Filozófia

Megbékélni önmagunkkal

Meg kell ismerni önmagunkat és irányítani ösztöneinket

Szerző: Rabbi Dr. Abraham J. Twerski
Fordította: Szántó-Várnagy Binjomin Zeév
Megjelent: Forrás – 2013. december

Szerző: Rabbi Dr. Abraham J. Twerski
Fordította: Szántó-Várnagy Binjomin Zeév
Megjelent: Forrás – 2013. december

Dr. Abraham J. Twerski, M.D.

Dr. Abraham Twerski, 1930-ban, Amerikában született pszichiáter és rabbi, a függőségek kezelésének elismert szakértője. A haszidizmus megalapítójának, Baal Sem Tovnak, valamint több neves chászid rebbének is leszármazottja. Elismert előadó, sokat szerepel a televízióban, rádióban, és több száz írása jelent meg az írott médiában. Több mint 60 könyvet írt, változatos témákban: kommentárok a Meszilát Jesárimhoz illetve az imakönyvhöz, önértékelés, depresszió, szenvedélybetegségek, házastársi erőszak, stb. 1972-ben megalapította a ma Amerikában ez egyik legjobbnak számtó Gateway Rehabilitation Centert, ahol alkohol- és drogbetegeket kezelnek.

„Útban vagyok magamnak” – mondta sóhajtva egy ra­ko­dómunkás a boltban a minap, amikor egy csomó üres do­bozzal a kezében elakadt egy jól megpakolt, szűkös fo­lyo­són keresztülhaladva.

Sokan vagyunk ezzel így, gondoltam, a lelki fejlődés út­jain is. Nehezünkre esik szembenézni önmagunkkal. Ak­kor értettem meg ezt igazán amikor az orvosom beutalt egy gyógyfürdőbe krónikus hátfájásom kezelésére. A kezelésem első napján történt. Beültem egyedül egy kis pezsgőfürdős kádba. Egyszerűen mennyei volt. Ki­pihenten felfrissültem a kellemes meleg vízben, amíg a csobogó buborékok bizsergettek. Békét és nyu­gal­mat éreztem. 5-6 perc múlva elindultam kifelé, de legna­gyobb meglepetésemre a fürdős ezt mondta: „Uram, ne haragudjon, de még muszáj maradnia. Az Önnek ki­ren­delt kezelés 25 percig tart.”

Visszatértem, de már egészen más hangulatban. Minden pillanat egy örökkévalóságig tartott. 5 perc eltelteltével azt éreztem, nem bírom tovább. Ismét kijöttem, de a fürdőstől megtudtam, hogy ha nem maradok bent végig, akkor nem folytathatom a kezelést. Megembereltem magam, mivel nem akartam elveszteni a kezelésre befizetett összeget, és megkezdődött az utolsó 15 percnyi szenvedés.

Utólag végiggondoltam, mi is történhetett velem. Mindig is azt hittem, hogy ha rosszul érzem magam, az a sok stressz miatt van, ami a munkámmal jár. Egész nap el vagyok foglalva, bármikor hívhatnak, sokszor vagyok ügyeletben, és rengeteg betegért vagyok felelős. Be kellett látnom, hogy tévedek, hiszen ebben a 25 percben minden ilyen teher alól megszabadultam, mégis 5 perc után már nem bírtam elviselni. Hogy lehet ez?

Miután magamba szálltam, megértettem. Hoz­zá­szok­tunk ahhoz, hogy sokféle külső inger segítségével „kikapcsolódjunk”: olvasunk, tévézünk, sportolunk, beszélgetünk, zenét hallgatunk. Ezek a dolgok mind kiválóan alkalmasak arra, hogy elvonják a figyelmünket – magunkról. Az igazi kikapcsolódás, amikor tényleg magunk vagyunk, magunkban, ritka alkalom. Ilyenkor össze vagyunk zárva minden hibánkkal és kellemetlen tulajdonságunkkal, és ez az, amit olyan nehéz elviselni.

Visszagondolva fürdős élményeimre, azokat leginkább ahhoz tudom hasonlítani, amikor össze vagyok zárva egy elviselhetetlen, nehéz emberrel, akinek nem kívánom a társaságát. Azzal a különbséggel, hogy ezúttal ez az ember én magam voltam. Csak azt nem értettem, hogy mi lehet az magamban, amit ennyire nem viselek el?

Bármilyen kellemetlen, de úgy tűnik, eddig nem vettem észre valamilyen rossz tulajdonságomat, pontosan azért, mert annyi külső inger ért, amellyel elfoglalhattam magam. Ahogy egyre mélyebben elgondolkodtam ezen a kérdésen, felfedeztem, hogy igen irigy természetű ember vagyok, és igen rosszul esik, ha másoknak sikerül valami, ami nekem nem szokott. Sokszor voltam hiú és büszke, és vágytam az emberek elismerésére. Ha valaki megbántott, igazi, mélyről jövő gyűlölettel tudtam gyűlölni. Olyan érzésekre leltem a lelkemben, amelyekről intellektuálisan tudtam, hogy az igazán jámbor embereknek nem lehet a sajátja. Ha tudnák az emberek, hogy milyen vagyok igazából, aligha fogadnának el – gondoltam.

„…mi lehet az magamban, amit ennyire nem viselek el?”

És mi a helyzet Istennel? Ő vajon képes lenne megáldani egy ilyen természetű embert?

Ilyen nyomasztó gondolatok közepette találtam rá egy talmudi bölcsességre, mely egészen más megvilágításba állította helyzetemet. Eszerint a különböző tórai parancsolatok pontosan azért adattak, mert az ember teste alapvetően megegyezik az állatokéval, és mint olyan az ösztönök hatásainak van kitéve (Sábát 89a alapján). Az ember abban különbözik az állattól, hogy ő felülkerekedhet ezeken az ösztönökön. Más szóval attól, hogy ilyen állatias tulajdonságokat találtam magamban, egyáltalán nem kell szükségszerűen rossz emberként gondolnom magamra.

„megtisztítani az önképünket mind a pozitív, mind a negatív túlzásoktól”

Gyakorló pszichiáterként kipróbáltam és igazoltam a feltevésemet: sok ember valóban képtelen tolerálni önmagát, mivel negatív érzéseket táplálnak maguk iránt. Számos meglepő, szélsőséges cselekedetet is motivál ez a fajta menekülés önmagunk (gyakran elképzelt képe) elől.

Azt gondolom, ez a sajnálatos helyzet úgy állhatott elő, hogy torz képet alakítottunk ki önmagunkról. Sokszor valójában kellemes társaságú, jó szándékú emberek felnagyítva látják a hibáikat, és ez az, amit képtelenek elviselni. Sok esetben az ilyen típusú menekülés vezet el egészen alkohol, drog vagy egyéb függőségek kialakulásához.

A szellemi fejlődés egy jelentős része ez: megtalálni az emberben azt, ami az állatban nincs meg, és irányítani az ösztönöket. Ehhez szükséges tisztába jönni önmagunkkal és megtisztítani az önképünket mind a pozitív, mind a negatív túlzásoktól. A spiritualitás úgy tud igazán hatni, ha képesek vagyunk reálisan szemlélni és értékelni önmagunkat.

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás