A jóindulat mérhetetlen jutalomtól fosztotta volna meg őket.
Szerző: Rabbi Naftali Reich
Forrás: Torah.org
Fordította: Horváth Marcell
Megjelent: Forrás – 2013.december
Szerző: Rabbi Naftali Reich
Forrás: Torah.org
Fordította: Horváth Marcell
Megjelent: Forrás – 2013. december
Ha belenézhetnénk a jövőnkbe, hogy megtudhassuk, mikor következnek be életünk fontos eseményei, vajon megtennénk-e? Ha megtudhatnánk, pontosan melyik napon házasodunk, születnek gyerekeink, és halunk meg, akarnánk tudni? A legtöbben inkább bizonytalanságban élnénk, mint hogy egy kellemetlen ténnyel találjuk magukat szemben.
Ebben a hetiszakaszban éppen az ellenkező véleménnyel találkozhatunk. Amint közelednek élete utolsó pillanatai, az öreg Jákob az ágya mellé hívja fiait. Hatalmas isteni inspirációnak köszönhetően előre látja a zsidó nép hosszú száműzetését. Ugyanakkor azt is látja, hogy egyszer eljön az az idő is, amikor a száműzetésnek vége lesz. – Gyertek ide – mondja családjának –, és elmondom nektek az idők végezetét. Ugyanezzel a lendülettel egy teljesen másik témáról kezd el beszélni. Mi történt? Bölcseink azt mondják, hogy Jákob ugyan megpróbálta feltárni a történelem végét a családjának, de a Sechina (az isteni jelenlét) eltávolodott tőle, és ezzel a látomása is elmúlt.
Több kérdést feltehetünk ezzel kapcsolatban. Miért akarta Jákob elárulni, mikor ér véget a száműzetés, különösen akkor, ha – mint ahogyan azt mi már tudjuk – az több ezer évig tart majd. Ennek nem lett volna nyomasztó és elbátortalanító hatása? Végül: ha Jákob úgy érezte, hogy lett volna értelme megosztania ezt a tudást, akkor miért nem engedte az Örökkévaló?
A kommentátorok azt magyarázzák nekünk, hogy Jákobnak eszében sem volt elárulni ezt a fontos dátumot a gyermekeinek. Ez egész biztosan értelmetlen lett volna. Inkább csak betekintést akart engedni nekik abba a világba, amely a végső napokban várja őket. Azt akarta, hogy lássák az idilli jövőt, melyben akadály nélkül érezhető az isteni jelenlét – egy olyan világot, melyben tökéletes harmónia és béke van, és ahol az egész világ korlátlan tudással és a fizikai világot túlhaladó értelemmel van megáldva.
De az Örökkévaló ezt nem engedte. Az atyai szív szeretete késztette Jákobot arra, hogy ezt a jövőképet megossza a gyerekeivel, de – ahogyan ez gyakran megesik – ez a jóindulat mérhetetlen jutalomtól fosztotta volna meg őket. Ha a zsidó nép tisztán látta volna, milyen jutalmakat tartogat a jövő, akkor az természetesen ösztönözte volna arra, hogy betartsa a Tóra parancsolatait. Viszont ebben az esetben ezt csak a saját javáért tette volna, és nem pedig az Örökkévaló iránt érzett szeretet miatt. Mindaddig, amíg nincsen ilyen jövőképe, addig a legnehezebb időszakokban mutatott hűség az Örökkévaló iránti erős hit és szeretet kifejezése, így a jutalma ezzel egyenlő mértékű lesz.
a jóindulat mérhetetlen jutalomtól fosztotta volna meg őket
Egy anyuka kirakós játékokat adott két fiának, és elküldte őket játszani. Később visszament megnézni, hogy állnak. Mindkét fiú kirakta a saját puzzle-jét. Az egyik felugrott és odafutott az anyjához. – Nézd! Készen van! Bekereteznéd, és kiraknád a falra? – Persze! – mondta az anya, majd a másik fiúhoz fordult. – És a tiedet is kirakjam? –Á, dehogy, nincs rá szükség. Nem volt valami nagy szám. – De a testvéred azt akarja, hogy az övé ki legyen állítva. Te miért nem akarod? – kérdezte meglepetten az anyuka. – Az igazság az, hogy ő nem nézte meg a képet a dobozon, mielőtt kirakta volna, ezért neki elég nehéz volt. De én megnéztem, szóval nem volt olyan vészes.
Életünkben sokszor olyan nehéz helyzetben találjuk magunkat, amikor megkönnyebbülhetnénk, ha belepillanthatnánk az Örökkévaló tervébe. Mennyivel könnyebb lenne a sors fintorát elfogadni, ha értenénk, hogyan következik az abszolút jó az életünk eseményeiből. Igenám, de nekünk a sötétben és az kétségbeesés szélén kell megéreznünk az Örökkévaló közelségét, és kizárólag a hiten keresztül kell érezni magunkat szerető ölelésében.