Egyéb

Miért gyászolunk még mindig?

Miért pont Jeruzsálem?

Szerző: Rabbi Pinchas Stolper
Forrás: Aish.com
Fordította: Elior
Megjelent: Forrás – 2013. június

Szerző: Rabbi Pinchas Stolper
Forrás: Aish.com
Fordította: Elior
Megjelent: Forrás – 2013. június

A harmincas években a Chofetz Chaim levelet kapott egy fiatalembertől, akit behívtak a lengyel seregbe. A levélben a fiatal katona elmondta, hogy egy távoli bázisra irányították, ahol semmilyen kapcsolata nem lesz zsidó katonákkal, nem lesz lehetőség vallásgyakorlásra, nem lesz kóser étel, lehetetlenség szombatot, és egyáltalán a micvákat tartani. A kérdése a Chofetz Chaimhoz így hangzott: „hogyan lehetséges túlélni vallásos zsidóként ezen az elhagyatott helyen?”

A Chofetz Chaim válasza a következő volt: „lehet, hogy lehetetlen tartanod mindezeket, amiket felsoroltál, de ne légy elkeseredve! Van egy dolog, amit megtehetsz, és meg is kell tenned. Mindig, amikor van egy szabad perced, beszélj az Örökkévalóhoz, és amikor ezt teszed fordulj kelet felé. Miért fordulj kelet felé? Mert Jeruzsálem felé fogod irányítani a gondolataidat. Mikor ezt teszed, eggyé teszed magadat a zsidó néppel és Istennel. Tulajdonképpen, minden alkalommal, amikor egy zsidó az imájával Jeruzsálem felé fordul – ő maga Jeruzsálem.” Lehet, hogy ő maga nincs Jeruzsálemben – de Jeruzsálem van őbenne.

A legtöbb zsidó részt vesz széderestén pészachkor, és tartja a jom kipurt Jom kipur legdrámaibb pillanata akkor következik el, amikor a nap a vége felé közeledik. Ekkor egy hosszú sofárhang hallatszik – mire a válasz: „jövőre Jeruzsálemben”. Ugyanezzel a válasszal találkozunk a szédereste végén is. Nem véletlen.

„amikor gyászolunk, nem egy építmény lerombolását gyászoljuk, hanem Isten jelenlétének hiányát”

A zsidó esküvők szerves része a következő vers elmondása: „Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, feledkezzék meg rólam a jobbom. Tapadjon nyelvem az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha Jeruzsálemet nem helyezem legnagyobb örömöm fölé.” (Zsoltárok 137:5) Ezután a vőlegény eltör egy poharat, szimbolizálva a gyászt és azt, hogy a pár még a legboldogabb pillanatban is megemlékezik Jeruzsálem és Szentély pusztulásáról. A zsinagógák szerte a világon Jeruzsálem felé néznek. Mi lehet az oka annak, hogy Jeruzsálem fontossága ennyire kiemelt helyen szerepel az életünkben?

A világ nagy része számára Jeruzsálem történelme Dávid király hódításával kezdődik. A zsidóknak Jeruzsálem az a hely, ahol az embert megteremtették. Jeruzsálem Málkicedek király városa, a város, ahol Ábrahám, Izsák és Jákob imádkoztak Istenhez, a hely, amelyet az Örökkévaló kiválasztott, hogy sugározzon iránymutatást és spiritualitást az egész emberiség számára. Jeruzsálem a kapu, melyen keresztül minden ember imája az egekbe jut. Jeruzsálem az a hely, ahol az isteni jelenlét jobban érezhető, mint bárhol máshol a világon.

Egy átlagos zsidóban rengeteg kérdés merülhet fel: mi a forrása Jeruzsálem egyediségének? Miért Jeruzsálem az egyetlen város, melyet megemlítünk az imáinkban? Mi a forrása a szentségének, a misztériuma az eredetének? Miért állhat Isten Temploma csakis ezen a helyen, és sehol máshol? Miért fontos Jeruzsálem státusza és sorsa olyan sok népnek szerte a világon? Miért ekkora jelentőségű a Templom? Miért érzi az egy zsidó, hogy a világ a Templom nélkül sivár és elhagyatott?

Ha ma meglátogatod Jeruzsálemet, megindít a szépsége, a terjedelme, a lakossága, a tóratudósok ezrei és a rengeteg jesiva. Jeruzsálemben sokkal több szentség érezhető, mint bármely más pontján a világnak. Jeruzsálem tele van zsidó élettel és Tórával. De akkor miért gyászoljuk a pusztulását még mindig?

A válasz a kérdésre az imáinkban található. Az elmúlt 2000 évben a zsidók a következőképpen imádkoztak: „Áldott vagy Te, Örökkévaló Király, aki felépíti Jeruzsálemet.” Ez a jelen idejű imaforma 2000 éven keresztül használatban volt, még akkor is, amikor Jeruzsálem nem volt más, mint rom és pusztaság. Miért?

A jeruzsálemi Talmud egy meglepő kijelentést tesz: „arra a generációra, melyben nem épül fel a Templom, úgy tekintünk, mintha akkor pusztult volna el.” A magyarázat végtelenül egyszerű. Amikor a Templomot gyászoljuk, nem egy építményt gyászolunk, amelyet 2000 éve leromboltak. A gyászunk arra kell irányuljon, hogy felismerjük azt az alapvető tényt, hogy minden generáció kötelessége a Templom újjáépítése. A kötelesség nem teljesítésének kevéssé van köze a politikához, a vitához, hogy kié a Templomhegy, vagy az arab fenyegetéshez, miszerint háború lesz, ha a hegyen álló mecsetek működését akármilyen zsidó tevékenység zavarni fogja. A Templom akkor fog felépülni, amikor elég számú zsidó kötelezi magát arra, hogy megváltoztassa az életét. Mikor jön el a Messiás? Ahogy a próféta mondja: „ma, ha hallgatsz a szavamra” (Zsoltárok 95:7).

Jeruzsálem a zsidó élet szíve, az univerzum szeme. Az egyetlen hely a földön, ahol az Örökkévaló jelenléte evidens és a leginkább koncentrált. Jeruzsálemből fog jönni a végső megváltás. Jeruzsálemben fog uralkodni a Messiás. Innen fog igazságot és szeretetet hozni megtépázott világunkra.

Bár a modern Jeruzsálem egy felépített és gyönyörű város, gyászolnunk kell, mert az esszenciája romokban hever. Amikor Jeruzsálemről beszélünk az imáinkban, igazából a Templomról és a templombeli szolgálatról beszélünk, az isteni jelenlétről a Szentek Szentjében és az Örökkévaló uralkodásáról Jeruzsálemben, rajta keresztül pedig az egész világon.

MI SZÜKSÉG VAN A TEMPLOMRA?

Milyen mértékben gyászolják a mai zsidók az elpusztított Templomot? Az életünk annyira sokrétű és gazdag mind spirituálisan, mind fizikailag. El vagyunk foglalva a családunkkal, az otthonainkkal, az üzleteinkkel. Egy 2000 éve elpusztított Templom távolinak tűnik a mindennapi életünktől. Csupán néhány ember gyászolja igazán a Templomot. Még kevesebben érzik a Sechina, az isteni jelenlét hiányát. A többségnek nehéz elképzelni, milyen is az, amikor a Templom áll, és az isteni jelenlét érzékelhető.

Az egyik kinotban, gyászdalban, melyet tisa beávkor mondunk, a híres költő Rabbi Eliezer Kalir a Templom és a Sechina hiánya fölött gyászol. Felteszi a kérdést: „mi maradt még számunkra itt, ebben a világban?” E gyászének tanítja nekünk, hogy mind a Templom, mind a Tóra ebben az egy szóban koncentrálódik: itt.

A Tóra szüntelenül emlékeztet rá bennünket, hogy a „Tóra nem az égben van, hanem közel hozzánk, és minden, ami benne van, megtehető e világon”. Rabbi Eliezer Kalir üzenete számunkra az, tévedés, hogy az égbe kellene mennünk spiritualitásért. A Tóra át lett adva, a spiritualitás ezen a földön megtalálható, és mindenki számára elérhető.

A Kuzari tanúsága szerint Rabbi Jehuda Halevit megkérdezte a király: „Miért van az, hogy más vallásokban ígéretet kapunk a halál utáni életre, míg a Tórában nem?” A rabbi válasza a következőképpen hangzott: más vallásoknak nincs más választásuk, mint hogy hangsúlyozzák a halál utáni életet. Hogy miért? Ilyen módon nem lehet megkérdőjelezni azt, amit tanítanak. Másfelől: nagyon keveset ígérnek erre a világra. A Tórának azonban nincs szüksége arra, hogy csupán a halál utánra ígérjen. A hangsúlyt erre a világra helyezi, mert rengeteg mindent tartogat a világ az ember számára. Ennélfogva elég, ha csak utal az eljövendő világra. A Tóra felkér minket, hogy ezt a világot tökéletesítsük, hogy létrehozzuk Isten királyságát itt, a Földön. Isten parancsát hangsúlyozza: „én vagy az Istened, és Ti vagytok a népem”. Itt, ezen a világon.

Nem is lehet ennél nagyobb kihívás vagy ígéret. A Szent Templom ezt a kihívást egyértelműbbé tette. A Templomban mindenki számára világos volt, hogy a spirituális felemelkedés elérhető itt, ebben a világban. A Templomban érezhető volt az isteni jelenlét. Ahogy a bölcseink mondják: „a Templom a bizonyítéka annak, hogy az isteni jelenlét Izraelben lakozik”. Itt lehetséges az, hogy az ember álmai, céljai és reményei beteljesülhessenek. Itt lehetséges az, hogy a bukásoktól és a bűntől terhelt lélek megtisztulhasson, és élete más irányba fordulhasson. A jeruzsálemi Templomban az Örökkévaló jelenléte olyannyira egyértelmű, hogy senki nem merné kétségbe vonni ennek erejét.

Amikor a Templomot lerombolták, a Sechina olyan volt, mint egy „madár, amely tetőről tetőre száll”. Ennek eredményeképpen meg lettünk fosztva egy helytől, ahol az Örökkévaló jelenléte és a csodák egyértelműek voltak, és ezt mindenki könnyen érezhette és láthatta.

A száműzetés folytán egyre inkább eltávolodtunk a spiritualitás alapvető forrásától. A Sechina egyre távolabbinak tűnik. Manapság egyre inkább elterjedt nézet, hogy ahhoz, hogy közel kerüljünk Istenhez, olyan misztikus könyvek tanulmányozására van szükség, mint például a Zohar, a Kabbala, vagy a szent Ari írásai. Az az általános tévképzet, hogy mindazok, akik képtelenek eme magas szintű szövegek tanulmányozására és értelmezésére, képtelenek Istennel kapcsolatot létrehozni.

Ez nem a zsidó megközelítés. Éppen ellenkezőleg: a zsidó, aki elkészít egy kóser ételt, odafigyel az étkezés előtti kézmosásra, az áldások pontos elmondására, Tóráról beszél az étkezés alatt, elmondja az étkezés utáni áldást pontosan és figyelemmel; az ő asztaláról úgy beszél a misna, mint „ze hásulchán áser lifné Hásem” – ez az asztal az Örökkévaló színe előtt (Ávot 3:4).

Annak ellenére, hogy a misna használja ezt a kifejezést; és annak ellenére, hogy a bölcsek azt tanítják, hogy minden zsidó asztala oltár, az átlagember mégis megkérdezheti: „mi köze van az evésnek Istenhez?” Egy átlagos zsidó nehéznek találhatja megérteni, hogy a Sechinát a mindennapokban is megtalálhatja. Az egyedüllét és az elszakítottság érzése a Templom lerombolásának, a churbánnak a hozadéka és belső jelentése.

A Széfer Hájásár mondja, hogy minden embernek vannak napjai amikor szeret, és napjai amikor gyűlöl. Amikor van bennünk szeretet, minden, amit teszünk, sikerül látszólag minden erőfeszítés nélkül. De mikor gyűlölködünk, minden csak nehézség árán sikerül. A mi kapcsolatunk Istennel ugyanígy működik: a szeretet napjaiban elégedettek vagyunk az elért eredményeinkkel és az életünkkel, ezeken a napokon a tóratanulás inspiráló és felemelő. Azonban amikor távolinak érezzük magunkat Istentől, minden csak nehézségek árán megy, és semmi sem sikerül.

Az életünk sarokköve kell, legyen, hogy mindig Isten jelenlétében tudjunk élni – tudva, hogy Ő mindig velünk van itt; hogy része az életünknek; és hogy ő a forrása az örömünknek és elégedettségünknek. Abban a pillanatban, amikor nem érezzük az Örökkévaló jelenlétét, és azt érezzük, hogy elégedetlen velünk, minden mintha visszafelé sülne el. A churbán hatását érezzük, a Templom lerombolását. A népszerű hiedelemmel ellentétben amikor gyászolunk, nem egy építmény lerombolását gyászoljuk, hanem Isten jelenlétének hiányát.

A száműzetésben élő zsidó kihívása az, hogy a Templom hiánya ellenére is létrehozza a Templomot a saját lényében. A Templom célja az volt, hogy az embereket inspirálja arra, hogy maguk is kis Szentélyek legyenek. A Templomért gyászolunk ezáltal elismerve, hogy arra vágyunk, hogy az Örökkévaló ismét visszatérjen közénk.


A CÉL FELÉ HALADVA

Az emberi lény testből és lélekből áll; mindkettő függ a másiktól. A testünk állapota hatással van a lelkünk állapotára és a gondolatainkra. Legbelül érezzük, hogy a testünk képes a gondolatainkra, motivációnkra és törekvéseinkre reagálni. A célunk az kell legyen, hogy ugyanolyan érzékenységgel reagáljunk a spirituális szükségleteinkre, mint testünk fájdalmaira és örömeire.

Az ideális emberben a test és lélek harmóniában működik egymással. Egy ilyen emberben a test és a lélek egy és szétválaszthatatlan. Egy ilyen emberben mindkettőre ugyanannyi figyelem jut. Nem sok ember éri el ezt a szintet, de elsődleges fontosságú, hogy felismerjük, ez kell legyen a cél.

Hogyan lehet elég erőnk a spiritualitásunk kiterjesztéséhez? Életet kell lehelnünk a spirituális adottságainkba, és másokat is ebbe az irányba kell próbálnunk terelni. Közelebbi kapcsolatba kell kerülnünk az Örökkévalóval az ima, tóratanulás, micvák teljesítése, morális viselkedés, megfelelő gyermeknevelés, és a Tórán alapuló otthon megteremtése által. Amikor határozott elképzelésünk van arról, hogy hogyan töltjük az időnket, hogyan hasznosítjuk erőnket és tehetségünket a Tóra népének felemelésére, akkor leszünk képesek a spiritualitásunk kiterjesztésére. Az erőfeszítésünk eredményeképpen közelebb hozhatjuk a napot, amikor Templom felépül.

Amikor tisá beávkor alacsony padokon ülünk, és siratjuk Szent Templomunk elvesztését, figyeljünk fel rá, hogy az échá (hogyan) szó, amellyel Jeremiás siralmai kezdődnek, a magánhangzók apró cseréje után úgy is olvasható, hogy ájéká (hol vagy?). Amikor a Templomot gyászoljuk, ez az a kérdés, amely állandóan fejünkben kell legyen: ájéká, hol vagy? Hol vagy a spiritualitást és az elkötelezettséget illetően? Miért hagytad abba a fiatalkori tóratanulásodat? Miért merültél bele a karrieredbe és pénzügyi céljaid elérésébe a spirituális céljaid kárára? Mit teszel a belső éned fejlesztése érdekében?

A kihívás sokkal szembetűnőbb a ma generációja számára, mely tanúja volt Jeruzsálem és a Templomhegy visszafoglalásának. Mintha az Örökkévaló mondaná nekünk: „közelebb vagytok a végső cél elérését illetően, mint bármikor máskor az elmúlt 2000 évben. Soha sem hoztalak titeket ennyire közel a helyhez, mely zsidók millióit vonzotta századok óta. Mégis rengeteg zsidó olyannyira távol van ettől a szent helytől, hogy nem érdekli őket, miénk-e a Templomhegy vagy sem, és nincs semmi fogalmuk arról, amit az értékes zsidó élet és a Tóra tartogat számukra. Mit teszünk mi, hogy ők is felfedezzék a csodálatos, elfeledett örökséget, amely az övék is?”

Lehet, hogy nem lakunk Jeruzsálemben, de Jeruzsálem bennünk lakozik. A feladatunk az, hogy kiterjesszük a bennünk lévő Jeruzsálemet olyannyira, hogy a Jeruzsálem és a Templom legyen a spirituális központjuk a zsidóknak és az egész emberiségnek.

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás