Arcképcsarnok

„Szeresd az Örökkévalót erőd legjavával!”

Remo rabbi a krakkói zsidóság önzetlen segítője, tanítója.

Szerző: Kurucz Ákos
Forrás: JewishEncyclopedia.com
Megjelent: Forrás – 2011. június

Szerző: Kurucz Ákos
Forrás: JewishEncyclopedia.com
Megjelent: Forrás – 2011. június

Rabbi Móse Isserles – őt is neve kezdőbetűiből alkotott mozaikszó alapján, Remo néven emlegetik a zsidó világban – a lengyelországi Krakkó városában született közel öt évszázaddal ezelőtt, egészen pontosan 1520-ben, és − éppen a közelmúltban ünnepelt − Lag BaOmerkor hunyt el 52 éves korában. Mielőtt áttekintjük az életútját, röviden ismerkedjünk meg családja történetével.

Apja, Izrae,l a krakkói közösség egyik legmegbecsültebb és leggazdagabb tagja volt. Csak növelte a közösség által iránta érzett tiszteletet, hogy egyedül finanszírozta egy krakkói zsinagóga felépítését. Apjának ez a műve érzékelteti, hogy Isserles rabbi családja milyen vagyoni helyzetben volt… Az édesapja által építtetett sulban egészen a második világháborúig folyamatosan imádkoztak. A legsötétebb időkben a zsinagóga nem működhetett, de maga az épület túlélte a Holokausztot, és a Soá pusztítása után újra megtelt élettel. Az imaház mind a mai napig működik Krakkóban.

Remo szülővárosában kezdte a tanulmányait, majd ezt követően az akkori zsidó világ egyik központjának számító Lublinban folytatta vallási tanulmányait. Itt 30 éves koráig tanult, tanítója az a Salom Sechna rabbi volt, aki később az apósa lett. Miután visszatért Lublinból Krakkóba, megalapította híres jesiváját. Tekintettel arra, hogy Remo örökölte apja vagyonát, lehetősége nyílt arra, hogy a jesivában tanuló növendékeket saját költségén tanítsa. Tanítványi között a zsidó nép olyan híres rabbijait találjuk, mint a Maharsal néven is ismert Slomo Luriaát és Chájim Bezalélt, a kor legnagyobb rabbijait. Isserles levelezett − a már az előző írásokban megismert −Joszef Káróval is, akihez szoros baráti szálak fűzték.

A 15. század végén az Ibériai-félszigetről kiűzték a zsidókat: megszűnt létezni a zsidóság addigi szellemi központja. A hangsúlyok eltolódtak, az európai zsidó élet átrendeződött: sokkal nagyobb jelentőséget kaptak az addig marginálisnak számító közép- és kelet-európai közösségek. A lengyel és a németalföldi zsidóság hitközsége váltak az európai zsidó élet szellemi központjaivá. Ebben a korszakban működött Isserles, és részben az ő munkásságának volt köszönhető, hogy a kelet-európai (askenáz) zsidó közösség vált a földrész szellemi központjává.

Isserles rabbi a krakkói rabbinikus bíróság (bét din) vezetőjeként kora egyik legjelesebb rabbinikus tekintélyének számított, a döntéseit a korszak zsidóságát meghatározó német és lengyel közösségek egyaránt elfogadták. Azért válhatott rabbi Isserles ilyen széles körben elfogadott tekintéllyé, mert szerteágazó területeken alkotott kiemelkedőt: a zsidó vallási tudományok közül nemcsak egy területre fókuszált, hanem több fontos munkát adott közre mind a zsidó jog, mind a zsidó filozófia területén, és olyan híres kodifikátor volt, hogy az ő szava volt az utolsó a vallási törvények vitájában.

A Smá ima első szakaszában azt a parancsolatot olvassuk: „És szeresd az Örökkévalót teljes szíveddel, teljes lelkeddel és tehetséged legjavával (minden erőddel)”. A „meodecha” szót fordíthatjuk úgy is, hogy „tehetségeddel”, úgy is, hogy „erőddel”. Mit jelent az, hogy minden erőddel? Nemcsak a szellemi erőfeszítést jelenti, hanem az anyagi javakat is. Az Örökkévalónak tetsző dolgok megvalósításához elengedhetetlenek, hogy a rendelkezésre álló anyagi erőforrásokat ezeknek a céloknak a szolgálatába állítsuk. Isserles rabbi a tanítványaira költötte a rendelkezésére álló pénzt: arra fordította a vagyonát, hogy tanítványainak lehetővé tegye a Tóra tanulását, és továbbadja a zsidóság fennmaradásának zálogát jelentő tudást. Munkássága a világ zsidóságának szellemi központjává emelte Krakkót. Most már tudjuk, mit jelent ez a micve.

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás