Háláchá

Mi van a macesz mögött?

Emlékezés a csodákra, melyeket az Örökkévaló tett Egyiptomban.

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2011. április

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2011. április

Pészách ünnepe alatt a Tóra megtiltja a chámec (kovászos) étel fogyasztását (2Mózes 12,19). Ez a tilalom különösen szigorú, mind az érte járó büntetésl, mind abból a szempontból, hogy a mértékben nincs alsó határ, a legkisebb mennyiséget is tilos fogyasztani. Ezenkívül abban is eltér ez a tilalom a többi tórai tilalomtól, hogy − ellentétben például a disznóhússal, amit ugyan elfogyasztani nem szabad, de a hűtőszekrényünkben tartani nem tilos (persze nem túl praktikus), addig − a chámec birtoklása szintén tilos (2Mózes 12,19).

Mit tegyen hát, aki ezekben a napokban valami kenyérfélét szeretne fogyasztani? Mácét − ami nem más, mint kovásztalan kenyér, azaz olyan tészta megsütve, ami nem kelt meg − lehet enni Pészách napjaiban. Ugyan mind a hét (Izraelen kívül nyolc) napon át lehet, sőt micvá mácét enni, de csak az első (Széder) este  (Izraelen kívül a másodikon is) kötelező. Így mondja a Tóra: “Az elsőben (hónapban), a hónap 14. napján este egyetek mácét […]” (2Mózes 12,18). Ezek szerint, minden zsidó köteles még Pészách előtt “megválni” mindenféle chámectól. Amennyiben nem kíván kenyérfélét fogyasztani Pészáchkor, nem köteles rá, kivéve az első nap, ez a máce evésének a tórai micvája.

Miért is eszünk mácét? A Széfer háChinuch azt írja, hogy ahogy a pészáchi áldozat így a máce evése is emlék a csodákra, amiket az Örökkévaló tett Egyiptomban. Így válaszolunk a Hágádában is erre a kérdésre, azért esszük a mácét, mert a kivonulásnál nem volt atyáinknak elegendő idejük, hogy az elkészített tészta megkeljen, hiszen az Örökkévaló máris kiváltotta őket. Így lett a nem megkelt tésztából a sütés után máce. Tehát a Hágádá szerint is a máce evése által emlékezünk, éljük át újra a megváltás csodáit.

Azonban mégis felmerülhet a kérdés, hogy miért hívja a Tóra a mácét „lechem óni”-nak, azaz szegény kenyérnek, hogyan illik a szegény kenyér ahhoz, hogy általa ünnepeljük meg az egyiptomi kivonulást? (Magát a Hágádát is ezzel a kifejezéssel kezdjük: “hó láchmó ánjó”, ez a szegény kenyér.) A Maharal így magyarázza ezt: a szegény kenyér kifejezés nem azt akarja mondani, hogy ez a szegény ember kenyere, hanem, hogy maga a kenyér szegény. Mitől szegény a máce? A különbség a “sima” máce és a mácá ásirá, gazdag máce között, hogy amíg a “sima” mácében csak víz és liszt van, addig az ún. gazdag máce mézet vagy gyümölcslevet, vagy egyéb toldalékanyagot is tartalmaz. Tehát attól szegény a máce, hogy nincsen semmije, csak önmaga.

Ugyan a normális, “világi” körülmények között nem számít “nagy dolognak”, ha valakinek önmagán kívül nincs semmije, a spirituális fogalmak szerint csak az számít szabad embernek, akinek “önmagán” kívül nincs semmije. Minden ember “önmaga”, a legbelsőbb, legigazibb és legteljesebb énje. Azáltal, hogy ha ehhez valami hozzáadódik, hozzákapcsolódik, veszít a belsőségéből, igaziságából, teljességéből. Amikor megszabadul, szabaddá válik, visszanyeri a teljességét. Ilyen módon utal a “szegény kenyér” a megváltásra mind egyéni, mind nemzeti szinten. Ennek a megváltásnak kell visszatérnie évről évre a Széder-estén, a máce evésének micvája által. “Minden nemzedékben úgy kell az embernek tekintenie magát, mintha ő ment volna ki Egyiptomból.” (Hágádá) Természetesen ez csak egy lehetséges megközelítés a nagyon sok lehetőség közül.

Egy dolgot azonban még érdemes megemlíteni a máce mic­vájával kapcsolatban. Még­pe­­dig azt, hogy ebben az időszakban, ami­kor nem áll a Szentély, ez az egyetlen olyan micvá, amit evéssel teljesítünk és azt az áldást mondjuk rá: “áser kidsónu bömicvajszov…” (“aki megszentelt minket a parancsolataival”); azaz, az evés általában nem az a tevékenység, ami által az ember magas szintekre jut el a szentségben. Még a sábeszi étkezésekre sem mondjuk ezt az áldást, noha nagyon kedves és nagy micvák. A máce az egyetlen, amire azt mondjuk, hogy a fogyasztása megszentel, magasabb szintre emel minket (közelebb hoz minket a belsőbb, igazibb önmagunkhoz). Ez az egyetlen mic­vá, ami megmaradt nekünk a Szentély lerombolása után, ami mégis a Szentélyben hozott áldozatok részeinek az elfogyasztásához hasonlatos.

Kétféle mácét különböztetünk meg a háláchá szempontjából, az egyiket úgy hívjuk, hogy mácá psutá, egyszerű máce, a másikat pedig úgy, hogy mácá smurá, őrzött máce. Az őrzött máce azt jelenti, már a sütés előtt őrzik a lisztet, vagy akár már a búzát is, hogy ne érintkezzen vízzel, nehogy ezáltal elkezdjen megkelni. Ezen belül is különböző fajták vannak, aszerint, hogy pontosan mikortól őrzik; a ma általánosan kapható mácá smurát már az aratástól kezdve őrzik.

Ezzel szemben a mácá psutát csak akkortól őrzik, amikor a liszt ténylegesen vízzel érintkezik, azaz amikor elkezdik a máce tésztáját elkészíteni, hogy utána meg tudják sütni. Ezenkívül még egy különbség van a kétféle máce között, mégpedig az, hogy a mácá smurát a máce evés micvája miatt őrzik és sütik, míg a sima mácét minden különösebb szándék nélkül sütik. A háláchá szerint egész Pészáchkor szabad mácá psutát enni, sőt még Széder este is, kivéve azt, amivel a micvát teljesítjük, azaz amit a kézmosás (rochco) után eszünk (moci mácá), a korách és az áfikomán. Természetesen aki megengedheti magának, annak sokkal helyesebb végig csak mácá smurát enni.

Széder-este, amint már említettük, tórai micvá mácét enni. Ezt a Hágádában a “moci mácá” részben teljesítjük. Előtte két áldást mondunk: először hámajci lechem áldást (hiszen a máce is kenyér), majd utána magára a micvára “ál áchilász mácó” áldást. Ugyan “járna” neki egy sehechejánu áldás is, mint minden, csak időszakonként előforduló micvára, de a kidusban mondott sehechejánu áldás erre is vonatkozik (fontos is, hogy amikor a kidusban mondjuk a sehechejánut, legyen a szándékunkban, hogy az este folyamán előforduló többi micvára is vonatkozzon ez az áldás).

Az első áldás kimondásától egészen a koréch végéig nem beszélünk, hogy ezek, a most elmondott áldások vonatkozzanak a koréchra is. Az első áldásnál legyen a kezében mind a három máce, a másodiknál tegye le az alsó mácét, és mondja az áldást csak a felső és a középső (fél) mácéra. Ezután törjön le a felső és a középső mácéból minimum egy-egy olajbogyónyit, és egye meg bal oldalra dőlve, maximum 4 perc alatt. Ha többen ülnek az asztalánál és nem tud adni mindenkinek egy-egy olajbogyónyit a két mácéból, akkor adjon mindenkinek egy-egy kicsi darabot a két mácéból, amire az áldást mondta, és a hiányzó mennyiséget pótolja nekik másik mácéból. Ha sokan vesznek részt a Széder-estén, érdemes a “pótlást” még a kézmosás előtt odakészíteni mindenkinek (de ne túl korán, nehogy még az ideje előtt “elfogyjon” a máce az asztalról).

A máror elfogyasztása után következik a koréch, vagy hétköznapiasan a Hilél-szendvics. Veszünk egy olajbogyónyi mácét, egy olajbogyónyi márort, belemártjuk egy kis chároszetbe (alma, dió és bor keveréke), és balra dőlve megesszük.

A lakoma végén, amikor már jól laktunk, következik az áfikomán (az áfikomán szó jelen­tése a lakoma végi csemege). Az áfikomán ugyan máce, és nem pészácháldozat, de mégis annak az emlékére esszük, amit a Szentély idejében szintén a lakoma végén fogyasztottak el. Vigyázni kell az étkezésnél, hogy ne együk túl magunkat és el tudjuk még fogyasztani az áfikománt. Elővesszük a középső máce másik, elrejtett felét és ebből (ugyancsak, ha szükséges kipótoljuk) eszünk, balra dőlve, lehetőleg két olajbogyónyit, de legalábbis egyet. Az áfikomán után nem eszünk már semmit, hogy a máce ízével térjünk nyugovóra.

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás