Egyéb

Miért nem visszafelé számoljuk az omert?

Tekintsünk előre, ne várakozzunk passzívan.

Szerző: Rabbi Label Lam
Forrás: Aish.com
Fordította: Kalász Marietta
Megjelent: Forrás – 2010. május

Szerző: Rabbi Label Lam
Forrás: Aish.com
Fordította: Kalász Marietta
Megjelent: Forrás – 2010. május

Talán néhány olvasó túl fiatal ahhoz, hogy emlékezzen a híres visszaszámolásokra rakétakilövések előtt: 10, 9, 8, 7… kilövés! Mikor börtönökben dolgoztam, a legtöbb rab nagyobb lelkesedéssel és reménnyel beszélt a börtönben hátralévő idejéről, mint a már letöltött évekről. Ebben a kontextusban még érdekesebbé válik egy klasszikus kérdés a szefiráról, a Peszách és Sávuot közti 49 napos időszakról: Mivel általában visszaszámolni szoktunk egy nagy jelentőségű eseményig, vajon miért azokat a napokat és heteket számoljuk, amelyek már elmúltak, egészen addig a pillanatig, amikor újra megtapasztaljuk a Tóraadást?

Egy érdekes kijelentést találunk Jákovval kapcsolatban. Jákov maga szabta meg az árat – a hét év munkát – Ráchel kezéért. Amikor letelt az idő, jövendőbeli apósa, Láván elé járult, és követelte annak lányát. A Tóra furcsa módon így fogalmaz: “Jákov hét évet dolgozott Ráchelért, de csak néhány napnak tűnt a szemében, az iránta érzett szerelme miatt.” (1Mózes 29:20) Ez nem csak afféle szentimentális közhely. A Tóra beszámol róla, hogyan érzékelte Jákov annak a hét évnek az elmúlását: “csak néhány napnak tűnt a szemében”. És miért? Mert annyira szerette Ráchelt!
Mi ezzel a probléma? Hát az, hogy ha annyira szerette őt, egy hét egy évnek tűnt volna, egy év egy évszázadnak, hét év pedig egy évezrednek! Hogy lehet, hogy úgy érezte, a hét év olyan gyorsan eltelt?

Hogy lassúnak vagy gyorsnak érzékeljük az idő múlását, az attól függ, hogy passzívan vagy aktívan töltjük. Ha valaki arra vár – mint az angol közmondásban –, hogy felforrjon egy lábas víz, akkor úgy tűnhet, mintha sose akarna felforrni. Ha az ember arra vár, hogy elkészüljön a pirítós, hogy megérkezzen a vonat, hogy megismerje végre a Nagy Őt, vagy akár arra, hogy eljöjjön a Messiás, akkor a várakozás, akármilyen hosszú vagy rövid is, egy örökkévalóságnak fog tűnni. Ha viszont valaki például több évnyi kemény tanulás után az államvizsgára készül, hat hónap tanulás nagyon  gyorsan elrepülhet. Ha az első hónapban csak az anyag egy kis részét sikerül átnézni, az ember azt kívánja, bárcsak le lehetne lassítani az időt.

Ugyanez a helyzet az atlétával, aki az olimpiára készül, és akinek négy rövid év alatt a föld leggyorsabb emberévé kell válnia. Az idő jobban kergeti, mint bárki vagy bármi más. Négy év gyorsan elszaladhat, ha az embernek fontos és sürgős célja van. Erről írja a Misna a Pirké Ávotban (2:15): “A nap rövid, és a munka sok.” Mikor rövid a nap? Amikor sok a munka!

Most már talán megérthetjük, miért telt el olyan sebesen Jákovnak a hét esztendő. Jákov annyira mélyen tisztelte leendő feleségét, Ráchelt, hogy úgy érezte, csakis a legjobbat érdemli. Ezért azt a hét évet arra használta fel, hogy emberileg fejlődjön és kijavítsa az esetleges jellembeli hibáit, hogy azokat ne vigye magával a házasságába. Jákovhoz hasonlóan nekünk is tanácsos készülnünk az élet fontos eseményeire: inkább cselekedjünk, mint passzívan várjunk, minden évben legyünk egy évvel jobbak és tökéletesebbek, mint egy évvel öregebbek és frusztráltabbak. Legyen szó nősülésről, vagy a Messiás eljöveteléről, ezt a taktikát érdemes követni.

Ezért van az, hogy amikor Sávuotról, a Tóraadás újraéléséről van szó, emelkedő sorrendben számoljuk a napokat. “Már több, mint öt hét eltelt! Mit értem el ez alatt az idő alatt?” Ez az attitűd segít megfelelően felkészülni, hogy teljesebben tudjuk átélni, amikor végül odaérünk!

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás