Rövid áttekintés a főbb témák érintésével

Talán a tóratanulás az, ami bizonyos szempontból leginkább meghatározza a zsidó népet évezredek óta. Ebben a cikkben – sávuot aktualitása kapcsán – szeretnénk összefoglalni pár pontot, melyekkel világosabbá tehetjük magunk számára, hogy mi is az a Tóra.

A Tóra szó jelentése

Mielőtt bármilyen művel foglalkozni kezdünk, alapvető fontosságú, hogy meghatározzuk a könyv műfaját. Ha a keret nem világos, az nagyon jelentős tévedésekhez vezethet. Ha valaki tudományos szemmel próbál egy költeményt vizsgálni, nagyon komoly problémákba fog ütközni.

Vajon a Tórának mi a műfaja? Törvénykódex? Törté­ne­­lemkönyv? Filozófiakönyv?

A szó jelentése hozzávetőlegesen tanítás, utasítás, útmutatás. Ez a szó jelentése, és ez a könyv célja is. Vezetni és utat mutatni mind egyéni, mind közösségi szinten. Ez az alapinformáció értelmezési kérdésekben kifejezetten fontos lehet, hiszen egy mű célja meghatározza, hogy mi fog bekerülni a könyvbe, és mi nem, illetve befolyásolja a megfogalmazást is. Ez az információ határozza meg az alaphozzáállásunkat a Tórához. Ha tudjuk, hogy a Tóra célja az, hogy útmutató legyen minden generáció egyénei és közösségei számára, akkor kevésbé ütközünk meg olyan alapszabályokon, amilyeneket Bölcseink fogalmaztak meg, mint pl. hogy a Tórában nincs szükségszerűen kronológiai sorrend.

Mit értünk azon, hogy Tóra?

Az első fontos alapinformáció, hogy a zsidó hagyomány szerint a Tórát az Örökkévaló még a világ teremtése előtt alkotta meg. Ez két okból fontos nekünk: az egyik, hogy van a Tórának egy olyan verziója, amely formájában nem pontosan egyezik azzal, ami a kezünkben van (hiszen amúgy elképzelhetetlen lenne ez az állítás). A másik, hogy ezen állítás szerint, a micvák és a történések közötti kapcsolat fordított, mint gondolnánk. Ha a Tóra előbb létezett, mint a világ, tehát pl. peszách micvái előbb léteztek, mint hogy kivonultunk volna Egyiptomból, akkor nem azért tartjuk peszáchot niszán 15-én, mert akkor vonultunk ki Egyiptomból, hanem fordítva, azért vonultunk ki niszán 15-én Egyiptomból, mert akkor van peszách. Vagy azért vannak szüleink, mert van szülői tisztelet micvája, és nem fordítva.

Azaz van a Tórának egy idő és tér felett álló, transzcendensebb megfogalmazása, melynek a pontos leképződése az a verzió, amelyet Mózestől kaptunk. A tanulás egyik fő célja és iránya, hogy minél jobban lássuk és megértsük a mi Tóránkon keresztül az eredetit.

Vajon mi képezi a Tóra részét? Amikor tóratanulásról beszélünk, mit szükséges ahhoz tanulnunk, hogy az tóratanulásnak minősüljön?

Szűkebb értelemben a Tóra Mózes 5 könyvét jelenti, a teremtéstől Mózes haláláig. Tágabb értelemben Tórának számít a Tóra szövege és annak bármely rétegű releváns értelmezése. Minden olyan értelmezés, amely szervesen kapcsolódik a tórai szöveghez, vagy annak bármely szervesen kapcsolódó magyarázatához. Pl. a Smában: „kösd azokat jelül a karodra”

Tórának számít maga a szöveg. Tórának  számít a válasz arra a kérdésre, hogy mit kössél a karodra, hiszen az, aki ezt a kijelentést tette (az Örökkévaló), minden bizonnyal gondolt erről valamit, amikor ezt mondta. Ha értelmezem a szöveget, és azt mondom, hogy kössél tfilint jelül a karodra, akkor ugyan kimondtam valamit, ami nincs odaírva, de a szöveg létrehozója ezt valóban bele is gondolta. Ugyanígy, ha arra a kérdésre a válaszolok, hogy miért kösd, vagy hogy milyen szempontból számít a tfilin jelnek, vagy melyik karodra kösd stb. stb. Ezek a szöveg értelmezésére vonatkozó első szintű kérdések. Az ezekre adott válaszok elárulják a szöveg mögött húzódó, de ki nem mondott információkat. A kérdésekre adott válaszokra újabb kérdéseket lehet feltenni. Miért fontos, hogy a tfilin fekete legyen? Ki és hogyan írhatja? Stb. stb. Az ezekre a kérdésekre adott helyes válaszok szintén az eredeti szövegben rejlő valós információkat tárják föl. És ezt így lehetne folytatni tovább és tovább. Hatalmas irodalom kapcsolódik ehhez a pár szóhoz. Az mind „Tóra”, hiszen ez a pár látszólag egyszerű szó magában foglalja ezt a rengeteg tartalmat.  Olyan, mint amikor egy vázlatból kell visszakövetkeztetni arra, hogy pontosan mi hangzott el egy előadáson. Hogy miért fogalmaz maga a Tóra ennyire vázlatosan? Egyik válasz, hogy fizikai képtelenség lenne a teljes isteni tartalmat szóról szóra kiírni. A másik pedig, hogy valamiért fontos volt, hogy az értelmezés munkájának jelentős részét mi végezzük el.

Hogy néz ez ki a valóságban?

A Tórának két nagy része van:

1. az írott Tóra

2. a szóbeli Tóra

Mózes a Szináj-hegyen megkapta az írott Tórát és annak az értelmezését. Az értelmezés lehet konkrét információ: mit is kell a karunkra kötni? Illetve lehet módszer is, amely által a Bölcseink értelmezhetik a tórai szöveget.

A szóbeli Tórát tartalmilag két részre lehet osztani: az egyik rész a hagyomány, ezt a Bölcsek generációról generációra adták tovább. A másik rész: amit az egyes generációk Bölcsei értettek meg maguktól. Ebbe a kategóriába tartozik egyrészt az írott szöveg értelmezése, másrészt a rabbinikus törvények és rendeletek, amelyeket egyes nemzedékek hoztak. A közös a két részben, hogy a konkrét szövegből hiányzó (le nem írt) részt akarják pótolni (felfedni). Ahol van rá konkrét hagyomány, ott avval pótoljuk, ahol nincs, ott segít a tiszta emberi értelem. Valójában ez a szóbeli Tóra egyik nagysága, hogy a tiszta (objektív) emberi értelem képes felfedni az isteni Tóra mélységeit, képes egybeérni az isteni bölcsességgel.

Honnan látjuk az írott Tórában, hogy van szóbeli is? Azaz mi mutat arra, hogy az Örökkévaló nem csak annyit adott át Mózesnek, ami le van írva?

Lehetne konkrét erre utaló mondatokat is idézni, de talán a legkézenfekvőbb, hogy értelmezhetetlen a Tóra, ha azt gondoljuk, hogy az írott szövegen kívül mást nem kaptunk. Már a szöveg olvasásával is komoly problémáink lennének, hiszen hiányoznak a szövegből a magánhangzók és az írásjelek. Vagy ténylegesen mit kössünk a karunkra? Nincs az az ember, aki ezt kitalálja, ha nem mondják meg neki. Vagy amire olyan sok helyen figyelmeztet a Tóra, hogy ne végezzünk szombaton-ünnepnapokon munkát, vajon mit ért a Tóra a munkavégzésen (ami ráadásul főbenjáró bűn)? És még lehetne sorolni a sok-sok olyan gyakorlati törvényt, amelyek a szövegben igen homályosan vannak megfogalmazva. Szükségszerű azt feltételeznünk, hogy Mózes kapott a szöveghez értelmezést is. Ami pedig ennek a hitelességét érinti: tudott dolog, hogy a Talmud alig áll másból, mint vitákból. A Talmud mindig idézi az adott témában szereplő véleményeket, s abból általában legalább kettő van. Azonban ezekben a kérdésekben, melyek a gyakorlati törvények körüli erős információhiányra irányulnak nem találunk vitát. Nincs egy olyan vélemény a teljes rabbinikus irodalomban (sem a babiloni, sem a jeruzsálemi Talmudban), amely szerint a tfilin máshogy nézne ki, vagy mást tartalmazna, mint a mi mai tfilinünk. Annak ellenére, hogy erről a tórai szöveg maga semmit sem árul el. Senki nem vitatja a teljes rabbinikus irodalomban, hogy a szombati-ünnepi munkavégzés tilalma nem más, mint 39 féle ún. főmunka. Vagy azt, hogy az a mondat, hogy ne főzd meg a gödölyét az anyja tejében, egy alap kósersági törvényt rejt, a tejes és a húsos keverésének tilalmát. Vagy a szukoti 4 négyfajta növény stb., stb. Az összes ilyen tórai törvény körül nincs egy darab  vita sem a rabbinikus irodalomban, és azóta sem volt egy olyan közösség sem a világon, mely szerint a Tórában említett „díszes fa gyümölcse”,  az nem pont, csak és kizárólag etrog lenne.

A Tóra szintjei – mik a Tóra paraméterei?

mélységében

Hivatalosan úgy szokták mondani, hogy 4 szintje van a Tórának:

1. psát – a szöveg egyszerű, szövegszerű értelmezése

2. remez – utalás

3. drás – a szöveg mélyebb, rejtettebb, átfogóbb értelmezése

4. szod – titok, a szöveg legmélyebb, kabalaszintű értelmezése.

Az értelmezés 4 szintje mindig szövegben párhuzamosan létezik, és megfejthető, kidolgozható. Egy kommentár értelmezéséhez fontos tudatosítani magunkban, hogy melyik szinten értelmezi a szöveget. E négy szint elnevezésének kezdőbetűit összeolvasva a párdesz szót kapjuk, ami gyümölcsöskertet jelent.

széltében

Egy helyen azt mondják Bölcseink, hogy 70 arca van a Tórának, egy másik helyen pedig azt, hogy 600 000. Ez azt jelenti, hogy egy szöveg ugyanazon szintű értelmezésének is különböző megfogalmazásai lehetségesek. A 70-es számra azt szokták mondani, hogy azért volt ennyi tagja a nagy vallási bíróságnak, a Szánhedrinnek, mert egy adott témának ennyiféle megközelítése lehetséges. A 600 000-es szám pedig azt jelenti, hogy „mindenki”. 600 000-en voltak a zsidók, amikor kivonultak Egyiptomból. Hogy 600 000 arca van a Tórának, az azt jelenti, hogy minden egyes embernek van egy olyan lehetséges megközelítése a Tóra bármely pontjához, amely csak az övé, amely ugyan hasonlít sok másik ember megközelítéséhez, de mégsem ugyanaz.

a tanuló részéről

3 szintet szoktak említeni egy adott szöveg megértésében:

1. chochmá – az információ elsajátítása (megtanítod az Á-t, vissza tudom mondani)

2. biná – következtetés (olyan szinten megértettem az információt, hogy következtetni tudok belőle egy általam még nem ismert információra: a megtanult Á-ból tudok következtetni egy általam eddig még nem ismert B-re)

3. dáát – a tanult dolog mély megértése, egybekapcsolódás, eggyé válás a tanult dologgal.

Tóratanulás gyakorlatban

A Tóratanulás micvája különbözik a legtöbb más micvától (6 hasonló kivétel van, de egyik sem gyakorlati micvá), ugyanis állandó a kötelessége. Állandóan kell tanulni, illetve kellene, csak vannak olyan tevékenységek, amelyek mentesítenek alóla. Fizikai szükségletek, megélhetés, egészség, lelki egyensúly eléréséhez szükséges tevékenységek, olyan micvák, amelyeket nem lehet mások által elvégezni stb., de a lényeg, hogy mindig kell valami nyomós ok, amely mentesít a tanulás alól. Ha nincs megfelelő indok és mégsem tanulok, azt úgy nevezik, hogy bitul Torá és komoly problémának számít.

Fontos fogalom az ún. kovéá itim láTorá, ami annyit jelent, hogy egy vallásos embernek az egyéb elfoglaltságai mellett szükséges, hogy mindennap legyen egy fix pont a napirendjében, amikor tanulással foglalkozik. (Ez a fenti elv egy lehetséges megvalósítása.) Ez legalább annyira hozzátartozik a zsidó ember mindennapjaihoz, mint az imádkozás.

A tanulás/tanítás kisgyermekkorban kezdődik. 3 évesen szoktak a kisfiúk elkezdeni olvasni tanulni, 5 évesen chumást, kb. 8-9 évesen misnát, 10 évesen talmudot. A fiúk kiskorban chéderben, vagy más néven Talmud Torában tanulnak, 13 éves kortól Jesivá ketánában, 17 éves kortól Jesivá gedolában. Miután megházasodtak, kolelben. Az utóbbi annyiban különbözik a jesivától, hogy nem bentlakásos, és napszakokra oszlik. A jesivákban és a kolelokban a fő tananyag a Talmud. A lányoknak szintén életkor szerint megvannak az oktatási intézményeik.

Tóratanulás mint vallási tevékenység

Ami mindezek után igazán nagy kérdés marad, hogy vajon miért is ennyire kiemelt tevékenység, micvá a tóratanulás. Bölcseink nagyon sok helyen hangsúlyozzák ezt explicit, hogy bizonyos szempontok szerint minden egyéb „vallási tevékenységnél” fontosabb. Talán ez az egyik olyan pont, ami erősen jellemzi és megkülönbözteti a zsidóságot minden más vallástól. Miután minden micvátevékenységnek az a célja, hogy teljesebbé tegye az embert, felmerül a kérdés, hogy a tanulástól hogyan válik az ember teljesebbé? Hogyan válik „vallási tevékenységgé” az, hogy valaki szőrszálhasogató módon foglalkozik akár száraz jogi ügyekkel?

A Ba”ch egy a Szentély lerombolásával kapcsolatos talmudi elvet a következőképpen fejt ki: azért adta a Teremtő a Tórát a zsidó népnek, hogy a vele való foglalkozást az a szándék vezesse, hogy ezáltal eggyé váljanak a Tóra és a Tóra adójának a szentségével. Ha ez így lett volna, akkor ők maguk (minden egyes ember) „szentéllyé” változott volna, akikben a fizikai világ (a tanuló) össze tud kapcsolódni a szellemi világgal és a szellemi minden probléma nélkül tud rajta nyugodni. Ha az egyének (a tanulás által) képesek maguk a Sechina (isteni jelenlét) szentélyévé változni, ez eredményezi azt, hogy a külső Szentély is létre tud jönni, és fenn tud maradni. A szentély lerombolásának az oka, hogy nem evvel a szándékkal tanultak. Így miután egyéni szinten elvált a szellemi a fizikaitól, a külső Szentély sem tudott fennmaradni.

Hogyan is működik ez az összekapcsolódás?

A Teruma hetiszakasz elején a midrás említ egy példázatot:

Van olyan eset, amikor az eladó is megvevődik az eladott tárggyal együtt:

Volt egyszer egy király, akinek volt egy lánya. Jött egy királyfi, és feleségül vette. Azt mondta a király az esküvő után: nem tudom a lányomat nem odaadni, viszont megválni sem tudok tőle. Arra kérlek, hogy bárhova mentek, mindig készíts nekem egy kis szobát, hogy mindig vele lehessek.

A király a Teremtő, a lánya a Tóra, és a királyfi a zsidó nép. Az Örökkévaló átadta a Tórát a zsidó népnek, viszont nem tud megválni tőle, ez által a király mindig ott van velük.

A Tóra úgy funkcionál, mint egy „kétoldalú ragasztó”.

Hogyan?

Azt mondja a Zohár: az Örökkévaló, a Tóra és a zsidó nép egy. Mit jelent ez a bizarr mondás? A Tóra az Örökkévaló akarata, szándéka. Az ember és az akarata egy. Nem lehet a kettőt egymástól elválasztani. Ha valaki megpróbálja megérteni a másik szándékát, ezáltal közelebb kerül a személyéhez. Ha én megértem és eggyé válok (dáát) más akaratával, ezáltal vele is eggyé válok. Az isteni akaratnak „véleménye van” a világ minden pontjáról, minden történéséről. Minél jobban megértem a mögöttes isteni szándékot, és minél inkább magamévá teszem, annál inkább eggyé válok avval, akié a szándék. Minél mélyebben érti meg valaki és teszi magáévá az isteni szándékot – függetlenül attól, hogy az adott rész egy mély vallásfilozófiai kérdés vagy egy száraz jogi téma –, annál inkább lesz igaz rá, hogy az Örökkévaló, a Tóra és Izrael egy.

Domán Sije