Miért olyan részletes a teremtéstörténet?
Az ember gyakran esendő és lusta, sok mindenbe belevág, és csak keveset fejez be. Amikor elkezdünk tanulni egy új könyvet, témát, vagy új kurzus kezdődik, mindig nagy a lelkesedés, de csak a legkitartóbbak maradnak a végéig. Ez az oka annak, hogy a mostani hetiszakasz talán mindegyik közül a legnépszerűbb, a legismertebb. Hiszen ki ne ismerné azt, hogy „legyen fény”, hogy „látta Isten, hogy jó, és megáldotta” és hogy „a hetedik napon megpihent”. Éppen emiatt vesszük teljesen természetesnek, hogy a Tóra azzal kezdődik: Isten megteremtette a világot. Mégis mi mással is kezdődhetne? Azzal nem kezdődhet, hogy felsorolja az ünnepeket, elmond néhány áldozati törvényt, vagy az öklelős ökör gazdájának fizetési kötelezettségét, és azt sem éreznénk tökéletesnek, ha az egyiptomi rabszolgasággal és kivonulással kezdődne a Tóra.
Ez az oka annak, hogy annyira nehéz érteni Rási legelső magyarázatát, amely a Tórában szerepel. „Mondta R. Jichák: a Tórát nem mással lenne szükséges kezdeni, hanem innen: »Ez a hónap legyen nektek« (Mózes 2., 12:2), hiszen ez az első micvá (parancsolat), amely Izraelnek meg lett parancsolva. Akkor mégis miért kezdődik a Berésittel? Emiatt: »Cselekedeteinek erejét népének mondta el, hogy nekik adja a népek birtokát« (Zsoltárok 111:6.) Mert ha azt mondják a világ népei Izraelnek, hogy »rablók vagytok, hiszen hét nép országát hódítottátok meg«, akkor azt válaszolhatják, hogy »az egész világ a Szenté, Áldott Ő. Ő teremtette, és annak adja, akinek helyesnek látja.«”
Mi annyira megszoktuk, hogy a Tóra a teremtéstörténettel kezdődik, hogy ehhez képest tökéletes abszurdumnak tűnik a felvetés, hogy az első micvával kezdődjön, mindenféle bevezető nélkül. Kell egy kis absztrakciós képesség, hogy egyáltalán a kérdést megértsük. Mi lett volna, ha a Tóra nem így kezdődik? Akkor nem tudjuk meg, hogy az Örökkévaló teremtette meg a világot? A helyzet az, hogy ezt sokkal egyszerűbben is el lehetett volna intézni. Kezdődhetne a Tóra például így: „Ez a története égnek és földnek — az Isten alkotta az eget és a földet. És teremtette Ádámot és Évát az Édenkertbe.” (Az első mondat egyébként lényegében benne is van, ld. 1Mózes 2:4.) Ennyiből megtudtuk. Azt kizárhatjuk, hogy azért lenne szükség a Teremtés részletes leírására, hogy természettudományos tényeket ismerjünk meg belőle, hiszen a Tórának alapvetően nem ez a témája.
A kérdés az, hogy mi a szerepe a Tóra legelső részének, amely a Teremtés hét napjának részletes történéseit írja le. Látszólag semmilyen vallási törvény vagy erkölcsi következmény nem vonható le belőle. Az ugyan fontos része zsidóságunknak, hogy hétnapos ciklusokban élünk, és a hetedik napon a Teremtőhöz hasonlóan mi is megpihenünk, de ez a rész sem indokolhatja a teremtéstörténet ideillesztését, hiszen ez az információ is szerepel a Tórában más helyen (ld. 2Mózes 20:11). Egyébként sem hangzik túl ésszerűnek azért leírni hét napnyi aktív tevékenységet részletesen, hogy a végén a pihenés fontosságát hangsúlyozzuk. Ha valaki nagyon járatos a zsidó szövegmagyarázatokban, még azzal a tippel is próbálkozhat, hogy azért szerepel itt a teremtéstörténet, mert a szövegek részleteiből, felesleges szavaiból, szerkesztéséből különböző vallási törvények vagy világnézeti elemek részleteit akarjuk kihámozni. Noha ez igaz, de ehhez sem szükséges pont a teremtés hét napját leírni, hiszen részleteket a Tóra akármelyikmondatából szoktunk kitanulni. Tehát ez nyilvánvalóan nem ad magyarázatot az eredeti kérdésünkre.
Erre jön a fent említett Rási, aki (szokása szerint a midrásból idézve) egy zsoltárverssel ad választ erre a kérdésre: „Cselekedeteinek erejét népének mondta el, hogy nekik adja a népek birtokát.” A teremtéstörténet szerepe az, hogy elmondja a Teremtő cselekedeteinek az erejét. Ha csak annyi állna, hogy Ő teremtette, akkor ugyan gondolhatnánk magunktól is azt, hogy valami igazán nagy dologról van szó, hiszen mi nem szoktunk mindennap világokat teremteni, de azért, mert részletesen leírta, kézzelfoghatóbbá tette, hogy mi is volt az pontosabban, amit Ő csinált. Azáltal hogy a Tóra, a zsidó nép szellemi forrása, ezzel a leírással kezdődik, megadja az alaphangot: itt valami egész világot érintő ügy történik. Nemcsak a zsidók népi hagyományainak gyűjteménye. Ez a Tóra a miénk is és az egész világé is egyszerre. Ez jelenik meg a fenti zsoltárban, amikor a „nép” szó kétszer szerepel, két különböző alakban: a zsidó Tóra és a világ Tórája.
Ez ad új értelmezést arra, mit is jelent az, hogy „nekik adja a népek birtokát”. A Tóra minden nép birtoka, hiszen az egész világra érvényes üzeneteket tartalmaz. A Zohár alapján úgy tartjuk, hogy „a Teremtő belenézett a Tórába, és megteremtette a világot”, azaz a Tóra a világ szellemi tervrajza, a szellemi folyamatok működésének leírása. Ebben a minőségében minden egyes embert érint, nemcsak a zsidókat. Mégis az Örökkévaló „cselekedeteinek erejét népének mondta el”, azaz választott egy népet, és rájuk bízta a Tórát, hogy ők gondozzák, ápolják minden nép közös birtokát. Ők legyenek azok, akik foglalkoznak vele, és megőrzik „az élet fáját” (vö. Példabeszédek 3:18) teljes pompájában arra az időszakra, amikor végül minden nép meg fogja tudni, hogy mindez rájuk is tartozik.
A teremtés első három napját ábrázoló illumináció,
A Szarajevói Haggáda, 14. század, Spanyolország