Ha egy nem zsidó, de betérni szándékozó ember tesz egy micvát (pl. megtartja a Pészachot), az egyáltalán micvának számít az Örökkévaló szemében?
A micvák teljesítésének alapvetően két kategóriája létezik. Az egyik mecuve veosze, azaz „meg van parancsolva és csinálja”, a másik éjno mecuve veosze, „nincs megparancsolva és csinálja”. A Talmudban felmerül annak a lehetősége, hogy az a magasabb szintű, ha valaki úgy teljesít egy micvát, hogy az nincs is megparancsolva a számára, hiszen ilyen esetben saját akaratából teljesíti azt. A Talmudnak azonban mégis az a konklúziója, hogy az a magasabb szintű, ha valaki számára meg van parancsolva egy micvá és úgy teljesíti azt, mivel erősebb az ellenérzésünk olyasmivel szemben, ami nem a saját döntésünkből fakad, és ha ennek ellenére mégis megtesszük, azzal legyőzzük a saját egónkat, és alávetjük magunkat egy felsőbb hatalomnak. A zsidó népnek a Szináj hegyen úgy kellett átvennie a Tórát, hogy ne pusztán a saját választásuktól függjön, hanem kényszerítve is legyenek – mecuve veosze. Ez azt jelenti, hogy természetesen, még ha egy olyan nem zsidó is, aki nem szándékozik betérni de most éppen eszébe jut és szeretne egy micvát teljesíteni, azt megteheti és annak értéke van (Rámbám, Meláchim 10,10). (Pár kivétel van ez alól, mint például a Sábát teljes megtartása, vagy a Tóra rá gyakorlatban nem vonatkozó részeinek mély tanulása. Ezek különleges szövetségek az Örökkévaló és a népe között, amiből csak a szövetség tagjai részesülhetnek.) Tehát egy szempontból nagy értéke van a betérés előtti micvá teljesítésnek, hiszen saját belső szándéka vezette őt arra, hogy teljesítse a micvát, de a betérés után egy újabb szinten teljesítheti a micvákat, úgy, hogy már meg van parancsolva a számára.