Ünnepek

Miért micvá örülni? – Szukot

Tegye a jót, csak azért, mert az jó, és válassza az igazságot, mert az igaz, és értse meg, hogy erre lett teremtve.

Szerző: Keleti Dávid rabbi
Megjelent: Forrás – 2010. szeptember

Szerző: Keleti Dávid rabbi
Megjelent: Forrás – 2010. szeptember

A három zarándokünnep főimájában, amikor megemlítjük az ünnep nevét, mindegyikhez hozzáteszünk egy jelzőt. A Szukot az egyetlen, ahol ez a jelző: “örömünk ünnepe”. Ebben két újdonságot találunk: 1. A zsidóságban olyan fontos szerepe van az örömnek, hogy ezt a jelzőt kapja egy ünnep. 2. A Szukot ünnep tartalmához különösen hozzátartozik az öröm.

Az öröm zsidóságban betöltött szerepéről azt találjuk, hogy funkciója minden képzeletet felülmúl. Rámchál (Rabbi Mose Chájim Luzzato, 18. századi olaszországi rabbi) egyik könyve, Az egyenesek ösvénye, a zsidó ember életvitelének alapműve. E könyv szerkezete egy 10 lépcsős létra, mely az ember spirituális fejlődésének az útját mutatja be fokról fokra. A legmagasabb szint, amit az ember elérhet, a ruách hákodes, azaz a szent szellem. Ezen a szinten a felfogása meghaladja az emberi értelem képességeit, mind a tórai bölcsességben, mind a világ dolgainak megértésében. Vajon van-e ennél magasabb szint? Igen, de Rámchál nem tartotta szükségesnek, hogy írjon róla, hiszen az ő idejében már nem volt aktuális. Ez a Bibliából ismert próféták szintje, Máláchiig, aki az utolsó próféta volt, őutána megszűnt a prófécia. Mindenesetre a prófécia a spirituális “Everest”, a legmagasabb szint, ahová egy ember képes felemelkedni, ahol érdemesül arra, hogy közvetlen összeköttetésbe kerüljön a Teremtővel, és a Teremtő beszél hozzá. Ha megpróbáljuk elképzelni, milyen az az ember, aki elérte a prófécia szintjét, biztosan olyasvalakire gondolunk, aki cádik, nagy tudása van a zsidó irodalomban, arca komolyságot sugároz, elmerülve a Tóra bölcsességében és a Kabala mély filozófiai gondolataiban.

Rámbám ismerteti azokat a feltételeket, amik a prófétai szint eléréséhez szükségesek (Jeszodé HáTorá 7. fejezet). Meglepetésünkre egy nagyon érdekes feltételt említ meg. Azt mondja, hogy a próféták nem akkor prófétálnak, amikor csak akarnak, hanem amikor koncentrált tudattal, vidám szívvel, örömben ülnek. Ugyanis a próféciát nem tudjuk szomorúságban, lustaságban fogadni, csak örömben. Ezért a próféták előtt hárfa, dob, furulya és hegedű volt. Eszerint, a fentebb ábrázolt komoly ember lehet nagyon tiszteletreméltó, de a próféta szintet nem fogja elérni. Az emelheti fel őt a prófécia szintjére, ha a boldogságtól és a jóságtól ragyog az arca. Olyannyira, hogy amikor egy prófétának nem sikerült elérnie az igazi belső örömöt, hangszereken játszottak neki, hogy azt felébresszék benne, és így el tudja érni a próféciát. Vagyis az örömnek a zsidóságban elfoglalt fontosságáról el lehet mondani, hogy az nemcsak megengedett, és nem is csak jó tanács, hanem szükségszerű és egyedi eszköz az emberi fejlődés csúcspontjának eléréséhez.

Hasonló dolgot találunk egy olyan korszakban is, amikor már nem voltak próféták. Az újkor nagy kabbalistája, Rabbi Jicchák Lurja (Árizál) (aki a 16. században élt Cfáton) elmesélte tanítványának, Rabbi Chájim Vitálnak, hogy azért érdemesült ilyen nagy bölcsességre, mert olyan nagy fáradozással tanulta a Zohárt, hogy néha egy kis rész megértésével heteket töltött. És még ennek ellenére is – tette hozzá – a legmagasabb spirituális szintre, a Kabala bölcsességének a legmélyebb megértésére csak azáltal jutott el, hogy teljes erejével örült a micváknak.

Azonban nemcsak a magas spirituális szintek eléréséhez szükséges az öröm, hanem számunkra is, ahogy ezt Rámbám kifejti (Hilchot luláv 8:15): Az öröm, amivel az ember örül egy micvá megtételének, illetve a Teremtő szeretetének, aki megparancsolta azt, nagy szolgálat. Mindenki, aki ilyen esetekben nem a saját tiszteletére tekint, ő az igazán nagy és tiszteletre méltó. Ezért mondta Dávid, Izrael királya is mikor a frigyláda Jeruzsálembe hozatalakor az utcán táncolt és emiatt kérdőre vonták: “még ennél is jobban megalázkodnék [az Örökkévaló tiszteletére]”(2Sámuel 6:22). Ilyen helyzetben az igazi nagyság és tisztelet, ha örvendezünk a Teremtő előtt. Ahogy írva van: “Dávid pedig táncolt egész erővel az Örökkévaló színe előtt.” (2Sámuel 6:14)

Rámbám egyik nagy magyarázója, a Mágid Misna, amint az említett részt magyarázza, az öröm fontosságának megértésében egy új ajtót nyit a számunkra. Ennek a lényege, hogy nem helyes, ha az ember azért teszi a micvákat, mert rá van kényszerítve azoknak megtételére. Úgy kell teljesíteni a micvákat, hogy örüljön közben annak, hogy meg kell tennie őket. Tegye a jót, csak azért mert az jó, és válassza az igazságot, mert az igaz, és értse meg, hogy erre lett teremtve. És amikor azt teszi, amire teremtve lett, örüljön és legyen vidám. Mivel a többi dologban lelt öröm olyasmitől függ, ami egy idő után megsemmisül, nem marad fenn. De az az öröm, amit a micvák teljesítésekor, a Tóra vagy a bölcsesség tanulmányozásakor érez, az az igazi öröm. Így dicsérte Salamon király a bölcsek örömét: “Fiam, ha bölcs a szíved, az én szívem is örül.”(Példabeszédek 23:15)

Mindezidáig nem foglalkoztunk még a második kérdéssel, hogy miért pont a Szukot ünnep tartalmához tartozik hozzá az öröm? Az Örökkévaló segítségével ezt meghagyjuk a következő évre. Boldog szukoti ünnepet!

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás