Amikor a Tóra a törzsek származását taglalja, áttekintést ad Mózes és Áron leszármazottairól. Áron fiait a Tóra Mózes leszármazottainak is tekinti. Rási ezt úgy magyarázza, hogy Mózes Tórát tanított Áron fiainak, és az, aki Tórát tanít egy barátja fiának, az olyan, mintha ő lenne az apja.

A Maharal azt kérdezi, hogy Mózes nem csak Áron fiait tanította, hanem az egész zsidó népet, és mégsem látjuk, hogy Mózes az egész zsidó nép apjaként lenne említve. Azt válaszolja erre, hogy Mózesnek meg lett parancsolva, hogy tanítsa a zsidó népet, és meg is tanította, amire utasították. Áron fiait azonban még többre is tanította a megparancsoltnál. Tehát amiatt, amit jószántából tanított nekik, érdemelhette ki, hogy Áron fiainak apjaként legyen említve.

Rav Yitczhak Berkovits a negyedik könyv egy másik epizódjából azt bizonyítja be, hogy Isten azt akarta, Mózes a saját akaratából akarjon önmagából adni. A Pinchász hetiszakaszban Isten arra utasítja Mózest, hogy jelölje ki Jehosuát utódjának. Azt mondja neki, tegye a kezét Jehosuá fejére, de Mózes ehelyett mindkét kezét ráteszi. Miért kérte Isten, hogy csak egy kezet használjon, és miért használja Mózes mindkettőt? Rav Berkovits azt válaszolja, Isten azt akarta, hogy Mózes a saját akaratából tegye a második kezét Jehosuára, és így a szertartás egyik része Mózes saját akaratából történjen. Ezt Mózes megértette, és eszerint tett.

Az, hogy miért számít valaki úgy, mintha apja volna annak, akit saját jószántából tanít, de annak nem, akit kötelessége tanítani, további magyarázatot igényel. Rav Berkovits úgy magyarázza, hogy ha valakinek születik egy gyereke, akkor saját magából egy részt a gyereknek ad, vagyis az új lény megkapja az ő genetikai állományának egy részét. Amikor egy ember egy másiknak Tórát tanít, akkor a „spirituális állományának” egy részét adja oda a tanítványának. Ebből a szempontból tehát egy tanár hasonlít a szülőhöz, az egyetlen különbség, hogy amíg egy szülő a fizikai létéből ad a gyerekének, addig a tanár a szellemi létéből ad.

A Maharal magyarázata továbbá mutatja, hogy egy tanár csak akkor juthat el az önmagából adásnak arra a szintjére, ha azt pusztán jószántából teszi és nem kötelességből. Ez azért van, mert amikor valaki kötelességtudatból tanít, akkor nem képes teljesen önmagát adni, mert nem az a vágya, hogy szellemileg hatást gyakoroljon a másik emberre, hanem hogy teljesítse a kötelességét. Ennek az az eredménye, hogy nem tudja olyan minőségben átadni a tudását, és a diák nem tudja teljesen a magáévá tenni a szavait. Ezért a diákot nem tekintjük a tanár „leszármazottjának”. Azonban amikor a tanárnak az a vágya, hogy megoszthassa a Tóra egy lenyűgöző értelmezését valaki mással, akkor a saját spirituális lényéből ad át a tanítványának, és így olyan, mintha a szülője lenne.

Az alapelv, hogy van minőségi különbség a kötelességből és a saját akartból tanított Tóra között, sok különböző helyzetre alkalmazható: egy szülőnek kötelező Tórát tanítania a gyerekének de ha pusztán kötelességtudatból teszi ezt, akkor a gyerek ezt biztosan megérzi, és nem fogja annyira komolyan venni.

Ez a lecke nem csak szülőkre és tanárokra vonatkozhat. Mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor valaki másnak valamilyen leckét kell tanítanunk, és az, hogy mi a valódi motivációnk, fontos szerepet játszik abban, sikerül-e az üzenetet átadnunk. Másodsorban ez a lecke mindenféle adásra vonatkozhat, nem csak tóratanításra. Kötelességből szívességet tenni sokkal kevésbé dicséretes, mint a segítőkészségből adni. Mindenki, akinek szívességet tesznek, megérzi a kényszeredettséget abban, akitől a szívességet kapta, és kellemetlenül érzi magát, amiért olyan helyzetbe hozta a másikat, amelyben nem szívesen van. Továbbá az elv, hogy az adás legnagyobb haszna az, hogy nagyobb szeretethez vezet két ember között, csak olyan helyzetekben érvényesül, amikor az adakozó jószántából ad és nem kötelességtudatból. Amikor az ember úgy érzi, hogy nincs más választása, mint adni, gyakran bosszankodáshoz vezet. Láthattuk, hogy Mózes kiérdemelte, hogy Áron fiainak az apjaként legyen említve, amiért többet tanított nekik, mint ami a kötelessége lett volna. Érdemeljük ki mindannyian, hogy Mózeshez hasonlóan a saját jószántunkból adjuk tovább a Tóránkat és önmagunkat.

fordítás • Bálint Lea