Gasztronómia

Peszách

Az elkerülés ünnepe (hág hápeszáh) kifejezés ebből a tórai szakaszból ered, mivel az izraeliek házainak elkerülését a héber szöveg a peszách szóval fejezi ki.

A bibliai tíz csapás (mely Egyiptomot érte) közül az utolsó volt az elsőszülöttek halála, ezt a csapást az izraelieknek nem kellett elszenvedniük, mert házaikat megjelölték egy bárány vérével, így a halál elkerülte fiaikat. A csapás után a fáraó engedélyezte, hogy a rabszolgaként élő zsidók elhagyják az országot. Éppen ezért nevezik a szabadság ünnepének (hág háhérut) is.

Az ünnep első napja az Egyiptomból való kivonulásra, utolsó napja pedig a tengeren (Nádas tenger, Jám Szuf) való átkelésre emlékezteti az ünneplő zsidóságot. Ez a két nap az igazi ünnep, a közbenső napok csak félünnepek. A nyolcadik (Izraelben a hetedik) napon megemlékeznek a halottakról is (mázkir), mint minden nagyünnepen.

A zsidó naptár szerint niszán 14. és niszán 21. között tartják az ünnepet, az Izraelen kívüli zsidóság számára azonban niszán 22-ig tart. Ilyenkor nagyon szigorú szabályok vannak. Úgy nevezett kóser sel peszáchi pecséttel vannak ellátva az élelmiszerek. Csak ezeket fogyaszthatjuk!

A következő recepteket melegen ajánljuk olvasóinkat idén peszách ünnepén.

Húsleves maceszgombóccal vagy palacsintával

Hozzávalók

1 egész csirke, 1 kg sárgarépa, 2 szál fehérrépa,

1 db karalábé, 1 kicsi zeller, 1 közepes vöröshagyma (héjastól)

Elkészítés

Megpucoljuk a csirkét, és feldaraboljuk. Hideg vízben feltesszük főni. Addig megpucoljuk a zöldségeket, és tetszés szerint feldaraboljuk. Mikor felforr a víz, a habot leszedjük, belerakjuk a zöldségeket, és fűszerezzük. Só, bors, kurkuma kerül bele. Lassú tűzön főzzük, míg a hús megpuhul.

Palacsinta

Hozzávalók

2 nagyobb tojás, 1 csipet só, 1 kk cukor, 2 dl macesz- vagy krumpliliszt (1 bögre), 2 dl szénsavas víz

(1 bögre), olaj (amennyit felvesz)

Elkészítés

A lisztet, a cukrot, a tojásokat, a sót és a szódavizet keverőtálban simára keverjük, majd hozzáadjuk az olajat. Pici olajon, forró serpenyőben kisütjük a palacsintákat. Tálalás előtt vékony csíkokra vágjuk, és így tesszük a levesbe.

Hagymás sült csirke, tört krumplival

Hozzávalók

4 db egész csirkecomb, 1 kg hagyma, 2 kg krumpli

Elkészítés

Miután megpucoltuk a combot, sózzuk, borsozzuk, és az apróra vágott hagymára tesszük. Pici olajjal meglocsoljuk és mehet a 180 fokos sütőbe. Addig sütjük míg meg nem puhul, és a bőre piros lesz. Míg sül, megpucoljuk a krumplit, és kockára vágva megfőzzük. Ha megpuhult, leszűrjük. Meg lehet szórni egy kis pirospaprikával, és egy pici margarint bele lehet keverni. Sózzuk,borsozzuk.

Főtt marha megyszósszal és macesztarhonya

Hozzávalók

1 kg marhahús, 2 közepes hagyma, 1 kg meggy, 2 egész maceszlap, 2 kanál zsír, 1 kis fej hagyma, kevés víz

Elkészítés

A marhahúst felteszem főni egy kis levesporral és a hagymával. Míg fő a hús, addig elkészítjük a meggyszószt. Feltesszük főni vízbe a meggyet, egy kis cukrot és fahéjat adunk hozzá. Amikor megpuhul akkor összepépesítjük és közben egy kis keményítőt is keverünk bele, hogy sűrűbb legyen. Ízlés szerint citrommal ízesíthetjük.

A maceszlapot összetörjük, a zsírban megpirítjuk a kockára vágott hagymát, belerakjuk a maceszt, kevés vízzel puhítjuk.

Zöldséges vagy húsos macesz lasagne

Hozzávalók (zöldséges)

maceszlapok, sárgarépa, fehérrépa, karalábé, és bármilyen zöldség, rizstejszín vagy sűrített paradicsom

Elkészítés

A megpucolt zöldségeket apróra vágjuk. Egy kis olajjal kikenjük a tepsit, és kirakjuk maceszlappal. Ráhalmozzuk a zöldséget és vagy rizstejszínnel, vagy sűrített paradicsommal meglocsoljuk. Ezt addig folytatjuk, ameddig elfogy a hozzávalónk. A teteje maceszlap, és ezt meglocsoljuk azzal, amivel a sorok között is locsolgattuk.180 fokon sütjük.

Hozzávalók (húsos)

darált hús, paradicsompüré

Elkészítése

A darált húst a paradicsompürével összekeverjük, és előfőzzük. Utána ugyanúgy készítjük minta zöldségest.

Kindli (mákos,diós,lekváros, nutellás)

Hozzávalók

Tészta, 50 dkg liszt, 30 dkg margarin, 15 dkg porcukor, 6 tojássárgája, 1,5 dl rizstejszín

Diótöltelék

35 dkg darált dió, 10 dkg cukor, 3 dkg mazsola, 1,5 dl rizstejszín

Máktöltelék

30 dkg darált mák

20 dkg cukor, 3 dkg mazsola, 1 csomag vaníliás cukor, 1,5 dl rizstejszín

A kenéshez

2 tojás

Elkészítés

A tésztához a lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, majd a cukorral,a tojássárgájával és a rizstejszínnel gyorsan összegyúrjuk. Akkor jó, ha az omlós tésztához hasonló állagú lesz. A diótöltelékhez a diót a cukorral és a mazsolával egy tálba tesszük, majd a meleg rizstejszínnel leöntjük. A máktölteléket is hasonlóképpen készíthetjük el.

A tésztát osszuk 2-3 részre, hogy könnyebben tudjunk vele dolgozni. Vékonyra kinyújtjuk, és kb. 10 × 10 cm-es négyzetekre vágjuk. Mindegyik lapocska közepére tölteléket halmozunk, a jobb és bal oldalakat kicsit behajtjuk, majd a fenti oldalát lehajtjuk és feltekerjük. Ügyeljünk arra, hogy a hajtás mindenképpen alulra kerüljön. A felvert tojással bekenjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, és közepesnél erősebb lánggal (190°C) kb. 15-20 percig sütjük, de ne szárítsuk meg nagyon.

Szilvalekváros kosárka

Hozzávalók

50 dkg liszt, 30 dkg margarint, 15 dkg cukor, 1 tojás sárgája, 2 csomag vaníliás cukor, csipet só, reszelt citromhéj, szilvalekvár

Elkészítés

Minden hozzávaló szobahőmérsékletű legyen. A lisz­­t­­et és a porcukrot átszitáljuk. Beletöltjük a gépbe a margarint, cukrot, a tojás sárgáját, és jól eldolgozzuk. Mikor már összeáll a tészta, akkor hozzáadjuk a lisztet, sót, vaníliás cukrot és a citrom héját. Jól elkeverjük a géppel. Amikor kész, kiborítjuk egy lisztezett deszkára. Téglalap alakúra formáljuk, és egy kicsit betesszük a hűtőbe, hogy a margarin megszilárduljon. Miután kivettük a hűtőből, tetszés szerinti vastagságra nyújtjuk. Kiszaggatjuk akkorára, hogy a muffinformát ki tudjuk vele bélelni. Ezután előmelegített sütőbe 200 fokon 5 percig sütjük. Kivesszük, beletöltjük a szilvalekvárt, és visszatesszük sülni, de már csak 180 fokon. Kb. 8-15 percig kell sütni. Ez attól függ,hogy milyen vastag a tészta, és mennyire száraz a lekvár.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás