Az új megtanulása és a régihez való hűség – együtt.
Szerző: Rabbi Shraga Simmons
Forrás: Aish.com
Fordította: Németh Zoltán
Megjelent: Forrás – 2012. július
Szerző: Rabbi Shraga Simmons
Forrás: Aish.com
Fordította: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2012. július
Ez a hetiszakasz írja le az egész Tóra egyik legmeghökkentőbb esetét. A zsidók negyven éve vándorolnak a sivatagban, és szomjasak. Az Örökkévaló azt mondja Mózesnek, hogy beszéljen a sziklához és víz fog jönni belőle. (4Mózes 20:8.) A „beszélj” a sziklához utasítás ellentétes a negyven évvel korábbi esettel, mikor Mózes az Örökkévaló utasítását követve ütötte meg a sziklát – és víz áradt belőle (2Mózes 17:6.)
Most Mózesnek beszélnie kell. Mégis megüti a sziklát. Semmi sem történik, ezért még egyszer megüti a sziklát és víz jön belőle.
Az Örökkévaló válasza: mivel megütötted a sziklát, ahelyett hogy beszéltél volna hozzá, nem te fogod a zsidó népet bevezetni Izrael földjére. (4Mózes 20:11–12.)
ÚJ GENERÁCIÓ
Elolvasva ezt a történetet azt gondoljuk: itt van ez a nagyszerű Mózes, aki szembeszállt a fáraóval, elintézte a tíz csapást, kettéválasztotta a Vörös-tengert, lehozta a Tórát a Szináj-hegyről és megvédte a népet a sivatagban a megpróbáltatások során. Most egy kis hibát követett el, és az Örökkévaló elveszi tőle az álmát, hogy beléphessen Izrael földjére. A következmény indokolatlanul szigorúnak tűnik.
Ahhoz, hogy megértsük ezt az esetet, tisztán kell látnunk a zsidók viselkedését annál a fordulópontnál, ahol átkerülnek a sivatagi életből Izraelbe. A sziklánál az Örökkévaló gondosan megválasztotta a Mózeshez intézett utasításokat, hogy megfeleljenek ennek az átmeneti helyzetnek. Negyven évvel korábban, mikor azt mondta Mózesnek, hogy üsse meg a sziklát, az emberek épp csak kijöttek a durva egyiptomi rabszolgaságból – és az „ütés” volt az a nyelv, amelyet megértettek, de ez alkalommal Mózes egy olyan generációt vezetett, mely szabadságban nőtt fel, mely finomabb nyelvet igényelt.
Mózes kétszer üti meg a sziklát a hetiszakaszban. Első alkalommal megüti, de nem jön víz belőle. Abban a pillanatban meg volt a lehetősége, hogy átértékelje a helyzetet, és figyelmesebben reagáljon az Örökkévaló sajátos utasítására, hogy „beszélj”. De Mózes ismét megüti a sziklát.
Magyarázók úgy vélik, hogy talán szimbolikusan azt tanulhatjuk ebből, hogy hozzáállásunkban és szemléletünkben is rugalmasnak kell lennünk. Mózes büntetése nem durva, egyszerűen csak az új generációhoz és az ő Izraelbe való bevonulásukhoz való viszonyulásának következménye.
ZSIDÓ NEVELÉS
„…amelyik módszer működik az egyiknél, nem biztos, hogy működik a másiknál.”
Egy fontos dolgot tanulhatunk ebből a nevelésre vonatkozóan. Salamon király azt mondja: „Minden gyermeket a saját egyénisége szerint kell tanítani.” A tanulás folyamata mindenkinél különböző, amelyik módszer működik az egyiknél, nem biztos, hogy működik a másiknál.
Ez határozza meg az alapvető különbséget a tanítás és oktatás között. Az oktatás az, amikor a tanár elsősorban a saját előmenetelével van elfoglalva. A tanítás az, amikor a diák saját veleszületett értelmét fejlesztik.
Ezt a gondolatot fejti ki a Talmud, amikor azt mondja: „A tehén jobban akarja táplálni borját, mint amennyire az szomjas.” Egyszerű értelemben természetesen a borjú éhes, és enni akar. Bővebben „a tehén akarja táplálni” – azaz tele van tejjel, amelyet ki akar adni magából.
Azonban Rabbi Simcha Wasserman (XX. század, Los Angeles, Jeruzsálem) szerint másképpen kell ezt értelmezni. Mivel, ha a tehénnek az lenne a gondja, hogy megszabaduljon a tejtől, akkor az gyorsan kiáramlana belőle. Ehelyett azt látjuk, hogy pontosan a szükséges mértékben jön, hogy megfeleljen a borjú szükségleteinek. Azaz amikor a Talmud azt mondja, hogy „a tehén jobban akarja táplálni borját, mint amennyire az szomjas”, ezzel azt akarja mondani, hogy az anya jobban akarja, hogy a borjú egyen, mint amennyire az akarja – nem az anya érdekében, hanem, mert ez a legjobb a bocinak. És ez az, amiről a tanítás szól – mondja Rabbi Wasserman.
A zsidó gondolatok minden probléma ellenére 3000 éve léteznek – nem azért, mert az emberek fejébe verték, hanem mert ezek a gondolatok ésszerű, gyakorlatias úton lettek kommunikálva. Aki azt mondja, hogy a jesiva egy kultusz, az sajnálatosan félre van informálva. A jesiva olyan hely, ahol megvitatnak gondolatokat, kérdéseket tesznek fel, megválaszolják és magukévá teszik azokat.
AZ AMERIKAI ÚT
Érdekes, hogy Mózes sivatagbéli története a XX. századi zsidóságban is értelmezhető. Európában a rabbik a nemtetszésüket kifejezhették úgy, hogy körmöst adtak a diáknak. Ez volt az a nyelv, amelyet mindenki értett. De amikor zsidók tízezrei vándoroltak ki Amerikába, azok, akik zsidó iskolába küldték a gyerekeiket, azt látták, hogy ugyanezek a rabbik az európai módszereket próbálták alkalmazni az amerikai mentalitású gyerekeknél. Ezek a gyerekek, akik egy nyitottabb, megengedőbb szemlélethez voltak szokva, nem tudtak alkalmazkodni az ilyen módon előadott zsidósághoz. Az eredmény, hogy el is távolodtak a vallástól.
Csak az utóbbi húsz évben, ahogy az amerikai születésű rabbik átvették az irányítást, és a zsidóságot modernebb megvilágításban magyarázzák, újraéledt az amerikai zsidóság, és visszatér a törvények betartásához.
Berel Wein írja:
A mi mindig bizonytalan világunkban természetes, hogy biztonságra és stabilitásra vágyunk. Pénzügyi tanácsadók, ingatlantervezők, biztosítási ügynökök és politikusok mind arról igyekeznek meggyőzni minket, hogy a jövőben is úgy lesz minden, mint ma van. De a szívünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy az egyetlen dolog, ami biztos a jövővel kapcsolatban, az az, hogy semmi se lesz úgy, mint most van. Ezért fel kell készülnünk, hogy nyitottak legyünk az új körülményekre, egy állandóan változó világra. Nem kell félnünk az új technológiák kipróbálásától, új elméletektől és ötletektől, a pályamódosítástól, hogy az igazi érdekeinket, céljainkat szolgáljuk. Mindannyiunkban ott van a vágyakozás, hogy elérjünk valami magasabb célt. Ez sose teljesülhet be a változásra való hajlandóság, a tökéletesedés és az új dolgok kipróbálása nélkül.
Mint Mózes és a szikla, a mi alkalmazkodó képességünk, a módszereink testreszabása – miközben hűek maradunk a Tórához – nagyban meghatározza, hogy milyen sikeresen vezetjük gyermekeinket, diákjainkat, a népünket és magunkat „Izrael földjére” – a személyes és nemzeti sors következő izgalmas állomása felé.
