Náchson szerepe a tenger kettéválásában

A kivonulás egyik – máig is mindenkit foglalkoztató – alapkérdése maga a Sás-tenger szétválasztásának kérdése. Ha valaki körkérdés formájában próbálná kideríteni, miként ment végbe az eset, akkor a valószínű narratíva arról szólna, hogy Mózes állt derékig a tengerben, míg Izrael népe erős kétségek között vergődve állt a parton, és drukkolt, hogy történjen már valami… féltek a tengerbe gázolni.

Nachson ben Aminadav volt, aki végül elsőként beugrott a vízbe, mutatván erős hitét az Örökkévaló iránt. Amikor a víz már nyakig ért neki, az Örökkévaló kettéválasztotta a tengert. A Tóra erről persze sehol nem tesz említést. Nachson történetét nem találjuk a bibliai szövegben. Annyit tudunk, hogy Mózes imádkozott, majd az Örökkévaló kettéválasztotta a tengert, és Izrael népe száraz lábbal kelt át rajta. Ebben a cikkben Nachson történetét vizsgáljuk meg, indítékait és annak részleteit, miként vetette magát a tengerbe, és tesszük ezt azért, hogy jobban értsük, hogyan is esett és mit is jelent számunkra a csoda, amely akkor ott megtörtént.

Nachson történetét arról, hogyan ugrott a tengerbe, amikor az még nem vált ketté – a Gemarában találjuk meg: Rabbi Jehuda mondta Rabbi Meirnek: nem ez történt. Minden törzs vonakodott attól, hogy belegázoljon a tengerbe, és akkor előugrott Nachson és elsőként a vízbe vetette magát. Mózes ugyanakkor folytatta imáját, és az Örökkévaló így szólt hozzá: „az én szeretteim éppen készülnek a tengerbe fulladni és te tovább imádkozol hozzám ezen közben?” És Mózes így válaszolt: „Ó, Uram, a világ ura, mi mást tehetnék én?” „Beszélj Izrael fiaihoz, biztasd őket, hogy menjenek tovább, és Te emeld magasba a botod és tárd ki a kezed…” (Szotá 37a).

Tehát a Gemara további részletekkel gazdagítja a történetet, miszerint Nachson vízbe veti magát, és majd’ megfullad és eközben mondja az Örökkévaló Mózesnek, hogy emelje magasba a botját hogy ő szétválaszthassa a tengert – és igen, kell, hogy a szövegben legyen valami, ami arra késztet, hogy részletekkel töltsük fel a Tórában leírtakat. Kísérletet kellene tennünk arra, hogy kiderítsük, ugyan mi motiválta Nachsont arra, hogy ezt az ugrást megtegye, mi indította őt arra a gesztusra, amely végül is a tenger szétválását eredményezte – legalábbis bölcseink nézete szerint.

Biztos vagyok benne, hogy mindenki ismeri azt az elfogadott általános választ, miszerint Nachson az Örök­kévaló iránti igaz és eltökélt hitet demonstrálta, amikor belevetette magát a tengerbe. Jóllehet ez az állítás szembe megy a Tórában leírtakkal – a továbbiakban látni fogjuk, miképpen.

Próbáljuk megvizsgálni Nachson ugrásának hatását. A Gemara leírása szerint Nachson beugrik a tengerbe, Mózes felemeli a botját, az Örökkévaló szétválasztja a tengert és mindenki boldog. De vajon mi történik, ha Nachson nem veti magát a tengerbe, vagy Mózes nem emeli magasba a botját? Ezek szerint ha sem Nachson nem ugrik, sem Mózes nem emeli a botját, akkor a tenger nem válik szét?

Vagy mi történik akkor, ha Mózes nem emeli magasba a botját, miután Nachson beugrott a tengerbe? A midrás szerint Nachson – ez utóbbi esetben – egyszerűen megfulladt volna. Azaz ha az ugrást egyszerűen az Örökkévaló iránti hite vezérelte – nos, akkor sokra nem ment volna vele. Azaz ha az ugrásnak nem az lett volna a célja, hogy Mózes a botját magasba emelje, akkor az egésznek semmi értelme nem lett volna. Vagy ha Mózes felemeli a botját, anélkül hogy Nachson a tengerbe ugrana, akkor a történet minden csavar nélkül lezajlik a tórai szöveg szerint. Mi az, amit Nachson hozzáadott az egészhez?

Ráadásul a Tóra értelmezése szerint ok-okozati összefüggés van aközött, hogy Mózes magasba emeli a botját és a tenger kettéválik.

A Tóra arra az egyszerű tényre irányítja a figyelmet, hogy a tenger szétválását azért idézte elő az Örökkévaló, mert Mózes magasba emelte a botját.

Hasonlóképpen Ohr HaChaim is alapvetőnek értékeli ezt a gesztust: „Tudnunk kell, mikor történt pontosan, hogy Mózes felemelte a kezét, az éjszaka kezdetén avagy a végén? És a szövegből világosan kitűnik, ez a reggel beköszönte előtt volt, és ha ez így volt, akkor igen nehéz a helyzet, mert hol a bizonyítéka annak a felismerésnek, miszerint a tenger szétválasztása Mózes kezei által történt meg.”

Tehát ahogy Ohr HaChaim rámutat, és ezt el is fogadja alapvetésként, igenis kell, hogy legyen közvetlen kapcsolat aközött, hogy Mózes magasba emelte a botját és a tenger ketté vált.

Ha Nachson tengerbe ugrása nem a közvetlen és azonnali kiváltó ok (hanem Mózes és az ő felemelt botja az), és az ugrás nem a hitet és elköteleződést volt hivatott demonstrálni (hasztalan is lett volna, ha Mózes nem emeli magasba a botját), akkor viszont mi lehetett a célja? Ramban kommentárja segít összekapcsolni ezeket a forrásokat, és egyúttal magyarázattal is szolgál: „Rémültek voltak Izrael fiai és sírtak, amikor az Örökkévalóhoz kiáltottak. Mózeshez pedig így szóltak: Mindez amiatt, mert Egyiptomban nincsenek sírok?” (Exodus 10,11).

„A nép hitt az Örökkévalóban, és megmentésért imádkozott hozzá, de Mózessel kapcsolatban kétségek támadtak a szívükben, gondolván, talán azért vezette ide őket, hogy uralkodhasson felettük, és bár látták a jeleket, és szemtanúi voltak a csodáknak, azt gondolták, Mózes manipulált valamit, vagy hogy az Örökkévaló azért idézte elő a csapásokat az egész nép bűnei miatt, mert úgy akarta, hogy eljöjjenek Egyiptomból, és hogy a Fáraó ne üldözze őket” (Ramban, Exodus 14:10).

Ramban rámutat arra, hogy a népnek egyáltalán nem volt kétsége afelől, hogy az Örökkévaló irányítja a világmindenséget, hisz ők az a nép, amely közvetlen szemtanúja volt a tíz csapásnak. A Tórában mindig ott az állítás – tudd, én vagyok az Örökkévaló. Hogyan vitte végbe mindezt? Az Örökkévaló világossá tette, hogy nincsenek különféle erők, amelyek hatalmat gyakorolnak a világmindenség egyes elemei fölött, hanem Ő gyakorolja a hatalmat, és irányít mindent a földtől az égig, a népekig – mindent. És amint Izrael népe saját szemével meggyőződhetett az Örökkévaló hatalmáról – nem voltak azzal kapcsolatban további kétségei. Egyetlen kétségük volt: Mózes.

Tény, ha megvizsgáljuk a Ramban által megjelölt részeket, egyértelmű, hogy Izrael népének haragja Mózesre, félelme az Örökkévalóra irányult, ez utóbbihoz imádkoztak félelmükben, és Mózest vádolták haláltól való fenyegetettségüket érezvén.

Úgy tűnhetett számukra, talán Mózes csak jókor volt jó helyen, talán csak az egyiptomiak gonoszsága miatt hozta az Örökkévaló a csapásokat, és talán csak az ősapák érdemei miatt tette ezt, és talán Mózes csak trükkösen belekeverte magát az isteni üzenetekbe, mintha része lenne bennük. És ezek miatt az Örökkévaló hitelessé tette Mózest a szemükben – de hogyan tehette ezt meg? Megteremtett egy helyzetet melynek fókuszába Mózest állította, mintha az isteni csodák Mózesnek lennének tulajdoníthatók.

Mindezen gondolatok ismeretében már megmagyarázható Nachson ugrása. A nép haraggal fordult Mózes felé, és őt hibáztatta helyzetéért, de mint vezetőtől azt várták tőle, hogy találjon valami megoldást. Bár Izrael népének bizalma megingott Mózesben, Nachson mutatván bizalmát és hitét Mózes iránt, mintegy elismerve, hogy Mózes az Örökkévalót képviseli előttük, azzal a biztos hittel vette magát a tengerbe, hogy Mózes képes megmenteni a népet. Nachson fenyegetően közeli halála arra késztette a népet, hogy rendületlenül arra koncentráljon, mit tehet Mózes, remélve, hogy megmenti Nachsont, és megmenti a nép többi tagját is. És Mózes felemelte a botját, és a tenger megnyílt.

Azzal, hogy a tengerbe ugrott, Nachson fontos közreműködő lett Izrael népe megmentésében és segítség volt abban, hogy a nép megértse, Mózes valóban az Örökkévaló szószólója számukra. És az eredmény? A bibliai szöveg megfogalmazza hogy valójában, végül is, a nép bízott Mózesben: „És Izrael fiai látták az Örökkévaló mit tett Egyiptomban, félték az Örökkévalót, és hittek az Örökkévalóban így hittek Mózesben, az Ő szolgájában is.”

Azaz a tenger szétválása nemcsak az Örökkévalóba vetett hitüket erősítette meg, hanem immáron azt is elfogadták, hogy Mózes az Ő szószólója, azaz fontos szerepe van. Nem hitték azt, hogy Mózes közreműködött a csodákban, de felismerték Mózes szerepét a csodákban, és elismerték Mózest, mint vezetőt.

De vajon ez a felismerés, hit miért csak a tenger szétválása után jött? Közelebb juthatunk a válaszhoz, ha megnézzük Rási kommentárját, amely definiálja a hit fogalmát. A mikéc hetiszakaszban mielőtt József felfedi kilétét testvérei előtt, azt kéri tőlük, hogy hozzák a legfiatalabbat, Benjámint Egyiptomba hogy igazolja állításaikat: „Hozzátok elém legfiatalabb öcséteket, hogy hitem legyen szavatokban, és nem haltok meg” – és megtették (Genesis 42:20).

Rási itt azt példázza, mi is a hit (héberül emunah). Láthatjuk, hogy a hit a bizonyítékok elismerése. A tenger kettéválását illetően, azért, hogy a nép elfogadja Mózest, és az ő közvetítésével az Örökkévaló parancsait kövessék, szükség volt arra, hogy Mózes hitelessé váljon előttük. Ezért kapcsolta az Örökkévaló a tenger szétválasztását össze azzal a gesztussal, hogy Mózes felemelte a botját. Ha ez nem történt volna így, nem lett volna semmi ok Mózes követésére.

Bölcseink a szöveg precíz értelmezésével arra világít rá, hogy mennyire fontos Mózesre mint az Örökkévaló szószólójára figyelni. Hogy Mózes, mint vezető, hitele létünk minden aspektusából kulcsfontosságú.

Ha a Tóra szavait megtanuljuk értelmezni abból a szem­pontból, hogy mennyire fontos Mózes vezetői szerepe, akkor érthetjük csak meg, hogy lehetséges, hogy egy egész nép hitelt adott Mózes szavainak és generációkon keresztül ezt adták tovább.

Kiran Foster – flickr.com