Gyász és fény – örömünnep a 33. napon.
Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2012. május
Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2012. május
A Lág Báomer szavak jelentése nem más, mint lámed gimel az ómerben, azaz az ómerszámlálás 33. napja (a lámed betű számértéke 30, a gimelé pedig 3). Peszách második napjától számoljuk a napokat és a heteket egészen sávuotig, ezt az időszakot hívjuk ómerszámlálásnak. Alapvetően gyászidőszak, ekkor haltak meg Rabbi Akiva tanítványai egy szörnyű járványban, szám szerint huszonnégy ezren. A 33. napon azonban szokás sokasítani az örömet (Sulchán Áruch, Orách Chájim 493, 2 Remá). Ennek alapvetően két fő oka van: az egyik, hogy ezen a napon fejeződött be (vagy más vélemények szerint csak abbamaradt) a járvány. (Ettől a két véleménytől függ, hogy Lág Báomer után is folytatjuk-e a gyászszokásokat, vagy pedig már nem.)
A másik ok, hogy ezen a napon halt meg Rabbi Akiva tanítványa, a híres tanaita, Rabbi Simon Bár Jocháj. Izraelben, a Cfáthoz közeli Meron nevű kisvárosban van eltemetve, fiával Rabbi Eliezerrel együtt. Rabbi Simon nemcsak egyike volt a legnagyobb tanaita bölcseknek, de a nevéhez kötődik a szóbeli tan rejtett, titkos részének, a kabbalának az átadása és leírása. Ő írta le a kabbala alapkönyvét, a Zohár hákádost. Ezen a napon (és éjjel), minden túlzás nélkül, százezrek látogatnak el Meronba a sírjukhoz. Egy korábbi rabbi leírása szerint Meronban ezen a napon a barlangban, a sírnál jom kipur van, mindenki sírva imádkozik, kint pedig Szimchát Torát idézi az örömteli zene és tánc.
Szokás, hogy a harmadik évüket betöltött fiúknak ezen a napon csinálnak chálákét, vagyis most először vágják le a hajukat (az az általánosan elterjedt szokás, hogy a kisfiúknak három éves korig nem vágják le a hajukat és mikor betöltik a harmadik életévüket, egy ünnepség keretében teszik ezt meg). Izraelben szokás elvinni a három éves fiúkat is Meronba, hogy ott csinálják nekik a cháláke ünnepséget.
„az olyan
ember lelkét, aki képes
volt felfedni
a rejtett világ ragyogását, nem elég egy gyertyával jelezni, ezért egész nagy
tüzet raknunk az emlékére”
Ugyancsak elterjedt szokás ezen a napon tábortüzet rakni és örömteli dalokat énekelni az Örökkévaló, illetve a szent tanaita Rabbi Simon tiszteletére. Ennek a szokásnak talán a következő lehet az alapja: a jahrzeit napján szokás gyertyát gyújtani, ezt a gyertyát nér nesámának, a lélek gyertyájának hívjuk. A nesámá, a lélek az embernek a „fényes, világító” része, a test pedig beárnyékolja ezt a fényt. Minél inkább hozzátapad az ember a nesámához, annál jobban világit a lelke kifelé, a világ felé. De befelé is: minél inkább hozzátapad az ember a nesámához, annál inkább feltárul neki a belső, rejtett világ fénye, és annál inkább megláthatja a világ legnagyobb fényének, az Örökkévalónak a sugárzását. Egy átlagos ember lelke is világít, sugárzik, azt szimbolizálja a gyertya. De az olyan ember lelkét, aki képes volt felfedni a rejtett világ ragyogását, és képes volt ezt a nagy fényt a világ felé is sugározni, nem elég egy gyertyával jelezni, ezért egész nagy tüzet rakunk az emlékére.
Egyike a nagy kérdéseknek, amit fel szoktak tenni ennek a napnak az örömteliségével kapcsolatban (ez a kérdés természetesen csak a második okot érinti, hiszen az első ok miatt, hogy ezen a napon nem haltak meg, világos, hogy helyes ezen a napon örülni), a következő: vajon miért tartunk ünnepnapot annak okán, hogy ezen a napon meghalt valaki?
A kabbalisták többféleképpen is indokolták ezt, íme ezek közül néhány:
1. Van, aki azt írja, hogy az öröm nem a halálához kötődik, hanem egy korábbi dátumhoz nyúl vissza. Azt mondja a Talmud (Jevámot 62b), hogy miután meghaltak Rabbi Akiva tanítványai, „a világ, mint egy pusztaság volt, amíg jött Rabbi Akiva délre (Izrael déli részére) az ottani rabbikhoz, és tanította őket. (Név szerint) Rabbi Méir, Rabbi Jehudá, Rabbi Joszi, Rabbi Simon (bár Jocháj) és Rabbi Eleázár be Sámuá, és ők állították helyre a Tórát abban az időszakban”. Van, aki azt mondja, hogy pont Lág Báomer napján kezdte őket tanítani, ezért örülünk ezen a napon, mert ekkor tért vissza a Tóra fénye a sötét helyzetben (Chidá).
2. Rabbi Simon a halála napján fedte fel tanítványainak a rejtett Tóra bizonyos részeit, az Idrá Rábát és az Idrá Zutát, melyek a Zohárnak a részei. Ennek a rejtett fénynek a megjelenésére tartjuk az örömünnepet.
3. Rabbi Simon maga kérte a tanítványait, hogy ne gyászolják őt, hanem vegyenek részt az ő örömében, hogy miután eltávozik az anyagi világból, még inkább részesülni fog a rejtett fényben.
Akármelyik ok szerint is, ennek a napnak az öröme a rejtett fény felfedése. A nap lehetősége, hogy felfedjük saját fényünket, a Tóra és az egész világ rejtett fényét, és örüljünk neki.
„Bár Jocháj, boldog a szülőd, boldog a nép, akik tanulnak Tőled,
boldogok, akik igazán megértik a titkaidat.”
(részlet egy lág báomeri dalból)
