Gasztronómia

Neuntag, tejes napok Áv hóban

Szerző: Kürti Adrienn
Megjelent: Forrás – 2011. augusztus

Szerző: Kürti Adrienn
Megjelent: Forrás – 2011. augusztus

Áv hó első kilenc napja gyászidőszak, és mint minden gyász, ez is a vigalom és öröm elhagyását jelenti. Nincsenek esküvők, Sábesz kivételével nem iszunk alkoholt és nem eszünk húst. A magyaros zsidó konyha sok húst használ, szinte “nem is étel” amiben ne lenne hús, de manapság − az egyre jobban terjedő diéták és böjtök világában − hús nélküli étrend már teljesen megszokott. A hús régen is az ünnepnapok eledele volt, sokan nem engedhették meg maguknak naponta a hús fogyasztását, mégis az elnevezés és a megkülönböztetése ezeknek a napoknak ekkor is jelentős volt. Régi receptes könyveket olvasgatva úgy gondolom, inkább a zsiradék hiánya okozhatta a nagyobb problémát, hiszen állati zsírt használtak minden étel készítéséhez, nehezebb volt az olajokhoz való hozzájutás, így jóval több tejterméket használtak ebben a gyászidőszakban. Ma talán a vegetáriánus napok jobban illenének áv hó elejének elnevezéséhez.

A vegetáriánusoknál sok olyan élelmiszert találhatunk, amiket használva szervezetünknek nem lesznek hiányproblémái. A zabpehely, búzakorpa, tojás, mandula, szárított sárgabarack, paraj, szezámmag és élesztőkivonat sok olyan vitamint és egyéb fontos tápanyagokat tartalmaz, amelyhez a húsevők bőségesen hozzájutnak. A fehérje pótlásáról a lencse, tej és tejtermékek, szójabab, tofu és mogyoró fogyasztásával gondoskodhatunk.


Szójatej, szójapuding és tofu készítése házilag

Az alábbi “recept-lánc” több alapanyag készítését teszi lehetővé egy időben. Érdekesség, hogy Hanuka csodája és a tofu első elkészítése is ugyanabban az évben, i.e. 164-ben történt, összekapcsolva a makkabeusokat és a Szentélyt, illetve Liu An kínai császárt.

Hozzávalók:

  • 600 g bio szójabab
  • 2,5 dl lime- vagy citromlé
  • turmix, 2-3 db 30×30 cm-es natúr muszlin anyag, lábos, perforált dobozok

A szójababot átmossuk, majd 6 óráig áztatjuk. A babokról ezután leöntjük a vizet, turmixba helyezzük, hozzáadunk 4,2 dl vizet. Az elegyet egészen finomra turmixszoljuk (maximum 10 perc), majd a muszlin anyag segítségével leszűrjük. A kapott folyadék a szójatej.

A szójatejet egy lábosban, állandó keverés mellett, közepes hőmérsékleten főzni kezdjük tíz percig, majd alacsony hőmérsékleten forrásig folytatjuk a hevítést. A forró szójatejet félretesszük, míg kézmeleg, vagyis 40 C fokos lesz. Egy nagyobb (7-10 literes) lábos aljára egyenletesen szétöntjük a citromlevet. Fél méter magasból hirtelen ráöntjük a szójatejet a lábosba. Ezután nem keverjük és nem mozgatjuk a lábos tartalmát, amely a hozzáadott citromtól megkezdi a kicsapódást, a megalvadt szójatej pedig a szójapuding.

A tofu készítéséhez a lemosott muszlin anyagot az alján és az oldalán is perforált műanyag dobozba teszünk úgy, hogy a szélei kilógjanak. A dobozok lehetnek kiürült margarinos dobozok, vagy más hasonló méretű dobozok, amelyeken 2 cm-enként lyukakat vágunk. A szójapudingot erre a kendőre tesszük, a tetejét betakarjuk a lelógó darabokkal. A tetejére műanyag lapot kell tenni, ami egy kicsit kisebb, mint a doboz teteje. A lapra súlyokat helyezve kezdjük el a préselést. 25 perc préseléssel lágy, vagyis selyem tofut, 35 perc préseléssel kemény tofut kapunk. A tofu a hűtőben, víz alatt tárolva, akár egy hétig is eláll, ha naponta cseréljük rajta a vizet. A tofu akár 40%-ban is tartalmazhat fehérjét, kevéssé lemaradva az ugyancsak fehérjedús földimogyorótól.

A tofu salátákba, levesekbe is kiváló, vagy kisüthető kukoricalisztbe forgatva, kevés olajon.


Mediterrán lencsesaláta − egy másik párve fehérjeforrás nyárra

Hozzávalók:

  • 1 nagy piros húsú paprika és 1 nagy sárga paprika
  • 25 dkg vörös lencse
  • 1 finomra vágott lilahagyma
  • 1 feldarabolt kígyóuborka

Öntethez:

  • 0,8 dl olivaolaj
  • 2 evőkanál citromlé
  • 1 kiskanál római kömény
  • 2 összenyomott fokhagymagerezd
  • só, bors

A paprikákat letisztítva, nagyobb darabokra vágva hólyagosra grillezzük, majd megvárjuk, míg lehűl. Közben a lencsét forró vízben tíz percig főzzük, vagy amíg éppen megpuhul. A paprikát 1 cm-es darabokra vágjuk, hozzákeverjük a lencsét, hagymát, uborkát. Az öntet hozzávalóit alaposan összekeverjük és a salátára locsoljuk. Lefedve 4 órára a hűtőbe tesszük és szoba-hőmérsékleten tálaljuk salátalevelekre halmozva.


Zabpehelyszelet− egészséges párve fehérjebomba cukor nélkül

Hozzávalók:

  • 4 evőkanál napraforgóolaj
  • 2 érett banán
  • 1 kávéskanál fahéj
  • 50 g mogyoró
  • 50 g zabpehely
  • 50 g kókuszreszelék − opcionális
  • 0,5 kávéskanál vanília aroma − opcionális
  • 2 sárgabarack összetörve vagy 1 reszelt alma

A turmixgépbe egymás után sorrendben betesszük a hozzávalókat, mindegyik után röviden turmixolva (néhány másodpercig). A pépet egy 20×20 cm-es teflon tepsibe öntjük és 25 perc alatt, 190 C fokos sütőben sütjük, majd rácson kihűtjük. Kockára szeletelve tálalható.


Falafel − Izrael egyik legkedveltebb párve étele

Hozzávalók:

  • 44 dkg csicseriborsó
  • 1 finomra vágott vöröshagyma
  • 2 préselt fokhagymagerezd
  • 2 evőkanál aprított petrezselyem
  • 1 evőkanál aprított friss koriander
  • 2 teáskanál őrölt római kömény
  • 0,5 teáskanál sütőpor
  • olaj a sütéshez

A csicseriborsót egy éjszakán át, de legalább 4 óráig, hideg vízben áztatjuk. Lecsepegtetve turmixgépben finomra vágjuk. Hozzáadjuk a hagymákat, fűszereket, 1 evőkanál vizet, sütőport és újra röviden turmixszoljuk, majd 30 percig pihentetjük. Ha a massza túl vizes, kevés sima lisztet teszünk hozzá. Púpozott evőkanálnyi mennyiségekkel golyókat készítünk és bő forró olajban 3-4 perc alatt készre sütjük. Általában egyszerre 4-6 darabot érdemes sütni, hogy a golyók kényelmesen elférjenek az edényben. Lecsöpögtetés után pitával, humusszal és apróra vágott paradicsomos salátával, fűszeres vagy joghurtos-zöldfűszeres öntettel kínálhatjuk.

Jó étvágyat és könnyű böjtöt!

Az írás a JMPoint a Zsidó Közösségért Közhasznú Alapítvány támogatásával jelent meg.
http://akademia.jmpoint.hu

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás