Szerelem, gyermekáldás imával és jócselekedetekkel.
Szerző: Dina Coopersmith
Forrás: Aish.com
Fordította: D. Ch.
Megjelent: Forrás – 2013. január-február
Szerző: Dina Coopersmith
Forrás: Aish.com
Fordította: D. Ch.
Megjelent: Forrás – 2013. január-február
Miért voltak az ősanyák meddők? Mert a Teremtő kívánja az igazak imáját és beszélgetését. Azt mondta: „Ők szépek és gazdagok, ha adok nekik gyerekeket, mikor fogok róluk hallani egyáltalán?” (Midrás Tanchuma – Toldot 9.)
Nem könnyű dolog ősanyának lenni! Négyük közül egyedül Leának nem voltak termékenységi problémái, de az is ő volt, aki rendszeresen bevonta az Istent a napi szükségleteibe és problémáiba. Ő ismerte legjobban az ima erejét, amely megváltoztathatja a végzetet. Ezt kellett megtanítania Ráchelnek és nekünk, a leszármazottainak is.
BILHA GYERMEKEI
Ráchel megértette, hogy ahhoz, hogy bármit is kapjunk az életben, az Isten azt szeretné, hogy kérjük azt, és tegyünk erőfeszítéseket is érte („Segíts magadon, az Isten is megsegít!”).
Megengedte Jákobnak, hogy elvegye a szolgálólányát, Bilhát, aki két gyereket szült. Ráchel ezt az imáira adott egyenes válasznak tekintette, de volt benne egy kis keserédes íz: „Az Isten megítélt engem, és hallgatott a hangomra, és adott nekem egy gyereket.” És Dánnak (megítélt) nevezte őt. (1Mózes 30:5)
Dán Ráchel abbéli küzdelmét jelképezi, hogy befelé forduljon, és a tisztán együttérző perspektívából átváltson olyanra, ahol az ítélet is szerepet játszik.
A következő gyereket Náftálinak (megkötött kötelek) nevezte, utalva arra, hogy az Isten azért teremtette neki ezeket a bonyolult kapcsolatokat, hogy fejlődjön általuk, és tanuljon tőlük, különösen a nővérétől.
RÁCHEL HATÁSA LEÁRA
Amint Lea dolgai kezdtek rendben lenni, Isten újabb bajt küldött rá, hogy folytassa az imádkozást és a fejlődést: nem született több gyereke. Ráchel áldozata után – amikor Jákobhoz adta a szolgálólányát – Lea rájött, hogy egy nőnek nem kell feltétlenül biológiailag megszülnie a gyerekeit ahhoz, hogy felnevelje őket. Másodlagos terméketlensége miatt újabb módokat keresett arra, hogy építse a zsidó népet. Ő is Jákobhoz adta a szolgálólányát, Zilpát, aki két fiút szült, kiket a jó hírekről nevezett el: Gád (áldás) és Áser (boldogság).
A DUDÁIM-EPIZÓD
„Reuvén ment, és talált dudáimot (egyfajta virágot) a mezőn, és elvitte az anyjának, Leának. És Ráchel azt mondta Leának: »Add nekem a fiad dudáimjait.« Lea azt mondta neki: »Nem elég, hogy elvetted a férjemet, most a fiam dudáimjait is akarod?« Ráchel azt válaszolta: »Jákob ma veled fog aludni cserébe a fiad dudáimjaiért.«” (1Mózes 30:14–16)
A dudáim olyan növény, amelynek termékenységi tulajdonságokat tulajdonítottak, illetve amely afrodiziákum volt. Mindenesetre ez Ráchel újabb kisérlete volt arra, hogy teherbe essen. Lea válasza irracionálisnak és önzőnek tűnik: nem pont fordítva volt? Ráchel válasza is nagyon különös: lemond a férjével való fizikai együtlétről a növényért?
A NEHÉZSÉGBŐL FAKAD A MEGBECSÜLÉS
„Lea megtanulta a másik segítésére használni az ima […] erejét, Ráchel végre megkaphatta a jutalmát […] jótettért”
Miután Lea oly sokat dolgozott azon, hogy elnyerje Jákob szeretetét, és ebbe a kapcsolatba fektette minden figyelmét, gondoskodását és spirituális energiáját, úgy érezte, hogy most már a házassághoz is „joga” van. Ráchelnek tett különös kijelentése azt jelenti: „Ha már tiéd a szerelme, és nem az enyém, akkor legalább hagyd, hogy én szüljek neki gyerekeket.”
Ráchel válasza (melyben „elcseréli” Jákobot a növényre) azt jelzi, hogy túl biztos Jákob szerelmében. A teherbeesést fontosabbanak tartja, mint azt, hogy a férjével és a Teremtővel való szerető kapcsolatot ápolja. Talán ezért kellett még néhány évet várnia, és közben látnia, ahogy Lea egyre jobban elmélyíti kapcsolatát Jákobbal, és gyerekeket szül neki.
„Jákob bejött este a mezőről, Lea kiment elé üdvözölni őt, és azt mondta: »Ma hozzám jössz be, mert fizettem érted (kibéreltelek) a fiam dudáimjaival…« Isten meghallgatta Leát, és ő megfogant, és egy ötödik fiút szült … akit Jiszáchárnak hívott, mert »ez volt a szchárom« (jutalom, fizettség, illetve kibérelni).” (1Mózes 30:16–18)
Lea határozottan köszöntötte Jákobot, és később a gyerek nevében emlékezett meg az esetről. Ez látszólag ellentmond a zsidó nők természetes szemérmének. Ám bölcseink máshogy gondolták: „Aki micvá érdekében hívja a férjét (házastársi együttlétre), az olyan gyermekekre érdemesül, akik még Mózes generációjánál is igazabbak lesznek.” (Talmud – Eruvin 100b.)
Lea sokat fektetett abba, hogyközelebb kerüljön a férjéhez. Ezt az intimitást minden rendelkezésére álló eszközzel igyekezett kialakítani – büszkeséggel, határozottsággal, szégyenkezés nélkül.
Ráchel ezzel szemben érzi, hogy valami hiányzik a Jákobbal való kapcsolatából, és ezt annak tulajdonítja, hogy nem tud személyesen gyerekeket szülni és közvetlen módon részt venni a zsidó nép létrehozásának küldetésében. Természetesnek veszi viszont, hogy Jákob őt szereti, és őt tekinti az otthona alappillérének.
A természetes erőfeszítéseken túl Lea folyamatosan tesz spirituális erőfeszítéseket is. „Isten meghallgatta Leát” – imádkozott. Ráchel sokat nyerhet abból, hogy szorosan összefonódott a sorsa Leáéval.
Ám Lea sem felejtette el Ráchel érdemét, amely lehetővé tette számára, hogy mindent megkapjon, amit csak kért. Lea is tanult Rácheltől.
DINA ÉS A VÁLTOZÁS A VÉGZETBEN (ISMÉT!)
„Ekkor lányt szült, és Dinának (ítélet) nevezte.” (1Mózes 30:21)
„Lea magának ítélkezett: ha ez a gyerek is fiú lesz, akkor Ráchel, a testvérem még a szolgálólányokkal sem lesz egyenrangú. Ezért imádkozott a magzat kapcsán, és az átváltozott lánnyá.” (Rási)
Lea, a Rácheltől eltanult másik-központúság és empátia miatt érezte úgy, hogy nem szabad neki egy hetedik fiút is szülnie. Tudta – hiszen prófétanő volt –, hogy Jákobnak tizenkét fia lesz, belőlük áll fel a tizenkét törzs, és mivel mindkét szolgálólány kettőt szült, és ő maga hatot, a maradék kettőnek Rácheltől kell megszületnie. Lea megértette, hogy nem lenne igazságos Ráchellel, ha kevesebb fia lenne, mint a szolgálólányoknak.
Lea ismét az imát használja arra, hogy megváltoztassa a valóságot. Ahogy azelőtt megváltoztatta az elrendelt sorsát, hogy Ézsau felesége legyen, most egy már kifejlett fiúmagzat változott lánnyá. Ezt azzal az elhatározásával érte el, hogy visszaadjon Ráchelnek egy keveset abból a kedvességből, amelyet ő adott neki sok-sok évvel azelőtt.
GYERMEKEK RÁCHELNEK – VÉGRE
Több tényező egybejátszott ennek a rég várt eseménynek a bekövetkezténél.
„Isten megemlékezett Ráchelről, megnyitotta a méhét, és fia született. Ráchel azt mondta: »Isten összegyűjtötte (ászáf) a megaláztatásomat.« És Joszefnek hívta őt (héberül: hozzá fog tenni), mondván: »Isten hozzá fog tenni nekem még egy fiút.«” (1Mózes 30:23–24)
„Mivel tett erőfeszítéseket (a Bilha- és a dudáim-epizód), Isten meghallgatta az imáját ezután a két erőfeszítés után.” (Szfornó – 1Mózes 30:22)
Amint Ráchel keményen elkezdett küzdeni a gyermekéért és imádkozni Istenhez, Ő megemlékezett róla. A Midrás hozzátett még egy tényezőt: „Amikor az igaz Lea állt a Teremtő ítélőszéke előtt, az Isten azt mondta: »ahogy te is könyörültél rajta, úgy én is fogok«. Azonnal – »Isten megemlékezett Ráchelről«.” (Tanchuma – Vajécé 8.)
Amint a jócselekedetek köre bezárult a két nővér között, és Lea megtanulta a másik segítésére használni az ima és az igazság erejét, Ráchel végre megkaphatta a jutalmát azért a csodálatos jótettért, amelyet akkor tanusított, amikor megosztotta Leával a jeleket az esküvő napján. Isten is jócselekedettel válaszol: akkor adja az áldást, amikor kedvességgel és együttérzéssel fordulunk egymáshoz. Úgy tűnik, Isten arra várt, hogy Lea és Ráchel tanuljanak egymás erősségeiből mielőtt teljessé tette a családot, amely „Izrael háza” lett.
ELHAGYJÁK LÁVÁN HÁZÁT
Amikor Joszef felnőtt, Jákob úgy gondolta, elég erős ahhoz, hogy hazamenjen a felségeivel és a gyermekeivel, és szembenézzen a fivérével, Ézsauval. Miután húsz évet dolgozott Lávánnak, aki minden lehetséges alkalommal megpróbálta kijátszani őt, világossá vált számára, hogy az apósának a kemény munkával megszerzett javaira fáj a foga, és itt az idő, hogy elmenjen. Kikérte a feleségei véleményét is.
„Ráchel és Lea így válaszolt: »Van nekünk még részünk és örökségünk apánk házában? Idegeneknek tart minket, mert eladott minket, és elköltötte a pénzünket … Most tedd meg mindazt, amit Isten mondott neked.«” (1Mózes 31:14–16)
Az ősanyáink Sára és Rebeka nyomát követik, amikor arra bíztatják Jákobot, hogy hagyjon minden rossz erőt a háta mögött, szűrjön ki minden negatív befolyást, hogy jól alapozza meg Izráel népét.
A BÁLVÁNYOK ÉS RÁCHEL HALÁLA
„És Ráchel ellopta az apja bálványait.” (1Mózes 31:19)
Jákob és a feleségei lopva elhagyták Láván házát minden tulajdonukkal. Ráchel elhozta Láván bálványait is, amelyeket a tevéje nyerge alá rejtett. Talán nem akarta, hogy Láván arra használja őket, hogy ártson Jákobnak és a családjának, hiszen valamiféle jövőmondó- vagy varázslóképességük volt (mint a vudubabáknak). Amikor Láván észrevette, hogy elmentek, és eltűntek a bálványai, utánuk sietett és visszakövetelte azokat.
„Miért loptad el az isteneimet? … Jákob azt válaszolta: Akinél megtalálod az isteneidet, az ne éljen … és Jákob nem tudta, hogy Ráchel lopta el azokat.” (1Mózes 31:32)
Amikor egy igaz ember kijelenti, hogy valaki ne éljen, annak nagyon erős hatása van, még ha akaratlanul mondta is. Úgy tűnik, hogy ez a szerencsétlen átok vezetett Ráchel korai halálához, amely nem sokkal ezután következett be.
„Elutaztak Bét Élből, és még volt egy kis távolság Efrátig, amikor Ráchel szült, és szenvedett a vajúdáskor. Amikor kínlódott, a segítője azt mondta neki: »Ne félj, mert ez is fiú.« Amikor Ráchel haldoklott, »a szenvedésem fiának« (ben Oni) nevezte a fiát, és az apja Benjaminnak nevezte (a jobb kezem fia). Ráchel meghalt, és Bet Lechemben, az Efrát felé vezető úton temették el. És Jákob sírkövet állított a sírjára. Ez a jel Ráchel sírján mind a mai napig.” (1Mózes 35: 16–20)
Benjámin az egyetlen Jákob tizenkét fia közül, aki Izrael földjén született. „Miért nyugodott az Isten jelenléte Benjámin részén (miért az ő területén épült fel a Szentély)? Mert mindegyik törzs Izraelen kívül született, és ő pedig Izraelben.” (Midrás – Jálkut Simoni 1:957)
Ráchel életének ez a szomorú befejezése (még ha elérte is a teljességet a második fia, azaz a tizenkettedik törzs megszületésével) megjelenik Jákob és Ráchel első találkozásakor. Jákob sírt, amikor megérezte a véget. „Jákob megcsókolta Ráchelt, és hangosan sírt.” (1Mózes 29:11.) „Mert látta, hogy nem lesznek együtt eltemetve.” (Midrás – Beresit Rábá 70:129)