Kedves Olvasó!

A zsidó újév, ros hásáná – a többségi társadalom által tartott, sze­ku­láris megfelelőjével szemben – teljes mértékben nélkülözi a római sza­turnáliák pogány féktelenségét megidéző, évbúcsúztató tivornyák fri­vol könnyedségét. Az őszi nagyünnepek elé sokkal inkább né­mi szorongással nézünk, holott az égi ítélet meghozatala előtti, tör­vény­szerű nyugtalanság mellett indokolt bizakodással és eltökélten te­kinteni az előttünk álló lehetőségre, átérezve a feladat páratlan nagy­szerűségét.

Az ítélet napjaként is nevezet ünnepen a Talmud szerint három könyv nyílik meg: az Élet Könyve – az igazak számára, a Halál Köny­ve – azoknak, akiket maradéktalanul gonosznak ítélnek, és a Közepesek Könyve mindazok számára, akik valahol e két szélső ál­la­pot között helyezkednek el. Igen ám, de ha ezen a napon valóban az életünk a tét, vajon nem az lenne-e törvényszerű, hogy kedvező el­bírálásért, megbocsájtásért esedezzünk az imáink során? Ehhez ké­pest az ünnepi imarendben csupa olyan kérés szerepel, amely az egész világ sorsát érinti. Azért imádkozunk, hogy mielőbb eljöjjön az a pillanat, amikor valamennyi nép felismeri majd, hogy a Teremtő a világ egyedüli királya, Ő az, aki a lehető legkedvezőbb végkifejlet fe­lé vezette a történelem kerekét. Érdekes. Amint az is, hogy a tíz nap­pal később következő jom kipurra gyakran a „kápárá napjaként” hi­vat­koznak, azaz a spirituális megtisztulás idejeként. Viszont ha ros há­sáná tényleg az ítélet időszaka, akkor jom kipur miért csak ezután kö­vetkezik? Nem lenne logikusabb, hogy előbb megtisztuljunk a bűneinktől, majd csak ezt követően, immár jóval kedvezőbb hely­zet­ben várjuk a döntést a sorsunk felől?

Ráadásul, amint arra Ismáél története is figyelmeztet bennünket (1Mózes 21:17), az Örökkévaló mindig a pillanatnyi helyzetünk alapján ítél a sorsunk felől. „Ne félj, mert Isten meghallotta a fiú hangját ott, ahol ő van”, szól a pászuk, amelyben az „ahol ő van” fordulatot a böl­cse­ink nem a fiú térbeli helyzetének meghatározásaként, hanem a pil­lanatnyi erkölcsi-szellemi állapotára tett egyértelmű utalásként ér­tel­me­zik. Ez alapján pedig minden kétséget kizáróan megérdemelte az é­letet, hiába származott és származik a mai napig későbbi élettörténete és utódai miatt rengeteg kára a zsidó népnek. Csakhogy mindebből nem következik-e egyenesen az, hogy mi is nyugodtan bűnözhetünk e­gész évben, majd folytathatjuk a vétkeink elkövetését akár rögtön az ünnepek elmúltával, ha ros hásáná idején sikerül a megfelelő szellemi magasságba emelkednünk?

Ros hásáná az emberiség születésnapja. Márpedig az ember az Örökkévaló képmására teremtetett, amelynek egyik legfontosabb ismérve, hogy szabad akarattal ren­del­kezik. Annak a jelentőségét, hogy az emberi lények ké­pesek erkölcsi döntésekkel kapcsolatban a szabad aka­ra­tuk gyakorlására, hiba lenne alábecsülni. A szabad aka­rat az, ami az azonnali kielégüléseket kereső testi kész­tetéseknek ellenállva a Teremtő akarata szerinti cse­lek­vés felé irányít bennünket – legalábbis a legjobb pil­la­natainkban. A szabad akarat ilyenformán sohasem a múltban vagy a jövőben, hanem mindig az adott pil­la­natban nyilvánul meg, akkor, amikor több-kevesebb bel­ső küzdelmet követően meghozzuk a döntést. Ezért hiába viselkedett valaki példamutatóan hónapokon ke­resz­tül vagy akár az egész év során, ha az igazán fontos hely­zetben végül mégis elbukik.

Ros hásáná nem az elmúlt év vége, hanem egy új idő­szak kezdete. Szó szerint az „év feje”, ami azt jelenti, hogy az ekkor érvényes belátásaink, szándékaink, kész­tetéseink, azaz a bennünket jellemző spirituális hely­zet nyomot hagy a jövőn, döntően meghatározza az el­kö­vet­kező év alakulását. Ennek megfelelően fontos, hogy felismerjük, mi az, amit eddig rosszul csináltunk, és mi az, amin feltétlenül változtatni akarunk. Amikor a Világ Királya elé állunk, a legjobb, ha mindezt a változtatás őszinte szándékával, és ezzel szoros össze­füg­gésben az Örökkévalóhoz való közeledés vágyával a szívünkben tesszük meg. A többi, azaz a zavaros hely­zetek tisztázása és a rendezés felé tett első lépések csak ezután következhetnek. A felismerés, a hibás gyak­orlat megszakítása és a jövőt illető elhatározás elen­ged­hetetlenül szükségesek a gyógyulási folyamat megkez­déséhez. Ros hásáná ezért szükségszerűen megelőzi jom kipurt.

Legalább egyszer egy évben, méghozzá rögtön a kez­dő pillanatokban időt kell szakítanunk annak a végiggondolására, hogy mit akarunk kezdeni az éle­tünkkel. Nem az az igazán fontos, hogy hol állunk éppen most, hanem az, hogy merre akarunk haladni. Ha szilárd az elhatározásunk és megtesszük a szükséges lépéseket, az Ég is válaszolni fog a szándékainkra, és talán mások is kö­vetni fognak bennünket a megtérés ösvényein.

Lativ staff