Filozófia

“Mily szépek a sátraid Jákob…”

Szeresd feleséget mint önmagad, és tiszteld jobban mint önmagad.

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2010. december

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2010. december

Nemrégiben mutatták be Magyarországon a “Mikve” című színdarabot, amely finoman szólva is “szubjektíven” ábrázolja a vallásos zsidó társadalmat. Ha erősebben szeretnénk fogalmazni, bizonyos mértékben hasonlíthatnánk a történelemből már jól ismert vérvádakhoz. Abban az értelemben, hogy azokban pont egy olyan népet vádoltak vérontással és vérfogyasztással, amelyik a leginkább eltávolította a vért az élet minden területéről, és pont egy olyan nép vádolta, amelyikre ez kevésbé volt igaz. Azt hiszem, ugyanez elmondható a házasság témájáról is. A zsidó vallásos világban a nyugati világ kivédhetetlen hatása ellenére is megmaradt a házasság szentsége, a válások és a hűtlenség előfordulása még ma is elenyésző. Aki belülről ismeri ezt a társadalmat, tudhatja, hogy ez nem egy külső egyházi kényszer eredménye, hanem valóban szép, szerető és működő családokat lehet látni. Ezzel szemben a nyugati világban a házasság intézménye minden szempontból a tönk szélén áll. Ennek kapcsán úgy gondoltuk, röviden összefoglaljuk azokat a legalapvetőbb elveket, amelyek felépítik a zsidó otthont.

A zsidó házasság célja (az idea) a férfi és a nő egysége. A Zóhár úgy fogalmazza meg, hogy a két lélek, a férfié és a nőé, mielőtt lejönnének az anyagi világba, egy teljes lelket alkotnak és csak a születéskor válnak szét két lélekké. Ezért az ember feladata, hogy megtalálja a párját és helyreállítsa az eredeti egységet.

Maga a Tóra is így határozza meg mindjárt az ember teremtése után: “Ezért hagyja el a férfi apját és anyját és tapadjon a feleségéhez és legyenek egy test.””(1Mózes 2,24) Bölcseink hangsúlyozzák, hogy ez az egység, teljesség nem valami plusz, amit az ember megszerezhet azáltal, hogy megnősül, hanem az ember alapvetően hiányos, amíg meg nem házasodik és el nem indul efelé a teljesség felé. “Mindenki, akinek nincs felesége, nincs élete […] akinek nincs felesége, nincs öröme, nincs áldása stb.” (Jevamot 62,b). Rav Majse Kordovero, a nagy kabalista rabbi így ír a Tomer Devora című könyvében: “Íme az ember, amíg nem nősül meg, világos, hogy nincs vele a Sechina (az Örökkévaló jelenléte) egyáltalán.”

Nem könnyű feladat azonban két emberből egyet alkotni, bármennyire is közel érzik magukat egymáshoz, mégis gyakorlatban két különálló emberi lényről van szó, akiknek (legalábbis valamilyen szinten) különbözik a természetük. Nagyon valószínű, hogy időnként bizonyos helyzetekben az érdekeik különbözni fognak, nem ugyanolyan módon reagálnak élethelyzetekre. Ezek a különbözőségek okozhatnak időről időre konfliktusokat. Mindemellett azt se felejtsük el, hogy alapvető különbség van férfi és nő között. Különböznek, sőt sokszor szöges ellentétben állnak gondolatmenetükben, reakcióikban, érzéseikben. Mindezek ellenére világos, hogy sok munkával és odafigyeléssel a tórai házasságideál megvalósítható, hiszen a Tórában nincs olyan elvárás az emberrel szemben, amit nem képes megvalósítani.

Az első lépés, hogy az ember megpróbálja azt a lányt megtalálni, akivel a leginkább valószínű a kitűzött cél megvalósítása. De, mint nemrégiben hallottuk Srebrenik professzortól, a cél nem az, hogy olyan párt találjon magának az ember, aki az adott pillanatban tökéletesen passzol hozzá, hiszen az ember folyamatosan változik. Olyan párt kell keresnie, akivel összekötik a közös célok. Ebből az is következik, ha egy adott helyzetben esetleg a pár viszonya nem a legrózsásabb, akkor nem az a megoldás, hogy új kapcsolat után néznek, hiszen ez nem egy végleges állapot. Kétféleképpen lehet a házasságra tekinteni: úgy, hogy a házasság által szeretnénk azonnali élvezethez (akár érzelmi, akár fizikai), akár társadalmi előnyhöz jutni, vagy úgy, hogy a házasság adja meg egy újfajta feladatkör kereteit, és ezen belül kell elérni a spirituális teljességet. Aki a kézenfekvő első célt fogja választani, ha rövid időn belül nem kapja meg az elvárt, kecsegtető élvezetet, más megoldás után fog nézni; ez talán korszakunk egyik legjellegzetesebb jelensége. Aki a második célt tűzi ki maga elé, nem fog megijedni egy komplikált helyzettől, inkább megoldásra váró feladatot fog benne látni.

A chupá alatt a vőlegény három tórai kötelességet vállal magára: seér /azaz étel/, kszut /ruha/, onáá /házasélet/ (2Mózes 21,10). Az első kettő az asszony alapvető fizikai szükségleteire vonatkozik, míg a harmadik magába foglal mindenfajta emocionális igényt (közelséget, odafigyelést stb.). A házasság első évére a Tóra felmenti a fiatal férjet katonai szolgálat alól és egy különleges feladatot ad neki: “és örvendeztesse a feleségét, akit elvett” 5Mózes 24,5). Rási hangsúlyozza, hogy a Tóra nem azt akarja mondani, hogy az első évben együtt örüljenek, hanem, hogy a férfi örvendeztesse a feleségét. Miért hangsúlyozza ezt Rási? Az egyik alapvető feladat, illetve megpróbáltatás a házasságban, kilépni az addig természetessé vált egoizmusból. Igen gyakori a házasság előtt is, hogy valaki elmegy együtt mulatni másokkal, amiben általában a cél önmaga szórakoztatása, ehhez csak hozzásegíti a társaság. A házasság keretein belül azonban hozzá kell magát szoktatni ahhoz, hogy képes legyen olyan módon örömet szerezni másoknak, hogy ebben az “én” nem vesz részt, egyetlen cél a másik ember öröme. A másik célja ennek a különös micvának, hogy rögtön a házasság elején megtanulja férjként a legfontosabb feladatát: „” férfi magasztos kötelessége a házasságban, hogy boldogságot hozzon az asszonynak, aki a felesége lett.” (R. S. R. Hirsch)

„Az a
szeretet,
amiről Bölcseink beszéltek, feltétlen szeretet.”

A férjnek alapvetően kétféle kötelessége van a felesége felé, ahogyan ezt Bölcseink meghatározták, az egyik a szeretet, a másik a tisztelet: “szeresse, mint önmagát és tisztelje jobban, mint sajátmagát” (Jevamot 62,b). A szeretet alatt nem a “szerelmet” értik Bölcseink, aminek alapja általában önmagunk szeretete és annak öröme, hogy sikerült szereznie egy élvezeti forrást. A “nagy”szeretet csak addig fog tartani, amíg van élvezet, amint az megszűnik, átfordulhat egy pillanat alatt közönnyé vagy ellenségeskedéssé. Az a szeretet, amiről Bölcseink beszéltek, feltétlen szeretet. Úgy, ahogy saját magát feltétel nélkül szereti az ember és mindig csak jót fog akarni saját magának, ugyanilyen szeretetre köteles a férfi a felesége iránt is. Ezért, amint ezt írja is Rav Hirsch (1Mózes 24,67), a zsidó házasságidea szerint a szeretetnek folyamatosan növekvő tendenciát kell mutatnia. A házasság első időszakában relatíve a legalacsonyabb, hiszen a házasságot nem elsősorban érzelmi érvek vezérlik (de természetesen nem is csak értelmi érvek, ahogy azt hallottam egy nagy rabbitól, tilos úgy megházasodni, hogy nincs a kapcsolatuknak érzelmi alapja), és innen folyamatosan növekszik, ahogy sikerül elsajátítani magukban ezt a feltétlen szeretetet. Ez a szeretet egy oldalról érzelmi jellegű, ahogy ez a híres Pele Joéc című könyvben van írva: “Kötelesség, hogy a férj és a feleség között erős, lángoló szeretet legyen.” Más oldalról egy állandó “adni vágyás”, szándék, hogy kielégítse a felesége igényeit. Ehhez természetesen feltétlenül szükséges, hogy egyáltalán észrevegye hitvese kívánalmait, még ha ő nem is mondja azokat ki. Ez egyfajta kitörés az addigi általános egoizmusból, és az állandó “én” helyébe az állandó “te” kell, hogy kerüljön.

A második kötelesség a tisztelet. A tisztelet egyszerűen a másik értékelése, azaz ha a férj köteles tisztelni a feleségét, az azt jelenti, hogy köteles őt értékelni. Ehhez viszont szükséges, hogy tudatosuljon a férjben, hogy mi az, ami értékelésre érdemes a feleségében. Van, aki azt írja, ezért a férj köteles minden nap külön időt szánni arra, hogy elmélyedjen a felesége jó tulajdonságaiban. Abban, hogy milyen nehézségekkel jár a háztartás, a gyereknevelés, pláne ha valaki még dolgozik is mellette. Ezen kívül tisztelni kell a gyakorlatban is, ráadásul jobban, mint saját magát, ami azt jelenti, hogy a feleségét kell az első helyre tennie, magát pedig csak utána, ami megnyilvánulhat abban is, hogy ha például egy párnája van, azt a feleségének kell adnia. A három zarándokünnepre (Pészách, Sávuot, Szukot) a háláchá előírja, hogy új ünnepi ruhát vegyen a feleségének (ami nem jelenti azt, hogy máskor nem szabad!), néha pedig valamilyen ékszert is.

Ezeken felül a legfontosabb kötelesség a sálom bájit, az állandó békesség és harmónia a házastársak között. Ezt írja Rámbám egy háláchá kapcsán: “hogyha valaki vagy szombati gyertyát vagy chanukai gyertyát tud venni (mert mindkettőt nem engedheti meg magának), vagy pedig szombati gyertyát vagy bort a szombat reggeli kiddushoz, akkor a szombati gyertyákat kell megvennie, hiszen még az Örökkévaló nevét is ki szabad törölni, hogy békesség legyen a férj és a feleség között (és a péntek esti gyertyagyújtás egyik oka, a családi békesség). Nagy a békesség, mert az egész Tóra nem másért lett adva, csak azért, hogy békesség legyen a világban […]” (Hilchot Chanuka).

Ha valakinek mindezeket sikerül megvalósítania, szoros kapcsolatban áll a feleségével, akkor már közel áll ahhoz, amit megígértek Bölcseink: “férj és feleség, ha érdemesülnek, a Sechina nyugszik közöttük”, és csak egy lépés hiányzik, hogy “és lesznek egy test”. A házastársi kapcsolat, amit egy ilyen háttér előz meg, nagyon magas szintre képes felemelni a párt. Rámbán hangsúlyozza, hogy a testi kapcsolatra a Tóra a vájédá megismerte, megtudta kifejezést használja. A dáát (tudás) szó igazi értelme, valami külső dolgot (ismeretet, személyt stb) teljes közelségbe hozni, összekapcsolódni vele, eggyé válni vele. Amikor a Tóra a házaséletre a vájédá szót használja, azt akarja ezzel tudatni, hogy ez az a helyzet, amikor a két különböző és sok mindenben akár eredetileg ellentétes személy igazán eggyé válik lélekben és testben. A házasélet törvényei is e felé a cél felé segítik a párt. Rav Majse Feinstein szerint a férjnek tórai kötelessége, hogy az aktus előtt felébressze a vágyat a feleségében kedves beszéddel és testi érintkezéssel (a zsidó nép vezető rabbijai fontosnak látták, hogy részletesen leírják a vallásos környezetben felnevelkedett fiatalok számára, hogy pontosan mely dolgok okoznak élvezetet egy asszonynak). Ezen kívül a háláchá előírja, hogy a pár az együttlétnél kizárólag egymás felé forduló testhelyzetben legyen, és ne legyen közöttük semmi, ami elválasztaná testüket. Mindennek a célja nem más, minthogy elősegítse, hogy minél közelebb kerüljenek egymáshoz érzelmileg és testileg. Amikor két ellentétes dologból egy egység, teljesség lesz, akkor ez alkalmas arra, hogy az Örökkévaló rajtuk nyugtassa a Sechinát. Így írja ezt le a Zohár hákádos: “Gyere és lásd! Amikor valaki egységben van és megszenteli magát, ahogy illik, akkor ő teljes és így lehet őt nevezni: egy, hiba nélkül.” Ezért kell, hogy az ember abban az órában örvendeztesse a feleségét, hogy ezáltal eggyé váljon az akaratuk és mind a ketten ugyanarra a dologra gondoljanak. Amikor ketten egységben vannak, akkor minden eggyé válik lélekben és testben. Lélekben, hogy összekapcsolódnak egy közös akarattal. Amikor testben (ahogy tanultuk, egy ember, aki még nem nősült meg olyan, mintha el lenne felezve) összekapcsolódik a férfi és a nő, egy testté válnak, s ekkor lehet őket így nevezni: “egy ember, és akkor a Teremtő is lakozik az egységben […]”

“Mily szépek a sátraid Jákob…”

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás