A rosszból tanulni, a jót meglátni, és kiválasztani a helyes utat.
Szerző: Balla Zsolt rabbi
Megjelent: Forrás – 2011. március
Szerző: Balla Zsolt rabbi
Megjelent: Forrás – 2011. március
A fenti passzust a Talmudból rendkívül nehéz átültetni a magyar nyelvbe. Ennek az egyik legfőbb oka az, hogy a héber „szimchá” szót nem lehet egy az egyben lefordítani, hanem csak körülírni. A leggyakrabban használt fordítás természetesen az „öröm” vagy „boldogság”, és valóban, ezek igen jól megközelítik a szó értelmét, de közel sem adják vissza annak mély tartalmát.
Mit jelent az, hogy Ádár hónapba belépve „gyarapítjuk az örömöt”? Ez azt jelentené, hogy egy hónapon keresztül nevetni, bohóckodni kell, illetve szórakozni járni? Ez nem lenne igazán összeegyeztethető a Tóra értékeivel, hiszen az időt a lehető legjobban ki kell használni a személyiség fejlesztésére, hogy jobb emberek legyünk, ezt pedig egy teljes havi szórakozás nem igazán segítené elő. Ráadásul eléggé közismert a breszlávi rebbétől, Rabbi Náchmántól származó híres idézet: „micvá gedolá lihjot beszimchá támid”, azaz „nagyon fontos kötelezettség, hogy az ember állandóan boldog legyen / örüljön”. Ezt pedig tényleg nem könnyű elképzelni. Ez azt jelentené, hogy sohasem gyászolhatnánk, vagy nem lehetnénk szomorúak? Hiszen többek között Tisá BeÁv-kor kötelező a gyász mindenki számára! Akkor pedig nem lehetünk állandóan boldogok. „Szimchának” azt az érzést vagy tudatot nevezzük, amikor valaki tudja, helyes dolgot cselekszik, a megfelelő úton jár ahhoz, hogy azokat a célokat elérje, ami számára ebben a földi létben ki van jelölve. Az ember akkor lesz valóban boldog („száméách”), amikor érzi és tisztában van vele, hogy amit csinál, annak értelme van, és ezáltal közelebb jut az eredményekhez.
Ha belegondolunk, könnyen láthatjuk, hogy ezt az állapotot elérni rendkívül nehéz, és csak kemény munka árán juthat el idáig az ember. A legnagyobb nehézség a jót látni akkor is, amikor valami negatív történik velünk, tudni, hogy a szemünkben rossznak tűnő dolgoknak is megvan a haszna, sőt, előre visznek bennünket. Ehhez nagy hitre és pozitív hozzáállásra van szükség, ami nem jön önmagától. Éppen ezért használhatjuk egy évben egyszer (hangsúlyozom, nem többször!), Purim napján, az alkohol erejét, hogy lássuk, nincs különbség áldott Mordecháj és átkozott Hámán között, mert a szemünkben jónak és rossznak tűnő dolgoknak és eseményeknek ugyanaz a forrása: az Örökkévaló.
Ádár hónapban különös jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy ehhez az érzéshez, a szimchához eljussunk. De Purim napja kivételével − amikor ott van nekünk a bor − hogyan juthatunk közelebb ehhez az állapothoz? A legjobb módszer körbenézni a talmudi és tórai forrásokban, ahol a „szimchá” kifejezéssel találkozunk. Egy példa a Pirké Ávotból, az Atyák tanításainak traktátusából (4. fejezet 1. misna): „Ki a gazdag? Aki boldog az osztályrészével.” Azaz a boldogság mértéke az elégedettség mértékétől függ. Egy másik zsidó vallási hagyomány szerint, ha valaki gazdag szeretne lenni, akkor mondja nagy odafigyeléssel a Birkát Hámázont, az asztali áldást. Hogyan függ ez a kettő össze? Ha a két forrást egymás mellé helyezzük, a válasz szépen kikristályosodik. Ha az ember a Birkát Hámázont a szavakra és jelentésükre koncentrálva mondja, tisztává válik számára, milyen fantasztikus is az, hogy nem benzinnel működik a szervezetünk, nem intravénásan juttatjuk be a tápanyagot, hanem finom ízekkel, gusztusosan kinéző ételekkel. Ráadásul mindez olyan ajándék számunkra az Örökkévalótól, amit meg sem érdemlünk, és mégis, van mit ennünk, van hol lehajtani fejünket éjszaka. Ha mindez tudatosul bennünk, megértjük, hogy mennyi mindenünk is van, és boldogok leszünk azzal, amink van. Ha pedig valaki boldog azzal, amije van, az az illető gazdag. Ez csak egy példa arra, hogyan is lehet elérni egy boldogabb állapotot életünkben. Ez a hónap a megfelelő idő arra, hogy tudatosítsuk, mennyi lehetőség áll előttünk, és hogy a boldogság csak a helyes útválasztással érhető el.
Purim száméách!