A zsidók több száz éves története a forgalmas kikötővárosban.

Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2013. augusztus-szeptember

Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2013. augusztus-szeptember

A legrégebbi hivatalos dokumentum 1236-ból mszármazik, amely letelepedett zsidók jelenlétét igazolja Triesztben – az okirat szerint egy bizonyos Giovanni püspök 500 marchét fizetett Daniel Davidnak, aki a tolvajok elleni küzdelemre költötte a pénzt – a trieszti zsidó közösség története így több mint 800 évre nyúlik vissza.

Trieszt (olaszul Trieste, horvátul és szlovénül Trst, héberül טריאסטה) kikötőváros Észak-Olaszországban, Friuli–Venezia Giulia régió közigazgatási székhelye. A város püspöki székhely. 1382-től 1918-ig a Habsburg Birodalom része volt a birodalom legfontosabb hajózási és hadikikötőjeként, egyben székhelye az Osztrák Tengermellék tartománynak. 1945-ben Jugoszlávia a vegyes lakosságú környékével együtt a magáénak követelte, így lett a hidegháború egyik konfliktuspontja, majd 1954-től ismét Olaszország része. Olaszország és Szlovénia határához közel, a trieszti öböl központjában fekszik, Velencétől 160, Bécstől 470, Ljubljanatól 95 km távolságra.

„a Trieszti Nagyzsinagóga az egyik […] legfontosabb […] szimbóluma az európai zsidóságnak”

A Habsburg uralkodó 1719-ben szabadkikötői városi jogot adtak Triesztnek, a bővülő kereskedelmi lehetőségeket kihasználásának érdekében folyamatosan egyre több zsidó érkezett a városba. Az egyik legnagyobb közösség Korfuról jött, meghonosítva ezzel az askenáz mellett a szefárd rítust is. Mintegy 60 évvel később, 1781-ben a városban élő közösség további szabadságjogokat kapott: zsidók is lehettek közösségi iskolák, sőt egyetemek tanulói, hallgatói; szabadon adhattak, vehettek házakat, és bármilyen kereskedelmi, jogi pályát szabadon gyakorolhattak. Ezt az időszakot akár Trieszt zsidó virágkorának is tekinthetjük. Több zsidó kereskedő nemesi rangot is kapott ekkoriban, bár nem szabad megfeledkeznünk az erősödő asszimilációról sem.

Triesztből származik egy igen neves tudós, költő és mozgalmár, Samuel David Luzzatto (héberül שמואל דוד לוצאטו), aki Sádál (שד”ל) néven is ismert, és annak az új zsidó tudománynak, a Wissenschaft des Judentumsnak egyik megalapítója Abraham Geiger, Leopold Zunz és Heinrich Graetz mellett, amelyet többek illetek kritikával, de a mai napig meghatározó irányzata számos ország, így hazánk judaisztikai tudományosságának is. Ezt az irányt képviselte pl. Bloch Mózes, Bacher Vilmos, Blau Lajos, Guttman Mihály, Lővinger Sámuel, illetve Róth Ernő is. (Az illető úr azonban nem keverendő a nála száz évvel korábban élt Moshe Chaim Luzzatto [héberül משה חיים לוצאטו] rabbival, aki Rámchál [רמח”ל] néven is ismert, és sok egyéb mellett a ´דרך ה [magyarul Az Ö-való útja, angolul The Way of God] című könyvét is írta, de épp Olaszország zsidóságon belüli szerepét növeli a tény, hogy több más neves Luzzatto nevű zsidót is számon tart a történelem.)

„Gondolataimban Trieszt és a zsidók mindig is összetartoztak. A mai városképet gyümölcsöző együttműködésük alakította ki, legalább is számomra tűnik ez így, azokban a pillanatokban, amikor elbűvölnek a fenti gondolatot igazoló épületek, intézmények és a város szellemisége. A Habsburg időkben Trieszt zsidó városnak minősült, és magam is így gondolok rá még mindig. Azt mondják, egy zsidó képes elhagyni a száműzetést, de a száműzetés sohasem őt. Lényegében úgy százötven éven keresztül, de legalábbis nagyobbrészt a trieszti diaszpóra boldog prosperitásban élt. Sokféle értelemben a zsidók adták meg a hely stílusát” – írja Jan Morris a Trieste and the meaning of Nowhere című könyvében (Simon and Schuster, New York 2001, Friedmann Sándor fordítása).

Mára az egykori gettó nagyobb részét az 1920–30-as években lebontották, így a körzetben működő három zsinagógát is. Az egyik ezek közül a német zsidó szertartást követő Scola Piccola volt, amely 1748-ban épült, majd egy tűzvész következtében 1822-ben teljesen elpusztult. Helyén 1825-ben egy másik, nagyobb zsinagóga épült, melyet 1935-ig a már említett, Korfuról ideszármazott zsidók használtak. 1798-ban két újabb zsinagóga épült a német stílusú templom ellenében, ezeket főleg spanyol szefárd stílusban imádkozó hívek vették birtokba. Sajnos ezek közül már egyik sem létezik, az egyik megmaradt frigyszekrényt 1956-ban Tel-Avivba vitték.

A város egyetlen megmaradt zsinagógája a Via San Francesco D’Assisin található, amely egyben a város egyik kiemelkedő épülete is: az 1908-tól épült és 1912-re befejezett, Ruggero és Arduino Berlam tervezte Trieszti Nagyzsinagóga (olaszul Tempio Israelitico di Trieste vagy Sinagoga di Trieste). A tervezők célja az volt, hogy egy igazi, stílusában és méreteiben is úgynevezett „emancipált” zsinagógát alkossanak a közösség számára. Az épület keleti elemeket és díszeket, továbbá oszlopokat és ablakokat foglal magába. Három oldalról közelíthető meg, s mindhárom oldala más-más építészeti megoldásokkal készült, de díszítésükben hasonlók egymáshoz. A zsinagógát 1942-ben a fasiszta rezsim bezáratta, de a háború után azonnal ismét a közösség szolgálatába állították. Ma a Trieszti Nagyzsinagóga az egyik legnagyobb és legfontosabb helye, illetve szimbóluma az európai zsidóságnak.

Az épület fő alapanyagai: sötét márvány és világos, színezett kövek. A kiváló belső világítást a rózsaablakokon kívül segítik a beépített, tágas boltíves ablakok is, amelyeket a tóraszekrény körül alakítottak ki. A nők számára külön galéria található. A templom befogadóképessége 1500 fő. Manapság csak a főbb alkalmakkor tart nyitva a zsinagógai rész, de az épületegyüttes részeként található itt a hitközség, levéltár és könyvtár is, amelyek folyamatosan működnek. A zsinagóga egyébként minden hétköznap 10, 11 és 12 órakor csoportosan is látogatható.

A városban van egy, a magyarországihoz képest jóval kisebb zsidó múzeum is, melynek modern kiállításai bemutatják a város zsidó múltját és jelenét is.

Ami a zsidóság modern kori populációját illeti, a soá után körülbelül 1500 zsidó maradt Triesztben, de a számuk az idők során folyamatosan csökkenő tendenciát mutatott, ahogy egyébként a város összlakossága is. 1965-ben a város 280 000 lakosából 1052 volt zsidó. Triesztben jelenleg majd 600 zsidó él, de a nagyünnepek alkalmával az ott élő hittestvérek mellett a turisták, üzletemberek is megfordulnak a közkedvelt, visszatérésre csábító város zsinagógájában.

Felhasznált irodalom:
Friedmann Sándor: Elölnézet – Gondolatok utazás közben. Trieszt, Velence, Padova. I. rész. http://www.or-zse.hu/velence/italiaikirand-friedman_1_2010-1.htm
Izsák Gábor: Trieszt. http://dohany-zsinagoga.hu/new/index.php/hu/eloadasok/zsinagogak-a-vilagban-izsak-gabor-rovata/30-trieszt
Ismar Schorsch: From Text to Context. The Turn to History in Modern Judaism. University Press of New England, Hannover–London, 1994

Fényképezte: Arató Mátyás

vissza