Próbáljunk meg feltérképezni, hogy a chanuka korabeli görögségnek mik voltak a fő filozófiai mozgatórugói.

A vatikáni Stanza della Segnaturában látható a reneszánsz egyik legismertebb festménye, az Athéni iskola, Raffaello egyik remekműve. A képen görög filozófusokat látunk, amint elmélyült vitát folytatnak egymással csoportokba verődve, arckifejezésük mély gondolkodásról, gesztusaik a vita hevéről árulkodnak. A figyelmünk mégis két központi alakra koncentrálódik, láthatóan élénk vitában egymással. A bal oldali, idősebb alak Platón, ősz szakálla tudásról és bölcsességről árulkodik. A jobb oldali, fiatalabb nem más, mint Platón tanítványa, Arisztotelész. A két filozófus gesztikulációja különösen árulkodó: Platón az ujjával az ég felé, míg Arisztotelész keze a föld felé mutat.

Azért árulkodó a kéztartásuk, mert jelzi nekünk a mester és tanítvány közötti filozófiai ellentétet. Platón azt tanítja, hogy a dolgok igazi természetét nem a földi anyagban és a részletekben kell keresni, hanem magasabb szintű elvekben és ideákban. Az ideákban találja meg az ember a dolgok valódi lényegét, az anyag csupán ezeknek az ideáknak a megjelenési formája. Természetesen ezek az ideák nem a földön vannak, az empirikus tapasztalás szintjén, hanem az érzékelhető világunkon túl.

Az igazság, mondja Platón, univerzális. Mindig, mindenhol, mindenki számára igaz. És mint ilyen képes békét hozni a világra, hiszen az univerzális igazság tudása utáni vágyakozás arra vezeti az embereket, hogy felismerjék az egy mozgató elvet. Ha mindenki felismeri, hogy milyen idea mozgatja a földi világot, és mindenki a megismerésére törekszik, harmónia lesz az emberek, közösségek és civilizációk között. Ezzel ellentétben, ha a földi, kaotikus dolgokra koncentrálnak, az anyagra, az ideák különböző megjelenési formáira, egyrészt tévednek abban, hogy mi a fontos, másrészt mindig háborúban fognak állni egymással. Ha azonban mindenki hasonlatos lesz az egy univerzális igazsághoz, univerzális béke lesz.

Arisztotelész nem értett egyet mesterével. Szerinte az empirikus tapasztalás, a földi dolgok megértése, az anyagi világ részleteinek kutatása elsődleges fontosságú. Ebben, állítja Rámbám a Tévelygők útmutatójában, annyira sikeres volt, hogy elérte azt a szintet, amelyet ember elérhet ezen a világon prófécia nélkül. Arisztotelész úgy gondolta, hogy a tudásnak van határa. A világ megismerésének egy ponton vége lehet. El lehet jutni arra a pontra, hogy nem lehet több tudást szerezni.

Rámbám szerint ez hatalmas tévedés. Ugyanis, mondja Rámbám, Arisz­totelész azt állítja, hogy a természeti lények legfőbb erénye a funk­ciójuk teljesítése – az hal úszik, a madár repül, a méh be­gyűjti a virágport. Az ember legfőbb erénye a gondolkodásra való képesség, és mint ilyen Arisztotelész elérte a legmagasabb szintet, amit ember elérhet. Azonban, mond­ja Rámbám, nem a gondolkodás a legfőbb erénye az embernek, hanem a szellemi világokhoz való kapcsolódás képessége, és mivel Arisztotelész kizárta magát az empirikusan nem megismerhető világok megismeréséből, a tudása ezért nem lehet teljes.

E két szellemóriás, Platón és Arisztotelész röviddel a cha­nukai események előtt élt, és ezen gondolataik döntően meghatározták a görög világlátást hosszú évszázadokra – így természetesen Antiokhosz uralkodásának idején is.

Az ellentét a zsidó gondolkodás és a két görög filozófus gondolatai között nem is lehetne nagyobb. Platón univerzalista, a legfőbb cél, hogy mindenki egy elv alá rendeződjön, ugyanúgy, ugyanazt az igazságot kell kutassa. Az egyformaság szüli a legfőbb jót, a békét. A zsidóság azt mondja, hogy bár egy Teremtő van, de ez a Te­remtő különbözőségeket teremtett erre a világra. 8,7 millió állatfajt. 6500 nyelvet. Különböző kultúrákat, rasszokat és szokásokat. A különbözőség kell, hogy békében legyen egymással, minden kicsi különbözőségre szükség van. Nem a földön kell egyformaságot teremteni, mert egy igazság van, hanem a különbözőségeket meg kell őrizni pont azért, mert az egy Teremtő különbözőségeket teremtett.

Arisztotelész a tudás határáról beszél. A zsidóság ezzel szemben azt mondja, hogy ha úgy érzed, elérted a tudás határát, pont ez jelzi azt, hogy semmit nem tudsz. Az igazi tudás annak a felismerése, hogy bár rengeteget tudok az adott témáról vagy tudományról, de sokkal több minden van, amit nem tudok róla. Akár szellemiekben, akár szekuláris tudományban mindig van és kell legyen előttünk új cél, amely felé lehet haladni, ismeretlen terület, amelyet fel kell fedezni, új hegy, amelyet meg kell mászni, újabb átúszhatatlannak tűnő folyó, melyet meg kell próbálnunk átúszni.

Két helyen jelzik a bölcseink a zsidóság és a korabeli görögök a tudáshoz való ellentétes hozzáállását. A szó, amivel a görögöket azonosítják, nem más, mint a chosek (sötétség). Ez az azonosítás természetesen nem önkényes (a bölcsek nem bántani akarták ezzel a görögöket), de hogy miért pont ezzel a szóval hozták összefüggésbe a görög kultúrát, ennek feltárására mindenkit biztatok

(a Lativban természetesen örömmel segítünk benne!). Ez a szó ugyanazokból a betűkből áll, mint felejtés, sakach szó. A felejtés a tudás hiányát jelenti.

Chanuka viszont a chanakh szóból jön, ami azt jelenti: oktatni. Az oktatás a tudás gyarapítása. És hogy mikor van vége chanakhnak, magunk és mások oktatásának? Sosem lehet vége.

Mindenkinek boldog chanukát kíván a

Lativ staff