. Mi az teendő ha áldás közben jövünk rá, hogy feleslegesen mondjuk?
Először is helyes tisztázni, hogy a háláchá szerint szigorú megítélés alá esik a feleslegesen mondott áldás. Ezen első látásra meg szoktunk lepődni, hiszen nem tűník olyan különös bűnnek, ha valaki elmond egy áldást, még ha az adott esetben nem a jó áldást mondta, vagy nem jókor stb. Ennek az oka, hogy amellett, hogy természesen pozitív dolog áldást mondani, az áldásban említjük az Ö-való nevét is, amivel kapcsolatban azt találjuk a tíz parancsolatban, hogy: „Ne említsd az Ö-való, a te I-tened nevét hiába” (2Mózes 20,7) Miért nem szabad feleslegesen említeni az Ö-való nevét? Mert ennek egy „eseménynek” kell (kellene) lennie, amikor az Ö-való nevét említjük. Különös szentsége van az Ö-való nevének, ezért az említése is különleges szentséget és I-tenfélelmet ígényel.
Emiatt, ha olyan helyzetben vagyunk, amikor nem biztos, hogy kell áldást mondanunk, akkor nem mondjuk azt az eredeti formájában (kivétel a bencsolás – kenyérevés utáni áldás – mert annak kötelessége tórai), hanem ehelyett az ember köszönetet mond, az Ö-való nevének említése nélkül.
Ha tévedett és felesleges áldást mondot, akkor mondja azt hogy: „Báruch sém kevod málchuto leolám váed” (Áldott tisztelt királyságának neve mindörökké)
Ha még nem mondta ki a felesleges áldást, csak elkezdte és ott tart, hogy: „Báruch átá Hásem”, akkor fejezze úgy be, hogy „lámdéni chukechá” – mert így nem mondott felesleges áldást, hanem a zsoltárok könyvéből említett egy mondatot. (Zsoltárok 119, 12)
Ha egy picit már tovább tart ennél, amikor rájön, hogy ha végig mondja, felesleges lesz az áldás: Báruch átá Hásem Eloké… – akkor egy másik idézettel tudja befejezni: „Jiszráél ávinu méolám veád olám”. (1Krónikák 29,10)
Viszont semmi probléma nincs abban, ha fel akar venni áldást hanghordozóra akár oktatás, akár más célból, majd ezt lejátszani, hiszen nem az a probléma, ha elhangzik fölöslegesen az áldás, hanem az, ha az ember mondja ki fölöslegesen.