A zsidó és a Teremtő közötti kapcsolat szintjei

Ünnepek rutintól mentesen

Nagyon erős tartalommal bír tisré hónapja. Sok a micvá, az ünnepek egymást érik, és rengeteg különleges ima is van ebben az időszakban. Ha valaki nem ismeri, mi az ünnepek háttere, mire kell összpontosítania az adott ünnep kapcsán, akkor terhesnek, vagy akár zavarosnak is tűnhet számára a sok teendő. Azonban ha felfedezzük, hogy mi is az, amit a Teremtő valójában elvár tőlünk ilyenkor, akkor ennek az időszaknak óriási spirituális hatása lehet.

Mi ez a központi gondolat? Több forrás is utal arra, hogy a legnagyobb veszély, amely az ember előtt áll, hogy rutinból csinálja a dolgokat. A midrás szemléltető példaként hozza, hogy a három zarándokünnep alkalmával két kapu volt nyitva a szentélyben az odaérkezők részére. Az egyik kommentár azt mondja, azért, hogy ne érezze magát úgy az ember, mintha otthon lenne, ahol egyszerűen csak bemegy és kimegy a házból vagy a szobából, amikor éppen jónak látja. Egy kapun csak bemenni lehetett, és a másik kapun pedig csak kijönni. Ennek egyik oka, hogy ne legyen a szentélybe való zarándoklat egyszerű rutin. Így megmaradhatott egy nagyon fontos dolog az emberben: az élmény. Egy másik ok – ahogy a midrás tanítja nekünk – az, hogy aki távolabbról jön, az se érezze úgy, hogy nekem nincs mit keresnem itt, én ezt nem tanultam, nem így nőttem fel, lehetetlen elérnem akármit is. 

A nagyünnepek lényege: partnerkapcsolat a Teremtővel

Ahhoz, hogy valaki megfelelő alapokkal vágjon bele a nagyünnepi időszakba, és valóban profitálni tudjon az ilyenkor elérhető fejlődésből, mindenképpen tisztában kell azzal lennie, hogy milyen alapelvekre épülnek az időszak fő témái. Ezek közül az elvek közül az egyik legfontosabb talán az zsidó ember szerepe és kapcsolata a Teremtővel.

Hagyományunk szerint miután a Teremtő megteremtette a világot, annak a vezetését az ember kezébe adta a tóratanulás által. Ezt rengeteg forrás is alátámasztja. Például Jesájá prófétánál azt olvassuk: „az Ö-való […] kiterjesztője az egeknek és megalapítója a földnek” (Jesájá 51:13), és nem sokkal később: „a szavaimat a szádba adtam” (Jesájá 51:16). Ezt a Nefes Hachajim úgy értelmezi, hogy azzal a Tórával, amelyet a Teremtő a zsidó ember szájába adott, mintha lehetősége nyílna az embernek új eget és földet teremteni, és így a Teremtő partnerévé válni.

A Misna Berura azt mondja, hogy a nagyünnepet megelőző hónap neve, az elul szó egy mondat rövidítése  – ani ledodi vedodi li, „én a barátomé vagyok, és a barátom az enyém” (Énekek éneke 6:3). Mintha a zsidó ember és a Teremtő társak lennének, egyenrangú partnerek, közeli barátok. A nagyünnepi időszak fő célja, hogy megerősítsük ezt a barátságot.

A nagyünnepi fejlődési folyamat

Mindez szépen hangzik elméletben, de hogyan ültethetjük át a gyakorlatba? Hogyan lehetünk még jobb kapcsolatban a Teremtővel? Ehhez a döntéseink két aspektusát kell górcső alá vennünk. Köztudott, hogy az ember életében létezik szabad akarat. Rav Desslernek van egy elve, miszerint a szabad döntés két részből áll, az általános és a részletes választásból. Van egy olyan típusú döntés, amikor az ember általános irányt jelöli ki magának. A részletes választás során pedig elhatározza, hogy milyen konkrét lépéseket tesz a célja elérése érdekében. Mint a stratégia és a taktika. A stratégia az általános, a taktika pedig a részletes választás. Más szavakkal makro- és mikroelv érvényesül az emberi választásban. 

Bölcseink mondják, hogy egy zsidó ember számára általános vágynak kell lennie, hogy elérjen magáig a Teremtőig: suvu Israel ad Hashem Elokekha (szó szerint: térj vissza, Izrael Istenedig, a Teremtőig). Ha ez a törekvés megvan, akkor van meg a megfelelő alap, hogy tudjon előrehaladni, fejlődni. 

Ros hásáná megértésének egyik nehézsége, hogy manapság nehezen értjük a monarchia szót. Klasszikus monarchia már nincs, pedig a működési elvének megértése elengedhetetlen az ünnep megértéséhez. A Ramchal (Rabbi Chaim Moshe Luzzatto – XVIII. századi olasz rabbi és kabbalista) azt mondja, hogy a monarchia nem más, mint az általános szerkezet, amely a világban működik. Van egy uralkodó, vannak beosztottjai (az angyalok), és vannak lejjebb lévő szolgák (például az ember). A király a törvényein és rendeletein keresztül fejezi ki a hatalmát. A Teremtő esetében ezek a törvények és rendeletek azt a makrotervet szolgálják, hogy a szolga minél közelebb kerülhessen a királyához, hogy élvezhesse a Teremtő közelségét. 

Ha tisztában vagyunk ezzel a makrotervvel, erre tudjuk építeni ros hásánái imáinkat. Ha a törvényeknek és rendeleteknek nem sikerült maradéktalanul eleget tenni, akkor újévkor megkérhetjük a Teremtőt, hogy a makrotervet, a végcélt vegye figyelembe az ítélkezéskor elsősorban, és ne a szabályok be nem tartását. A Teremtő félre tudja tenni a szigorú ítéletet, ha a zsidó azt mondja, hogy a végcél, a Teremtő közelsége a legfontosabb számára.

A következő lépcsőfok jom kipur. Ezen az ünnepen a feladatunk az általános terv és a személyes állapotunk összevetése, és egyfajta diagnózis felállítása. Leginkább a vidujban (bűnvallomásokban) jelenik meg ez a diagnózisjelleg. A viduj egy tükör, amellyel szembe kell állnunk. A bűnvallomásima szövegéből egyrészt észre kell vennünk, hogy mi az általános makroterv. Másrészt össze kell vetnünk, hogy a mindennapi cselekedeteink, a döntéseink, egyszóval a mikrotervünk  összhangban áll-e mindezzel. Tehát a hosszú viduj – ahol minden sor, úgy kezdődik, hogy al chet – egy részletes önvizsgálat. Ezzel szemben a rövid viduj általános jellegű önelemzés, amely arra vonatkozik, hogy megfelelő világlátásunk van-e. Átfogó kérdéseket kell feltennünk magunknak: vajon olyan-e a viszonyom a Teremtővel, amilyennek szeretném? Vajon arra használom-e az életemet, amire a Teremtő adta nekem?

Az első lépés az elhatározás, hogy az életemet összhangba akarom hozni a nagy tervvel, és a világlátásomat is a Teremtő nagy tervével. A következő lépés az, hogy hogyan változtasson az ember. A nagy rabbik tanítják, hogy az embernek jom kipurkor meg kell fogadnia valamit, de nem mindegy, hogy mit és mennyit. Nem szabad túlzásba esni. Inkább legyen kevés dolog, elég akár csak egyvalami, ha azt tiszta szándékkal fogadja meg az ember, és tervet is készít, hogy hogyan fogja az elhatározását betartani, az már elégséges. Ha nagyon sokat vállal valaki, abból valószínűleg semmi sem lesz. Vagyis nem elvárás, hogy jom kipurkor valaki teljesen megváltoztassa az egész eddigi életét, de legalább valami pici dolgon változtatni, javítani kell.

Szukot az ünnepi fejlődési folyamat végső lépése. Ros hásánákor és jom kipurkor a Teremtő tervének tudatosítása, valamint az ember makro- és mikroteveinek összhangba hozása a fő téma. Miután ezen a két ünnepen az elmélet letisztult, utána szukotkor következik a gyakorlati megvalósítás. Ilyenkor a cselekedeteken van a hangsúly. Kiemelt feladatunk a Teremtő szolgálatára fordítani és micvává formálni akár a legegyszerűbb és leghétköznapibb fizikai dolgokat is. Ha a sátorban alszunk – az alvást és a sátor micváját összekapcsoljuk. Ha a sátorban eszünk, az evés összekapcsolódik a sátor micvájával. Szukotkor az elméletet átültetjük a gyakorlatba. Mindemellett szukotkor foglalkozunk a világ népével is, hiszen a templomi időkben szukotkor hoztunk áldozatokat a világ népéért is. 

Ez a három fő lépés elengedhetetlen a kapcsolat erősítése érdekében. Ha ezt a háromlépcsős fejlődési folyamatot végigcsináltuk, akkor szukot után, szimchát tórakor megláthatjuk a végeredményt: a közeli barátság még szorosabbra válását a Teremtő és a zsidó nép között. 

szerkesztette • Elior és Liorah Goldman