A hetes ciklus mint a végső valósághoz való visszakapcsolódás kulcsa

A modern élet gyorsjárású és sokoldalú. Elárasztanak minket az e-mailek, SMS-ek, faxok, szórólapok, kuponok, telemarketing-hívások, a különböző dallamú csengőhangok és leginkább a hírek, minden lehetséges médiumból. Újságok, internet, üzenetek és tőzsdei árfolyamok olvashatók az épületeken található fényújságokon, most pedig már az irodaépületek liftjeiben található képernyők is sugároznak a befogadó közönség számára. A legtöbb hír nem érint minket, a hívások nagy százaléka felesleges és tolakodó, a hirdetések pedig rámenősek, hatásvadászok és nem tükrözik értékrendünket.

Történelmileg lehetséges, hogy korábban kevesebb na­pi inger volt, de azok ugyanúgy elárasztották az embere­ket. Amit ma természetesnek veszünk, mint például a víz­vezetékrendszer, elektromosság, egyszerű megoldások a lakhatásra, előre csomagolt étel, és természetesen a rendelkezésre ál­ló javak mind igen fáradtságos feladatokat jelentettek. A mindennapi élet egyszerre volt bonyolult és nyugtalanító a bolygó legtöbb lakója számára.

Ha különböző módokon is, de az embert mindig elá­rasz­tották a nyomasztó feladatok és szükségletek. Mi­köz­ben lehetséges, hogy a túléléshez szükséges dolgok helyett szórakozássá és információéhséggé alakultak át, a sürgős dolgok mindig versenyeznek azokkal, amelyek valóban fontosak.

Képzelj el egy szünetet…

Képzeld el, hogy mi lenne, ha lenne mód akár csak rövid időre magunk mögött hagyni mindent. Mit tennénk akkor? Tehetetlennek éreznénk magunkat, unatkoznánk, és talán szembesülnénk azzal a ténnyel, hogy az érzékek túltelítése nélkül rendkívül egyedül vagyunk. Hogy egy iPod, újság, rádió vagy laptop nélkül a tömegközlekedés rémálom. Vagy pedig választhatnánk azt, hogy azokra a dolgokra összpontosítunk, amelyeket igazán fontosnak ítélünk akkor, amikor van időnk azon gondolkozni, hogy mik azok a dolgok, amelyek valóban számítanak. Ez lehetőség lenne arra, hogy megkérdezzük magunkat arról, mi az, ami valóban fontos és amiben valóban hiszünk, ahelyett hogy a cégek finom vagy nyilvánvaló szándékainak engednénk meghatározni a gondolatainkat.

Létezik ilyen szakasza az időnek. Heti szinten ez a sá­bát, az évek ciklusában pedig a smita, a szombatév, a föld sábátja. Ez olyan időszak, amikor az általános vetési és aratási tevékenységek szünetelnek Izraelben, amely a tör­ténelem során alapvetően mezőgazdasági társadalom volt. A parlagon hever, az emberek pedig magukba fordulnak. A vetéssel, metszéssel, karbantartással, kaszálással, piaci árakkal és egyéb gondokkal kapcsolatos aggodalmak lényegtelenné válnak.

A smita olyan időszak, amely túlmutat történelmi jelentőségén. Üzenete ugyanolyan jelentős ma, mint több ezer évvel ezelőtt, amikor megkaptuk a Tórát. Mivel a smita hétévente van, nem meglepetés, hogy a belső titka a hetes számban rejlik.

A hetes szám mindenhol

A zsidó vallás bővelkedik a hetes számokban. Hét hétéves ciklus vezet el a jovelhez, a jubileumi évhez. Hét mennyország van a zsidó hagyomány szerint. Nemzetünk peszáchi megszületését hét naptári hét követi, ami a Tóraadásban csúcsosodik ki. Dávid király, a zsidó királyság szimbóluma és akinek a leszármazottja fogja bejelenteni a messiási kort, Jisáj hetedik fia volt, és Bátsevát vette feleségül, akinek a neve szó szerint azt jelenti, hogy a hetes lánya. Az esküvőt hétnapos ünneplés követi, melynek során minden étkezést hét különleges áldás kísér. Ugyanígy hét napon át gyászoljuk a halottat. Hét napból áll a hét a mai napig szinte minden társadalomban, és ez a jelenség a mi hagyományunkban gyökerezik.

Miért ilyen fontos a hetes szám?

A válasz erre a kérdésre a héber nyelv mélyében rejlik, ahogy az egy Ábrahám ősapánk (akinek hetedik generációs leszármazottja Mózes volt, aki kivezette a zsidókat Egyiptomból) és Ávimelech filiszteus király között lefolytatott bibliai beszélgetés során kiderül. A Tóra részletesen leírja, hogy Ábrahám és Ávimelech hogyan jutott egyezségre, ami bizonyítéka is volt annak, hogy Ábrahám pásztorai egy bizonyos kutat ástak, melynek tulajdonjoga vitatott volt. Ábrahám hét – sevá – báránnyal ajándékozta meg Ávimelechet, amit ő úgy írt le, hogy annak a bizonyítéka, hogy ő ásta a kutat. Ők ketten esküt tettek – héberül sevuá –, és a helyet ezért Beér Sevának nevezték, a sevá (hét) bárány és a sevuá (eskű) miatt egyaránt.

Mi volt a hét bárány lényege, és hogyan magyarázhatjuk meg a hasonlóságot a sevá (hetes szám) és a sevuá (eskü, naptári hét és a teljes hétéves ciklus) szavak között, melyek szinte ugyanazon héber betűkből állnak?

Az azonos alakú szavak és egyéb nyelvi hasonlóságok a héber nyelvben – melyről azt tartja hagyományunk, hogy isteni eredetű – nem véletlen egybeesések, főleg akkor nem, amikor szinte ugyanazokat a betűket tartalmazzák. Például a fül héberül ozen. A tudomány nemrég fedezte fel, hogy a füllel nemcsak hallunk, hanem az egyensúlyért is felelős ez a szerv. Nem meglepő, hogy az egyensúlyt jelentő szó a héberben izun, amely nemcsak úgy hangzik, mint az ozen szó, hanem csaknem ugyanazon betűkből is áll.

A lényegi kapcsolat a sevá és a sevuá között a sevuá szó jelentésében rejlik. Egy eskü, amelyet a bíróságon gyakran tesznek, azt erősíti meg, hogy a ma tett kijelentésünk pontosan leír egy múltbeli eseményt. Ábrahám esetében az eskü és a róla elnevezett város örökre szólóan igazolja a szövetséget Ávimelech és Ábrahám között. A zsidó vallásban a sevá ugyanezt teszi. Ez az a fonal, amely összekapcsolja a dolgokat a forrásukkal.

A hét napból álló hét

A sábát és a naptári hét ezt szemlélteti. Az egyetlen fenn­maradt rendszer, melyet a napok számlálására használunk, és amelyet ma minden kormány használ, a hét nap­ból álló hét. A napokkal ellentétben, melyek a Föld for­gását követik, a hónapokkal ellentétben, melyek a Hold ciklusát követik, és az évekkel ellentétben, melyek a Föld Nap körüli keringését követik, a hétnek nincs természeti vagy csillagászati megfelelője. Úgy tűnik, hogy nincs ilyen eredete. Noha használták a hinduk, a kínaiak, a rómaiak és az egyiptomiak, később pedig a keresztények és a muszlimok, akik más napra helyezték át a sá­bátot, az általános hétnapos rendszer a zsidó gyakorlatból származik.

A hagyományaink szerint világos az üzenete: a hat nap a világ aktív megalkotásának, míg a hetedik Isten „megpihenésének” felel meg. A sábát ezért a teremtés bizonysága. Összekapcsol bennünket mindennek a forrásával – a kezdettel. Maga a sevá szó a sáv szóból származik, ami visszatérést jelent.

A misztikusok ugyanezt az elképzelést a térben írják le. A háromdimenziós térben egy pont hat különböző irányban mozdulhat el – jobbra vagy balra, előre vagy hátra, felfelé vagy lefelé. Ugyanakkor a pont a középpont, ahol az x, y és z tengelyek találkoznak, ez köti őket össze. A napokat tekintve ez a sábát, évek szintjén pedig a smita.

Smita

A sábáthoz hasonlóan a smita annak az eszköze, hogy mindent összekapcsoljon saját forrásával. Ahogy a teremtéshez képest előrehaladunk az időben, a smitára van szükségünk ahhoz, hogy hazatérjünk. Amikor a teremtés már megfakult emléknek tűnik, és azt érezzük, hogy az emberiség működteti a világot, akkor a smita egy sábátot hoz el a földnek, és ez mindent megváltoztat.

A zsidó törvények szerint azok a gyümölcsök, melyek ebben a különleges évben teremnek Izrael földjén, köztulajdonban állnak, és bárki megeheti azokat, akár gazdag, akár szegény. Ilyenkor emlékezünk arra, hogy bármely személyes tulajdon, amellyel rendelkezünk, nem több, mint isteni kölcsön. A klasszikus törvényeket – melyek megnyugtatást jelentenek a számunkra, és becsapnak, mert azt hitetik el velünk, hogy mi működtetjük a világot – ilyenkor felfüggesztik, az adósságokat eltörlik, és a jovelkor, a hét smitaciklus betetőzésekor az eladott földek visszatérnek, és a tulajdon visszatér ahhoz a törzsi felosztáshoz, mely akkor állt fenn, amikor a zsidók beléptek Izrael földjére. A smita lehetőséget ad arra, hogy feloldjuk a távolságot köztünk és a teremtés között, hogy visszaadjuk a földet Istennek, azaz a saját forrásának.

Mélyebb szinten a smita olyan időszak, amikor visszatérhetünk önmagunkhoz. Egyrészről emlékeztet minket a bennünk rejlő kicsiségre és együgyűségre, és megkérdőjelezi azon érzékelésünket, hogy birtokoljuk a világot. Másrészről aláhúzza saját nagyságunkat azáltal, hogy hidat képez, mely – amennyiben elmélkedünk az év belső értelmén – lehetőséget ad arra, hogy bensőséges kapcsolatba kerüljünk a Teremtőnkkel.

Az, aki belsővé teszi a smita mélyebb értelmét, rendelkezik azon eszközökkel, melyek segítségével elmenekülhet a minket nap mint nap elárasztó ingerek tömegének zűrzavarából. Nem tudjuk kiiktatni a lármát egy teljes éven át, de adhatunk neki távlatot. Amikor elmélkedünk azon, hogy mi az értelme elengedni saját javaink birtoklását, és megértjük, hogy a Teremtőhöz kell fordulni támogatásért, akkor a napjainkat betöltő érzékszervi telítettség elhalványul. A smita és a zsidó életet átható hetes számok mintázatának üzenete egyedülálló lehetőséget ad arra, hogy hazatérjünk.

fordítás: Domán Sándor