Rabbi válaszol

Ha egy zsidó fiú egy nem zsidó származású lányt vesz feleségül és gyerekeik születnek és a lány a gyerekek születése után betér, akkor a gyerekek zsidók?

Mivel az édesanya a mind a fogantatás, mind a szülés pillanatában nem volt zsidó, ezért egyértelmű, hogy a gyerekek nem számítanak zsidóknak. Ezen az édesanya későbbi betérése nem tud változtatni. Ilyen esetben azt lehet tenni, hogy amennyiben a gyerekek még kiskorúak a Bét Din (vallási bíróság) betéríti a gyerekeket (Rambam Iszuré biá 13,7). Azonban ez csak egy feltételes betérés, ugyanis a gyerekeknek, mikor majd felnőnek lehetőségükben áll saját elhatározásuk szerint dönteni. Amennyiben nagykorúvá válásuk napján kinyilvánítják, hogy nem kívánnak zsidóként élni, automatikusan a betérésük visszamenőlegesen érvénytelenné válik. Ha azonban ezt nem teszik meg és továbbra is vallásos zsidó életmódot élnek, ezzel azt nyilvánítják ki, hogy ők maguk is egyetértenek a betérésükkel (Rambam Meláchim 10,3). Innentől fogva ugyanúgy, mint egy zsidó születésű ember, nem tudnak már „kitérni”, a zsidó törvények örökre kötelezni fogják őket.
Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás