Amikor a mély szellemi megértés majd gyakorlattá is válik, akkor lesz belőle dáát.
Szerző: Bán Dénes
Megjelent: Forrás – 2010. szeptember
Szerző: Bán Dénes
Megjelent: Forrás – 2010. szeptember
Mielőtt megpróbálnánk válaszolni erre a kérdésre, vizsgáljuk meg az ünnep egy érdekes motívumát. Azon túl, hogy táncolunk, énekelünk és mindenki aliját kap (azaz felhívják a Tórához), miután a Tórát befejezzük a „leéjnéj kol Jiszráél” (egész Izrael színe előtt) szavakkal, még egy elegáns – és aki próbálta az tudja, hogy mennyire nem könnyű – mozdulattal megfordítjuk a Tóratekercset, hogy így kezdjük el újra a Tórát a Berésittel: Berésit bárá Elokim – Kezdetben Isten megteremtette…
A Tóra utolsó betűje a lámed (az Izrael szóból), az első betűje a bét (a berésitből). Ha ezt a két betűt összeolvassuk, a léb, azaz lév szót kapjuk (a héberben a „b” és a „v” megegyezik), ami szívet jelent. Az egyik magyarázata annak, hogy újra kell kezdenünk a Tóra tanulását évről évre, éppen az, hogy ne csak intellektuálisan, szellemileg sajátítsuk el a tant, hanem az ismétlődő olvasás során évről évre egyre mélyebben a szívűnkbe is beépüljön a bölcsessége.
Ennek a rejtett jelentése nem más, mint hogy: ha valódi változást szeretnénk elérni életünkben, nem elég, ha csak a fejünkben (intellektuálisan) változunk meg, hanem a szívünkben is szükség van változásokra, legalábbis ha szeretnénk, hogy az elmélet gyakorlattá váljon.
Ha körültekintünk a világunkban, azt láthatjuk, hogy ez a modern társadalom egyik legnagyobb kihívása. Az emberek szebbnél szebb ideológiákat hangoztatnak, melyeknek bár lehet erős intellektuális alapja, de ezek az elméletek ritkán „emelkednek” a szív szintjére és ezért is lesz ritkán az elméletből gyakorlat. Ez viszont gyakran képmutatáshoz vezet.
Jó példa erre Bertrand Russelnek, a 20. század egyik legnagyobb gondolkodójának esete. Russelt, aki a Harvard Egyetem Etika tanszékének professzora volt, a Harvard Vezetőségi Tanácsa kérdőre vonta házasságtörés miatt. Russel kifejtette, hogy magánéleti problémáinak semmi köze a szakmai életéhez. „De hiszen maga az etika professzora” – válaszolt a Tanács egyik tagja, mire Russel így válaszolt: „Cambridge-ben geometria professzor voltam és az egyetemi tanács soha nem kérdezte tőlem, miért nem vagyok háromszög.”
Ez a történet arra figyelmeztet minket, hogy amit tanít az ember, nem feltétlenül nyilvánul meg a gyakorlatban. Maimonidész szerint a valódi tudás a tettekben nyilvánul meg: ahogy jársz, ahogy beszélsz, ahogy alszol és dolgozol. Rámchál és a Grá (Vilnai Gáon) is nagyjából ezt írják: a valódi változás nem csupán az ember fejében történik, hanem a „lév”-ben, azaz a szíven keresztül kell alakítani az ún. „chochmá”-t „biná”-vá és „dáát”-tá.
Mit is jelent ez a három szó? Mindhárom szó a bölcsességgel függ össze, de valódi jelentésük ennél sokkal több…
Mondják, az eszkimóknak több mint 20 szavuk van a hóra; mindegyik szó alatt más-más minőségű havat értenek (például a hó állagától függ, hogy hány szánhúzó kutyát fognak a szán elé, vagy épp melyik sífelszerelésükkel indulnak útnak). A héberben ugyan csak két szó van a hóra (seleg és bárád), viszont a tudás szót több mint tízféleképpen lehet kifejezni. Miért? Mert számunkra a tudás pontos megfogalmazása rendkívül fontos.
A három alapjelentés: (1) a chochmá tiszta intellektuális, elméleti tudás. (2) A biná, amely a boné (épít) szóból ered, megértést jelent, azaz amikor egy gondolat tiszta és mély megértést kap, illetve ezen keresztül érzelmi reakciókat fejt ki. (3) Amikor ez a mély szellemi megértés majd gyakorlattá is válik, akkor lesz belőle dáát.
Akik előbb ismerkedtek meg a keleti emberkép hármas felosztásával, most örömmel ismerhetik fel, hogy a Tóra már a tudás szintjén is tanítja ezt a három dimenziót, hiszen a fenti három tudásfogalom is a szellem-lélek-test egységének megfelelője.
Ezt legtökéletesebben Rabbi Dessler, dohányzással kapcsolatos nagyon egyszerű példájából érthetjük meg. Chochmá: van rá tíz elméleti okod, miért kéne leszokni a dohányzásról, de ennek se gyakorlati, se emocionális vonzata nincs számodra. Biná: amikor látod, hogy emberek belehalhatnak a dohányzásba és ez emocionálisan megérint: „Hogy lehetek ennyire felelőtlen?” S bár megfogadod, hogy megváltozol, de még mindig nem teszel érte semmit. Dáát az előbbiből majd csak akkor lesz, amikor már annyit rágódsz a kérdésen, hogy megszületik benned egy mély elhatározás, és amikor a cigarettát a szádhoz emeled, már szinte fizikailag is rosszul leszel. A dáát az, amikor az elvet hozzárendeled a cselekedeteidhez, ami ezáltal gyakorlati értelmet nyer.
Ma is egy olyan világban élünk, ahol a legmegbecsültebb tudás az, ami intellektuálisan absztrakt; melyben gyakran észre se vesszük, hogy tele vagyunk képmutató példaképekkel, szebbnél szebb, világmegváltó gondolatokkal, és ha nem vesszük a fáradtságot arra, hogy ezeket a gondolatokat a biná, illetve a dáát szintjére juttassuk, soha nem lesz az elméletből gyakorlat és soha nem fogjuk a világot helyesen látni.
Erre talán jó példa, hogy az egyetemi oktatás is szinte csak a chochmá építésére koncentrál és ezt ritkán követi a biná és a dáát megjelenése (csak gondolj a tesztekre: szinte kizárólag a chochmá szintjét mérik fel, a biná és a dáát mérése ilyen eszközökkel szinte lehetetlen).
De vajon akkor honnan kaphatnánk meg ezt a tudást? Persze már mondjuk is: nevelés, hagyomány, közösség – azaz az élettől. Az élet iskoláját mindannyiunknak ki kell majd járnunk. De ugye mennyire örülnénk, ha ezt a tudást, csak egyetlen egyszer is a „kezünkben tarthatnánk”.