(Halachát tanulni az ünnep előtt, de miért és kitől?)
A zsidó életforma sok-sok szabály együttes betartását jelenti. Valószínűleg mindenre van szabály: melyik kezedet öntsd le először kézmosásnál, milyen sorrendben mondd el az áldásokat a tányérodon lévő ételekre, mikor pihenj és imádkozz, mikor tarts ünnepet, és mit ünnepelj, hogyan beszélj a barátaiddal, hova ülhetsz az asztalnál stb. Ráadásul magukon a szabályokon túl érdemes némileg a mögöttük meghúzódó okokat, történeteket is ismerni.
Vannak, akik kifejezetten szeretik ezeknek a szabályoknak a sokaságát, élvezetet okoz a tanulmányozásukban való elmélyedés, és intellektuális kihívásként élik meg a közöttük való eligazodást. Sokakat azonban feszélyeznek. Mire is jó ez a sok szabály? Nem lehetne egyszerűbben szolgálni az Örökkévalót? Erre a kérdésre is sok válasz adható. A legalapvetőbb, hogy az Örökkévaló teremtett bennünket, ő tudja mi jó nekünk, és Ő így parancsolta. De ezen túl és e mögött sok érv van, amelyeket racionálisan is megérthetünk. Álljon itt egy közülük, melyet nemrég hallottam. Két agyféltekénk közül az egyik (a bal) nagyon racionális, szereti a részleteket, a kiszámíthatóságot, a másik, a jobb agyféltekénk a bennünk élő művész, a kreatív énünk, aki a nagy képet látja, és a részletek idegesítik, az elvek és nagy célok lelkesítik. Van, aki inkább jobb agyféltekés, van, aki inkább balos, de az igazság az, hogy mint szinte mindenben, ebben is egyensúlyra kell törekedni. És a halacha ebben is segít. Lehet a nagy elveken merengeni, erkölcsi normákért küzdeni a világ másik végén, de a szabályok részletessége tanít használnunk a bal agyféltekénket, és stabilan az élet realitásához igazítja azokat, akik hajlamosak „elszállni”. Rendszert ad az emberi életnek, megtanít, hogy ITT és MOST éljünk, és sok helyzetben leveszi vállunkról a döntés terhét, teret teremtve ezzel arra, hogy agyunkat kreatívabb dolgokra használjuk.
Nem véletlen, hogy bölcseink azt írják, hogy az, aki legalább napi két halachát tanulmányoz, az kiérdemli a jövő világot (Talmud Nidá 73a).
A Talmud Megilá traktátusa a következő mondattal fejeződik be. „Mózes tanítónk bevezette azt a szokást Izrael népének, hogy tanulmányozzák a »napra« vonatkozó szabályokat.” A halacha gyűjtemények értelmezték és tovább finomítják ezt a törvényt:a „napra vonatkozó szabályt, vagyis peszách előtt a peszáchra vonatkozó, sávuot előtt a sávuotra és szukot előtt a szukotra vonatkozó szabályokat kell elsajátítani. A peszáchi szabályok komplexitása miatt azokat az ünnep előtt 30 nappal már el kell kezdeni olvasni. Más ünnepek kevésbé bonyolultak, ezért azokra vonatkozó halachát elég néhány nappal korábban átnézni. Egyértelmű célja e követelménynek, hogy mire az ünnep ránk köszönt, minden zsidó felkészülten várhassa azt. Ezért, még azoknak is, akik az előző években alaposan áttanulták a vonatkozó előírásokat, minden évben át kell ismételniük azokat.
Nem emlékeztet bennünket ez a szisztematikus tanulás egy komoly vizsgára való felkészülésre? Így készültünk az érettségire vagy az államvizsgákra: időben elkezdtük, határidőnk volt, naponta tanultunk és ismételtünk. Peszách valóban nagy tesztje a zsidó ismereteink mélységének, zsidó identitásunknak és Istenhez való viszonyunk elkötelezettségének mércéje is egyben.
Tanuljunk a gyerekekkel, vagy ha még kicsik hozzá meséljünk nekik arról, hogyan és mit tanulunk peszáchra. Igen, nemcsak takarítunk, bevásárolunk és főzünk, hanem tanulunk is az ünnepre. A példamutatás a legjobb nevelési módszer. Ha tanuló gyermeket szeretnél, lásson téged tanulni!
(A kitől tanuljunk kérdésre lásd a mesét.)
felhasznált és ajánlott forrás: