A cipők rejtélye és a spirituális energiák átvitele

A moábita asszony spirituális magassága.

Rut könyvének van egy nagyon érdekes mellékszála, mely misztikus módon támasztja alá a reinkarnáció gondolatát és a spirituális energiák átvitelét.

A történet kezdetén Elimelech, Náomi és két fiuk, Máchlon és Kiljon az éhség sújtotta Betlehemből Moáb földjére költözik. Elimelech hamarosan meghal; a bölcsek magyarázata szerint a halála spirituális következménye volt annak, hogy elzárkózott a szűkölködők megsegítésétől, és elhagyta Izrael földjét. A fiai azonban nem tanultak ebből, tovább tévelyegtek, és moabita hercegnőket vettek feleségül, Orpát és Rutot.

Máchlon és Kiljon 10 évi házasság után utód nélkül hal meg. Náomi reményvesztetten úgy dönt, hogy visszatér Betlehembe. Elköszön két menyétől. Orpá visszatér moabita anyja házába, de Rut elmondja híres szavait: „Ahová mész, oda megyek én is, ahol alszol, ott alszom én is. A te néped az én népem, a te Istened az én Istenem…” (Rut 1:16).

Hosszú gyalogút után a két asszony megérkezik Betlehembe. Rut, mint Izrael többi szegénye, a mezőn hagyott gabonakévét gyűjti, hogy ellássa anyósát és saját magát. Szemérmes viselkedése megkülönbözteti őt más kévegyűjtőktől, és felkelti Boáz, a mező idősödő tulajdonosának figyelmét. Boáz megvendégeli Rutot, és a földjére hívja kévét gyűjteni.

Mikor Náomi észreveszi kettejük kapcsolatát, elmagyarázza Rutnak a sógorházasság elvét és rámutat, hogy Boáz a lehetséges „kiváltók” közé tartozik.

Ekkor kezdődik a mellékcselekmény. A sógorházasság (jibum) a gyermektelenül elhunyt férfi fiútestvérének micvája. Azért, hogy az elhunyt lelke és vagyona is a családon belül maradjon, a báty (vagy más közeli rokon) kötelessége feleségül venni az özvegyet és „kiváltani” a fiútestvér vagyonát. Első gyermekük az elhunyt férfi gyermekének számít, és ő örökli a teljes vagyonát.

Hogyan működik ez? Hogyan tudja az egyik férfi magja előállítani a másik férfi gyermekét?

Rebecen Tehilla Jaeger azt tanítja: mivel ezen a világon a fizikai szétválaszthatatlanul egybefonódik a spirituálissal, a genetikai anyag fizikai átvitelével a spirituális „genetika” is átvitelre kerül. A szíriai görögök értették ezt az elvet és kegyetlenül kihasználták. A chanukai történet idején a zsidó menyasszony mielőtt házasságot köthetett volna, a törvény szerint alá kellett vetnie magát a görög helytartó kedvtelésének. A hellenisták szándéka az volt, hogy a magjukban rejlő spirituális erők segítségével teljesen megváltoztassák a zsidó népet. Tudták, hogy még ha nem is fogan meg a lány a helytartóval töltött éjszaka után, az uralkodó energiája benne marad, és megnyilvánul az utódaiban. A szíriai görögök így remélték meggyorsítani a zsidók hellenizációját.

Továbbgondolva ezt az elképzelést Náchmánidész szerint a sógorházasság a reinkarnáció eszköze. Reinkarnáció akkor történik, amikor az Örökkévaló ad egy második lehetőséget a léleknek, hogy teljesítse a feladatát. Alkalmanként a lélek nem teljesíti azt a feladatot, amiért a földre lett küldve. Ha a lélek elérte céljainak nagy részét, de nem ért el a lehetőségei határához, akkor az Örökkévaló adhat egy újabb lehetőséget. Időnként ezt akkor teszi, amikor a test „természetes okokból” hal meg, máskor Ő okozza az „idő előtti” halált, és kikergeti a lelket a testből, mielőtt további kárt okozna magának. Mindkét esetben az Örökkévaló lehetőséget ad az újraszületésre egy új kezdetre.

Azonban a régi lélek nem érzi jól magát akármilyen új testben; a lélek elhelyezése egy új testben jól meg van szervezve. Minden fizikai test precízen meg van tervezve, hogy a legjobb „tárolója” legyen annak a bizonyos léleknek, amelynek a háza lesz. Az elhunyt férj lelke ezért olyan testben lesz a legjobb helyen, mely a lehetőségekhez képest genetikusan közel áll a korábbi testhez. Misztikusan nézve ezt a legjobban az elhunyt bátyjának magján keresztül érheti el. Tehát létrehozni egy hordozóeszközt az elhunyt lelkének óriási jócselekedet.

Mi történik, ha az özvegy vagy a báty nem akar belelépni ebbe a kapcsolatba? Ekkor kerül sor a chálicának nevezett ceremóniára egy rabbinikus bíróság előtt. A báty leveszi a cipőjét a lábáról és a neve ez lesz: „annak a háza, aki levette a cipőjét”.

Ez történt Rut esetében. A legközelebbi rokon, aki kiválthatta volna Máchlon örökségét, nem akarta feleségül venni Rutot, mert attól félt, hogy egy betért moabita nővel kötött házasság elrontja a származási vonalát. A cselekedete annyira negatív megvilágításba került, hogy a szakaszban csak úgy utalnak rá, mint egy fiktív személyre „Ploni Álmoni” (XY), a nevét sem említik meg a történetben.

De hogyan kapcsolódik a házasságot elutasító báty és a furcsa cipőlevevő történet?

A kabbalisták a testet a „lélek talpához” hasonlítják. Ahogy egy kényes embernek cipőre van szüksége, hogy megvédje a lábát a portól és a sártól, ugyanúgy a léleknek is szüksége van egy „cipőre”, hogy az megvédje a fizikai világban történő tartózkodása idején.

A Málbim magyarázata szerint, ha egy ember gyermektelenül hal meg, a lényegét a feleségében hagyja, melyet a nevének és emlékének pusztulása fenyegeti. A sógorházasság megtagadásával az elhunyt férj lelkétől az a „cipő” lesz megtagadva, melyre szüksége van ahhoz, hogy visszatérhessen erre a világra, és teljesítse a küldetését.

Ez a magyarázata annak, hogy Náomi arra kérte Rutot, menjen a magtárba éjszaka és feküdjön Boáz mellé, és fedje fel a lábát (Rut 3:4). Bár elsőre ez a viselkedés helytelennek tűnik, Rut ezzel azt a fontos üzenetet küldte Boáznak, hogy eljött az idő a cselekvésre: vagy „felfedi a lábát” az elhunyt férjének, és megakadályozza a lélek visszatértét, vagy „cipőt” ad a lélek számára azzal, hogy feleségül veszi Rutot.

Rut legfőbb jellemvonása a jócselekedet. Ezért nem gondolt fiatalabb, alkalmasabb házassági lehetőségekre, helyette Boázt választotta, azt az embert, aki kétszer annyi idős volt, mint ő. Azért, mert Rutot az vezérelte, hogy létrehozza a hordozóeszközt az elhunyt férje lelke számára.

Szemérmes és kedves viselkedéséből Boáz rájött, hogy Rut szándékai tiszták, ezért követte a tervét. Rut megfogant a nászéjszakán, és a gyermek születését a szakasz így említi: „Náominak fia született” (Rut 4:17) – ezáltal igazolva, hogy a lélek, amelyet Rut világra hozott, valóban Máchlon reinkarnációja volt.

A gyermeket Obednek nevezték el. Ő lett Jisáj apja, akinek a fia Dávid, aki a Zsoltárok könyvét szerkesztette, és Izrael királya lett. Dávid az, akitől Izrael királyai származnak és végül a Messiás is tőle fog származni.

Julius Schnorr von Carolsfeld: Rut Boáz földjén (részlet), 1828

Rut óriási spirituális magasságokat ért el: hozzákapcsolta a lelkét Izrael népéhez, gondoskodott az anyósáról, visszahozta elhunyt férjének a lelkét és érdemessé vált arra, hogy őse legyen annak, aki a végső megváltást fogja elhozni a világnak.

Fordítás • G. Sz.