Női szemmel

Sára 2. rész

Nők a Tánáchban

Szerző: Dina Coopersmith
Forrás: Aish.com
Fordította: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2013. december

Szerző: Dina Coopersmith
Forrás: Aish.com
Fordította: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2013. december

 

Nők a Tánáchban

„Évekkel később végül Ábrahámnak és Sárának fia szü­letett, Izsák. Ugyanabban a környezetben nőtt fel, mint Jismael, aki már veszélyesen és erkölcstelenül viselkedett. Sára ismét Ábrahámhoz fordul: „És Sára azt mondta Ábrahámnak: »Kergesd el ezt a szolgálót és fiát, mert nem örökölhet e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.« Ez nagyon rosszul esett Ábrahámnak a fia miatt. És szólt az Örökkévaló: bármit mond neked Sára, hallgass a szavára. Mert csak Izsákot mondják majd utódodnak.” (1Mózes 21:10–12.)

Ne gondoljuk, hogy Sára személyes bosszúból cselekedett. Az Örökkévaló jóváhagyta az elhatározását, hogy eltávolítsa Jismael befolyását a házából. Bölcseink értékelik a felmerült véleménykülönbségeket: „Jismael bálványoknak épített oltárt, és nekik hozott áldo­zatot. Sára azt mondta: »mi lesz, ha a fiunk, Izsák megtanulja tőle? Az az Örökkévaló nevének megszentségtelenítése lenne!«

Ábrahám azt mondta: „most, hogy Hágárt behoztuk, a ház úrnőjévé tettük, hogy űzhetnénk el? Mit fognak az emberek mondani rólunk? Ez az Örökkévaló nevének megszentségtelenítése lesz!« Sára azt mondta: »Ebben az esetben mindketten az Örökkévaló nevének megszentségtelenítésről beszélünk. Őneki kell választania a szavaink közt.« És az Örökkévaló azt mondta: »Bármit mond neked Sára, hallgass a szavára.«” (Toszefta – Szotá 5:7.)

A vita Ábrahám és Sára közt arról folyt, hogy milyen következményei lesznek annak, ha Hágárt és Jismaelt elküldik a háztól. Ábrahám, a jóság, nyitottság, és elfogadás oszlopa, tudta, hogy ennek milyen hatása lesz a szomszédokra és követőikre.

Sára távolabbra tekintett, látta, hogy milyen messzemenő hatása lesz Jismaelnek, ha a zsidó nép ősatyjának a házában marad. Ha Izsákot befolyásolni tudja ez az ember, a zsidó nép genetikai alapja kerül veszélybe! Ez sokkal pusztítóbb erejű megszentségtelenítése az Örökkévaló nevének. Az éleslátással rendelkező és magabiztos Sára értékelni tudta a helyzetet és tudta mi az, ami előbbre való, így képes volt eltökélten és eréllyel megteremteni otthonának és népének az alapjait.

Mózes első könyvének 17. szakaszában Ábrahám és Szá­ráj neve megváltozik és ezzel változik a szerencséjük és lényegük is. Ugyanakkor az Örökkévaló megígéri Ábra­hám­nak, hogy gyermeke lesz Sárától.

„»A neved ne legyen Ávrám, hanem legyen Ábrahám. A feleségedet, Szárájt ne nevezd Szárájnak, hanem Sára legyen a neve. És én meg fogom áldani őt, és adok neked gyermeket tőle…« Ábrahám arcra borult és nevetett, és azt gondolta magában: »Lehet egy 100 évesnek gyermeke, és Sára, a 90 éves asszony szülhet még?«” (1Mózes 17:5., 16–17.) Ábrahám nevetéssel reagál arra a hírre, hogy Sárától gyermeke születhetne. Rási ezt úgy magyarázza, hogy ez az öröm és boldogság kifejezése. Sára is nevet, mikor később meghallja a hírt három hírnök-angyaltól, akik Ábrahámot látogatják meg a sátrában, de az ő nevetését megbírálják.

Az angyal szavaira Sára válaszol.

„»Visszatérek a következő évben ugyanezen a napon, és a feleségednek, Sárának lesz egy fia.« Sára szívből nevetett, és azt mondta, »már megöregedtem, újra fiatal lehetnék?, de hiszen a férjem is öreg!«” (1Mózes 18:10–12.) Rasi magyarázata: „Ez a nevetés gúnyos. Ebből azt látjuk, hogy Ábrahám elhitte és örült, míg Sára nem hitte el, és gúnyolódott, ezért az Örökkévaló bírálta Sárát, de nem bírálta Ábrahámot.”

„És az Örökkévaló azt mondta Ábrahámnak, »miért nevetett Sára, mikor azt mondta, hogy szülhetnék öreg koromban? Van-e lehetetlen az Örökkévalónál? A jövő évnek ugyanezen a napján visszajövök, és Sárának fia lesz.« És Sára ellenkezett, és azt mondta, »én nem nevettem«, mert félt, és [Ábrahám] azt mondta, »bizony nevettél«.” (1Mózes 18:12–16.) Kétféle nevetés fogadta a hírt a fiú születéséről – akit Izsáknak fognak nevezni (szó szerinti jelentése: nevetni fog). Ábrahámé örömteli volt. Sáráé gúnyos, talán kritikus. Hogyan történhetett ez Sárával, aki elfogadta az Örökkévaló akaratát, és nyugodtan reagált minden helyzetre? Miért nem hitte el, hogy ez a csodás dolog meg fog történni? És miért tagadta le, hogy nevetett?

Sára kihallgatta, amikor egy angyal – akit ő tévedésből egy, a vándorlása során sátrukhoz vetődött arab idegennek gondolt – megáldotta Ábrahámot. Bizonyosan nem gondolta, hogy ez prófécia volt, nem is értesült erről korábban, és áldást sem kapott, mint Ábrahám magától az Örökkévalótól. Mégis az ő szintjén és az Örökkévalóba vetett hitével felelős volt azért, hogy nem tartotta az áldást reménykeltő jelnek, hanem inkább magában gúnyolódott. Mikor Ábrahám szóvá tette, hogy nevetett, rájött, hogy ez az Örökkévaló üzenete volt. Először zavarba jött, és tagadta a nevetést. Talán nem gondolta, hogy Ábrahám az Örökkévalótól tud a nevetésről (azt gondolta, hogy az arckifejezéséből látta), és le akarta tagadni, mert ez Ábrahámot is sértené: „a férjem is öreg”. De mikor Ábrahám kitartott amellett, hogy „nem, te nevettél”, már nincs más választása, mint csendben maradni és elfogadni a szemrehányást.

Lehetséges, hogy Sára, akinek nagy belső ereje van, és el tudja fogadni a Teremtő akaratát, csak a szigorú Örök­kévalót látja, ezért nehezen tudja elfogadni, hogy a Te­rem­tő elképzelhetetlen csodákat is tud tenni. Ábrahám ter­mé­sze­ténél fogva hajlamosab magától értetődőnek venni az Örök­kévaló jóságát, így örömmel és hálával tud reagálni. Sá­ra megfeddése, és hogy hazugságon érték, azt a célt szol­gálta, hogy Sára jobban megismerje az Örökkévalót, és megtanulja, hogyan kell viszonyulnia hozzá. A jót és a sze­retetet ugyanolyan könnyedséggel kell elfogadni, mint a küzdelmeket és a kihívásokat. Végső soron Sára akkor tanulja és tapasztalja meg az Örökkévaló jóságát és szeretetét, amikor minden kü­lö­nös­ség ellenére fiút szül:

„És Sára azt mondta: »Tréfált velem az Örökkévaló; mindenki, aki meghallja, nevetni fog rajtam.« És azt mondta: »Ki fogja elhinni … hogy Sára gyermeket szoptat? Gyermeket szültem az ő öreg korára.«” (1Mózes 21: 6–7.)

Sára szavaiból bűnbánat és hála érződik. Ezt kaptam a nevetésért – most mindenki rajtam nevet –, amiért kétségbe vontam, hogy egy ilyen dolog megtörténhet. A nevetése végül öröm és áldás forrásává lett:

„Abban az időben, amikor Sára szült, sok meddő asszony megfogant, sok süket ember visszanyerte a hallását, sok vak ember újra látott, sok elmebeteg újra épelméjű lett.” (Midrás – Beresit Rabba 53:8.)

Sára életének végét rejtélyes homály fedi. A szövegből annyit tudunk meg, hogy Ábrahám megjön valahonnan, hogy meggyászolja Sárát: „

És Sára éveinek száma száz év és húsz év és hét év, Sára életének évei… És Ábrahám eljött, hogy dicsérje Sárát, és sírjon érte.” (1Mózes 23:1.) Hol volt Ábrahám, amikor Sára meghalt? Miért kellett valahonnan jönnie, hogy gyászolja őt?

A haláleset rögtön Izsák feláldozása (akédat Jichak) után kerül szóba. Ez Ábrahám és Izsák életének tetőpontja, melynek örökre szóló hatása van. A Midrásban számos változatot találunk arról, hogyan halt meg Sára. Legtöbbjük a haláleset okát szorosan össze­kap­csolja Izsák feláldozásával és a sátánnal – a kételkedés és zavar gyötrő hangjával, melynek célja, hogy romba döntse a legigazabb szándékokat is. Az egyik verzió szerint a sátán egy idegen képében jelenik meg Sárának, és azt mondja neki, hogy Ábrahám elvitte Izsákot, és feláldozta őt a Moria hegyén. Sára a megrázkódtatástól és bánattól hal meg.

A másik verzióban a sátán azt mondja Sárának, hogy Ábrahám fel akarta áldozni Izsákot, ahogy az Örökkévaló megparancsolta neki. Sára felkiáltott a megrázkódtatástól és azt mondta: „Az Örökkévaló igaz; azt kell tegyék, amit mondott.” Elment, hogy megkeresse őket, elért Hebronba, ott a sátán újra megjelent, és azt mondta, hogy Ábrahámot megállította egy angyal, és nem engedte, hogy megölje Izsákot. Megrendülve a gondolattól, hogy Izsák majdnem meg­halt, Sára maga halt meg.

Gondolhatnánk, hogy Sára küldetése ezen a világon véget ért, amikor Izsák elérte azt a legmagasabb szintet, hogy hajlandó volt áldozat lenni. Ez egy jól leélt élet csúcspontja. Aviva Zomberg a Genesis. The Beginning of Desire című könyvében Sára halálát a személyiségében rejlő ellentmondások következményének látja: Az erős, határozott ősanya, aki bölcsességgel tudta irányítani és befolyásolni a családját, aki határozottan cselekedett, amikor erre volt szükség, a kihívásokat elfogadta, és megőrizte hitét, a sátánnak ezzel az utolsó próbájával nem tudott megbirkózni. Miután sok éven keresztül tökéletességre törekedett, és igazi kapcsolatot akart kiépíteni az Örökkévalóval, kereste az igazságot és az abszolút igazat – mikor fia születésével a végső küldetése, a folytonosság beteljesülni látszik, 90 éves korában –, azzal kell szembesülnie, hogy életének értelme és célja, minden, amiért eddig élt, semmivé válik. Izsák visszatérése sem tudta semlegesíteni ezt a borzalmat.

Ugyanaz a Sára, aki olyan határozottsággal tudta mondani Ábrahámnak, „űzd el a szolganőt és a fiát, mert ennek a szolgának a fia nem fog örökölni a fiammal, Izsákkal”, aki olyan világosan látta a valóságot, és tisztábban tudott ítélkezni, mint Ábrahám (aki sokoldalúbb volt), sebezhető volt, amikor megdőltek az addigi bizonyosságok. A tisztánlátás és analitikus világosság ellenére, mely ké­pessé tette őt bonyolult helyzetek megoldására, Sára nem volt képes megbirkózni az ellentmondásokkal és az előre nem látható eseményekkel. Nem tudott szembenézni a képtelenségekkel és nem tudta megoldani azokat az összetett kérdéseket, amelyekkel életének utolsó pil­lanatában szembesült. Így nem tudta megállni a helyét eb­ben a helyzetben, hogy meglássa az alagút végén a fényt.

Akár így, akár úgy, amikor Ábrahám és Izsák a mély élménnyel hazatért a sikeresen kiállt próbából, szem­besültek az „akeda” legfájdalmasabb aspektusával – Sárát holtan találták. Ő már nem kellett, hogy részese legyen az „akeda” utáni családnak. „Hatszor kiáltott, a sófár hat »tekia«-hangjának megfe­le­lőe­n. És nem hagyta abba, amikor meghalt. (Midrás Vajikra Rabba 20:2.)

Halálában Sára belekezdett a „tekiot” folyamatába – síró hangok, melyek összefüggésben állnak a ros hasánákor minden évben megfújt sófárból áradó hangokkal. Ezek a „tekiot”-hangok nemcsak Izsák feláldozására em­lé­keztetnek minket, mely a kos feláldozásához vezetett, és nemcsak Sára sírására, amikor meghallotta az „akeda” hírét, hanem s Szináj-hegyre is, ahol a sófár hangja felhangzott az Örökkévaló kinyilatkoztatása és a tóraadás során.

Minden évben, amikor a sófár hangját halljuk, a céltu­da­tos és éles eszű ősanya, Sára emléke jut eszünkbe, és önvizsgálatot folytatunk, keressük a világosságot a zűrzavar és kétségbeesés közepette, végül eljutunk a végső bizonyosságig, mely az Örökkévalóban és a Tórában található.

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás