A mennyei táplálékról – arról a spiritualitásról, mellyel Ábrahám leszármazottai kiérdemelték a Tórát.

Szerző: Rabbi Nosson Scherman és Rabbi Meir Zlotowitz
Forrás: Bircas Hamazon, ArtScroll Mesorah Series
Fordította: Sasvári Ildikó
Megjelent: Forrás – 2012. február

Szerző: Rabbi Nosson Scherman és Rabbi Meir Zlotowitz
Forrás: Bircas Hamazon, ArtScroll Mesorah Series
Fordította: Sasvári Ildikó
Megjelent: Forrás – 2012. február

„Amikor Mózes felment a menny­­­be, hogy megkapja a Tó­rát, az angyalok meg akarták támadni. Az Örökkévaló, áldassék a neve, Mózes vonásait Ábraháméhoz tette hasonlatossá, majd azt mondta nekik: nem szégyellitek magatokat? Nem ez az ember az, akihez lementetek és akinek a házában ettetek?” (1Mózes 18:1-8, Semot Rábá 28:1)

Milyen furcsa Midrás! Mi lehetett annak a célja, hogy Mózes úgy nézett ki, mint Ábrahám? Nem tudták az angyalok, hogy valójában ki ő? Miért nem akarták az angyalok odaadni a Tórát Mózesnek, és miért hajtottak fejet Ábrahám előtt? Az angyalok tényleg ettek? És ha valóban ettek, hogy lehet az, hogy a három angyal egyetlen lakomája Ábrahámnál az Örökkévaló szent vendégéről való ítéletüket is befolyásolni tudta?

Ha legalábbis azt gondoljuk, hogy igen, megtörtént ez az epizód, de nincs nagy jelentősége, olvassuk el a Midrás befejező szavait:

„Az Örökkévaló, áldassék a neve, azt mondta Mózesnek: A Tórát csakis Ábrahám érdemei­ért adom át Neked…”

Az angyalok esznek… Minden élőlény eszik. Viszont a táplálékuk változó. A tehenek füvet esznek, az oroszlánok nyers húst, az emberek többnyire készételt. Az angyaloknak, mivel nem fizikai lények, nem szükséges fizikai élelem. Az ételük spirituális jellegű. Épp ezért a létezésük is azon múlik, hogy rendelkezésre áll-e elegendő az Örökkévalótól származó szellemi táplálékból. Igazából azok a szokásos dalok, melyeket az angyalok zengnek, inkább túlélésük forrásai, mintsem az Örökkévaló dicsérete. Nem az Örökkévalónak van szüksége ezekre a dalokra, hiszen általuk maguk az angyalok emelkednek fel olyan magas szintre, ahol képesekké válnak az Örökkévaló nagyságának a befogadására.

Az angyalok tudták, hogy ennek a szentségnek a tárháza a Tóra. Az Örökkévaló bölcsessége, az Örökkévaló akaratának a megtestesülése annak minden manifesztációjában.
Az angyalok vajon elpusztulnának-e, hogyha az ember növelné a tudását? Nem. Nem az ember tudásától féltek az angyalok, hanem az uralmától. Egy másik mondatban ez áll:

„És íme az Örökkévaló angyalai mennek fel és jönnek le rajta.” (1Mózes 28:12) (Jákob álma a létráról, melyet a Beershebából Charanba való útja során látott – a fordító.)

A Midrás azt mondja, hogy a „bo” szó nem csak azt jelenti, hogy rajta, hanem a második értelme az, hogy tőle függ. Az angyalok nem szabad ügynökök: sorsuk az embereken múlik. Velük együtt felemelkedhetnek, de le is süllyedhetnek.

Az egész univerzum a Tóra szerint lett megteremtve, és az ember feladata az, hogy a teremtést beteljesítse azáltal, hogy a Tóra parancsolatait véghezviszi. Az ember lépései a tökéletesedés felé a világmindenséget felemelhetik, és célt adhatnak a létezésének. Amikor az ember megbotlik, az univerzum vele együtt esik. Az volt az Örökkévaló szán­déka, amikor teremtette a vi­lágot, hogy az emberi faj érdemes legyen arra, hogy megkapja a Tórát, és általa a létezés kulcsait. Az emberi faj nem érte el ezt a szintet, kivéve egy családot, Ábrahám családját, amelyből később Izrael népe származott.

Az ősapák – Mózes és Dávid – korában még az angyalok is magasabb szintre emelkedtek; amikor Izrael vétkezett. Ez a Szentély pusztulását okozta, illetve az angyalok vesztét. Nemcsak az isteni jelenlét eltávozása miatt, hanem azért is, mert az a szellemi, spirituális kiterjedés, amelytől a létezésük függött, szintén lecsökkent.

„Amikor
Mózes felment
a Tóráért, a
világmindenség sorsát irányító hatalom volt
a tét”

Amikor Mózes felment a Tó­ráért, a világmindenség sorsát irányító hatalom volt a tét, melyet a Teremtő végül Izrael né­pé­nek adott át. Attól az időtől kezdve a létezés célja többé már nem a mennyben volt, illetve nem korlátozódott egyes embereknek az Örökkévaló túláradó nagyságával való alkalmi találkozásaira. Ez a hatalom volt az, amit az angyalok nem kívántak feladni.

„Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla? És ki az embernek fia, hogy gondod van reá?” (Zsoltárok 8:5)

Viszont az angyalok alábecsülték az embert. Az ember va­­lóban képes volt arra, hogy fenn­tartsa a Tórát, a világmindenséget, az angyalok számára is biztosítsa a táplálékot, amely belép a spirituális létezésükbe, és felemeli azt, pontosan annyira, mint a Tóra tette, ameddig az az angyali magasságokban nyugodott. Az angyalok eljöttek Ábrahámhoz, és ő megetette őket! Ne csapjuk be magunkat azzal, hogy azt képzeljük, az angyalok csupán ültek és tetették magukat! A Tóra nem kitalálósdiról szól. Az angyalok ettek, és a saját maguk számára szükséges táplálékot lelték meg Ábrahám vajában, tejében, maceszében és marhanyelvében.

Ha az ember, aki ki van téve az élet csapdáinak és útvesztőinek egy olyan világban, ahol az Örökkévaló csak rejtve van jelen, de mégis felemelkedik olyan magasságokba, ahol „megetethet”, táplálhat angyalokat, akkor Izrael valóban megérdemli a Tórát, mivel az angyalok számára is jobb lesz, hogyha az emberek megkapják azt útmutatóként és akaratként, hogy azt kövessék.

Ha ezt teszik, akkor ezzel az angyalok is jól járnak, mivel csak ezután tud a világminden­ség – az angyali kompo­nenst is magába foglalva – ráébredni az Örökkévaló, a Teremtő akaratára. Épp ezért az Örökkévaló Ábrahám vonásait adta Mózes­nek, hogy emlékeztesse az angyalokat, hogy ő azonos azzal az Ábrahámmal, aki megvendégelte őket azzal a táplálékkal, amelyet a mennyben is kapnak. Ez nem álarcosbál volt, és az angyalok sem felejtették el, hogy ki áll épp őelőttük. Az angyalok tudták, hogy ez ugyanaz a Mózes. Azt is tudták, hogy ő Ábrahám leszármazottja, aki viszont a magot hordozza magában, mint minden egyes zsidó. A potenciált, hogy elég nagyságra tegyenek szert a teremtés megvédéséhez, és ahhoz, hogy az angyalokat fenntartsák.

vissza