hozta el számunkra az Örökkévaló, aki az emberiség történelmében először – és mindmáig utolsó alkalommal – felfedte kilétét és céljait a zsidó nép és Egyiptom, majd az egész világ előtt. Csodái révén megmutatta, hogy a Fáraó kételyeivel szemben nem „pusztán” létezik, hanem Ő az egyedüli Létező, aki ráadásul gondját viseli a teremtményeinek, amelyek közül különös szerepet, a Művének betetőzésében való cselekvő részvételt szánja választott népének.

Az Örökkévaló szándékainak valóra váltásához elsőként a sza­bad­ságot kell kivívnunk magunknak. Szabadságot a rossz ösztön csábításaitól, a vágyaink és az egoizmusunk fogságából, és nem utol­só­sorban a bálványok tiszteletétől. Ezt, a helyes cselekvések elé gátat állító rossz ösztönt szimbolizálja a bölcseink szerint a chámec, amelytől peszách idejére megszabadulunk. Ám az önző motivációinktól, a rossz beidegződésektől, az önteltségünktől és a kifogásolható cselekedetekre késztető vágyaktól való mentesség nem lehet teljes anélkül, hogy fel ne ismernénk saját szabadságunk forrását, az Örökkévalót. Hiszen Ő az, aki kivezetett bennünket a magunk kovácsolta börtönből, és Ő az is, aki a kivonulás betetőzéseként nekünk adta a Tórát és a micvákat, amelyeken keresztül szorosabbra vonhatjuk a kapcsolatunkat Vele, táplálhatjuk a lelkünket, és meghatározhatjuk a folytonos fejlődésünk kereteit.

Csakhogy amint a kivonulást kísérő csodákat, majd a Szináj-he­gyi kinyilatkoztatás grandiózus élményét a (látszólag) saját erőből ki­vívott eredmények és persze kudarcok követték a vad sivatagban, úgy nekünk is önmagunkat újra és újra legyőzve kell tovább haladnunk peszách után a fejlődés nehézségekkel kikövezett útján. Ehhez a két széderestéből meríthetünk erőt, ahol, ha teljes figyelemmel követjük a Hágádá útmutatásait, mi is képesek lehetünk elérni az elődeink által megtapasztalt szellemi magasságokat. Ezzel magunk is részévé válunk az egymást követő nemzedékek láncolatának, amelynek tagjai az ünnepben rejlő mély tartalom szüntelen kutatásával mindmáig sikeresen megőrizték a legelső peszách éltető erejét.

Chág száméách!
Lativ staf

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás