Rabbi válaszol

Elég hosszúak a körmeim és nagyon szeretem a színes körömlakkokat. Mit mond a halacha a körömlakkokról? Ortodoxként szabad-e festenem a körmömet? Én még nem vagyok házas, és érdekelne, hogy Ön szerint viselhetek-e színes lakkokat?

A vallásos öltözködési, viselkedési szabályokat a cniut, a szemérmesség határozza meg. A cniut szó elrejtést jelent. Ebből következik, hogy minden olyan viselet, ami nem elrejt, hanem kiemel, felhívja magára a figyelmet, az nem szemérmes. Annak a meghatározása, hogy pontosan hol húzódik a határ a szemérmes és a nem szemérmes viselet között természetesen egyrészt szubjektív, másrészt függ az adott társadalmi normáktól, vagyis attól, hogy abban az adott társadalmi közegben mi számít kihívónak. Sokszor maga a háláchá sem húzza meg a konkrét határvonalat. Ezért olyan társadalomban, ahol általános, hogy a nők lakkozzák a körmüket, ez megengedett, amíg a körömlakk színe nem vonja magára mások figyelmét. Minél közelebb áll a bőr színéhez, annál jobb. A hosszú körmök egy nem házas nőnek nincsenek megtiltva, bár a tórai ideál a rövid köröm (így tanulják Bölcseink a Ki Técé hetiszakasz elején említett fogságba esett nő törvényéből, akinek többek között, meg kellett növesztenie a körmeit). Házasság után azonban, a mikve törvényei miatt ez már problémásabb.
Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás