Háláchá

Sófár – A lélek ébredésének hangja

A sófár hangja az Örökkévaló hangja – az egyik legfontosabb micva a sófárfújás.

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2010. szeptember

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2010. szeptember

Rabbi Jehuda, rabbi Nachman fia mondta: “Felemelkedett a Teremtő a harsogásban, az Örökkévaló a sófár hangjában.” (Zsoltárok 47:6) Amikor a Teremtő felemelkedik az ítélkezés trónjára, az ítélkezés szándékával teszi, ahogy mondja a vers: “felemelkedett a Teremtő a harsogásban” (az Örökkévalónak ez a neve “Elokim”, az ítélkezés tulajdonságára utal). Majd amikor a zsidók kezükbe veszik a sófárjaikat, és fújnak az Örökkévaló előtt, feláll az ítélkezés trónjáról és átül a kegyelem trónjára, ahogy az idézet második részében áll: “az Örökkévaló a sófár hangjában” (az Örökkévalónak ez a neve a kegyelem tulajdonságára utal). Megtelik irántuk kegyelemmel, megkönyörül rajtuk, és átfordítja az ítélet tulajdonságát kegyelemre. Mikor? A hetedik hónapban. (Vajikrá Rábá 29:3)

A Tóra két helyen is említi a Ros Hásáná napján való sófárfújás micváját. A Pinchász hetiszakaszban: “A hetedik hónapban, a hónap első napján szent gyülekezet legyen nektek, semmilyen munkát ne végezzetek, (sófár)fújás napja legyen nektek.” (4Mózes 29:1) Ugyanígy írja a Tóra az Emor hetiszakaszban (3Mózes 23:24)
Több magyarázó megjegyzi, hogy nagyon szűkszavúan fogalmaz a Tóra. Nem magyarázza meg, hogy miért pont a hetedik hónap első napján van ez az ünnep, se azt nem írja le, hogy ez a nap az Ítélet napja, és magát a fújást sem magyarázza el. Mindezeket bölcseink hagyományából tudjuk. Vajon miért? Rábénu Báchájé a Tórához írt kommentárja szerint azt, hogy ez a rész rejtettebben van megfogalmazva, mint a többi ünnepről szóló rész, a Tóra egyik alapvető szabályának segítségével lehet megmagyarázni. Mégpedig, hogy minél magasabb szintű, minél spirituálisabb egy dolog, annál inkább el van rejtve, és ilyenkor a Tóra maga is nagyon röviden, szűkszavúan fogalmaz. Hasonlóan röviden ír például a tfilin micvájáról is. Ugyanígy itt is, a hónap első napján, ami a Jom Kipurral befejeződő tíz nap kezdete, van egy nagy titok amely el van rejtve, ami miatt illik, hogy a vers is eltakarja. Ugyancsak ebből az okból kifolyólag a Tóra csak utalás szintjén említi az eljövendő, teljesen spirituális világot.

Így írja Rámbám a Széfer Hámicvotban: “A 170. micvá: Megparancsolta nekünk [az Örökkévaló], hogy  hallgassuk a sófár hangját Tisri hónap elsején ezekkel a szavakkal: „a fújás napja legyen nektek.” Majd a micvá okáról azt írja (Hilchot tesuvá 3:4): “Annak ellenére, hogy a sófárfújás micvája a Tóra rendelete, egy utalás van elrejtve benne, mégpedig, hogy ébredjetek alvók az álmotokból és szendergők a szendergésetekből. Kutassatok cselekedeteitekben, térjetek vissza megtéréssel, emlékezzetek meg Teremtőtökről (…) tekintsetek lelketekre, javítsátok meg az útjaitokat és a cselekedeteiteket, hagyja el mindenki a rossz útját, és a rossz gondolatát.”

Ennek a magyarázata: az ember cselekedeteit egész évben általában nem az alapos átgondoltság vezérli, hanem inkább a saját maga, illetve a társadalom általi megszokottság. Nem gondolja át, hogy minden úgy helyes-e ahogy ő és mások cselekednek, hiszen a dolog megszokottá, természetessé vált. Azonban időnként el kell jönnie egy pillanatnak, amikor kilép a mindennapok sodrásából, felülemelkedik téren és időn, és az abszolút jó és rossz szemszögéből nézi az életét, mind általánosságában, mind részleteiben. Erre a pillanatra a legalkalmasabb az ítélkezés ideje. Ehhez segít hozzá a sófár hangja, hogy felébresszen minket az egész éves szendergésből, és ebből az új szemszögből nézve átértékeljük az életünket. Ha sikerül, a Teremtő látván, hogy a szándékunk jó, nem fog nehéz ítéletet szabni ránk, átül a könyörület trónjára, azaz időt ad, hogy a gyakorlatban is képesek legyünk megvalósítani azt, amit ebben a pillanatban helyesnek látunk.

Azt írja rabbi Jiszráél Szálánter (Or Jiszráél 6.): A nagy ítélet ideje, a sófárfújás ideje Ros Hásánákor, amikor az emberről megemlékeznek és megítélik a tetteit. Ebben az órában az ember hasonlít a Főpaphoz, amikor belépett a Szentek Szentjébe. Ennek a magyarázata: Azt mondja a Talmud, hogy Ros Hásáná napján mindenki átmegy a Teremtő előtt, mint ahogy a juhok a pásztor előtt, aki egyenként megvizsgálja őket. Ez az ítélet pillanata, amikor a sófárfújás idejében az ember felemelkedik a Teremtő színe elé, ott áll ő egymaga a Teremtő előtt. Úgy, mint a főpap egyszer egy évben a Szentek Szentjében. Távol az anyagi világtól, az Örökkévaló az arca világosságába vonja az embert, megemlékezik róla, a jó cselekedeteiről, a kevésbé jókról, a szükségleteiről mind anyagi, mind szellemi téren. Nagyon nagy és fenséges pillanat ez, és egyben félelmetes. Azonban amennyiben az ember saját maga kívánja ezt az ítéletet, számolva azzal, hogy a tettei alapján nem biztos, hogy érdemesül, de az Örökkévaló elé járul, az Örökkévaló megkönyörül rajta. (Ahhoz viszont, hogy valaki ilyen szinten tudja átélni ezt a micvát, sok előkészületre van szükség.)

A sófárfújás törvényei

Minden felnőtt férfi (azaz, aki elmúlt 13 éves) köteles sófárfújást hallgatni Ros Hásáná két napján. A nőknek nincs ilyen tórai kötelessége, hiszen ez alól is mentesek, mint minden más tevőleges, időhöz kötött tórai micvá alól. Ettől függetlenül, úgy, ahogy a többi ilyen jellegű micvában is, ez nem jelent tilalmat, és micvá a nőknek is hallgatni a sófárt. Már régóta általánosan elterjedt azonban az a szokás, hogy a nők “kötelességszerűen” hallgatják a zsinagógában vagy otthon, vagy pedig külön, a nők számára rendezett sófárfújáson, ahogy a nagyobb gyerekek is, akik már valamennyire tudnak viszonyulni egy ilyen micvához, és nem fogják zavarni a közösséget a sófár hallgatásában. Őket micvá elvinni a zsinagógába, mert ahogy minden más parancsolatnál, ebben az esetben is micvá nevelni a kicsiket a Tóra törvényeire.

Minthogy a micvá a sófár hallgatása, és nem pedig a fújása, az áldás szövege is eszerint van megfogalmazva: “lismoá kol sófár”, azaz “hallgatni a sófár hangját”. Aki maga már eleget tett a sófár micvájának, és ezután elmegy sófárt fújni olyanokhoz, akik valami miatt nem tudtak elmenni a zsinagógába (pl. betegek, idősek – nagy micvá annak, aki tud sófárt fújni, hogy gondoljon azokra, akik nem tudnak elmenni a zsinagógákba), a leghelyesebb, ha nem mondja az áldást ő maga, hanem a hallgatók, hiszen a sófárfújó már “hallotta”, vagyis már eleget tett a kötelezettségének. Ha a hallgatók nem tudják saját maguk elmondani az áldást, elmondhatja a fújó is. Ezután a “sehechejánu” áldás következik, amit minden időszakos micvánál elmondunk. A sófárt állva kell fújni és előtte az áldást is állva kell elmondani. A közösség a muszáf előtti fújásnál nem köteles állni, de az általánosan elterjedt szokás, hogy állva hallgatják.

Úgy, ahogy a többi micvánál, a fújónak itt is olyan szándékkal kell fújnia, hogy ezáltal teljesítse a micvát. Ezért, hogyha valaki csak gyakorolja, vagy csak “zenél”, nem tesz eleget a kötelességének, még minimális szinten sem. Viszont, aki a zsinagógában hallgatja (vagy fújja), hiába nem gondolt közvetlenül a fújás előtt arra, hogy ezzel a micvát teljesítse, mégis eleget tett, hiszen azért ment oda, hogy hallgassa a sófárt. (Eszerint aki csak olyan szándékkal megy zsinagógába, hogy ott „társadalmi életet” éljen, az ő helyzete a fent említett esetben problémás lesz).

Háromféle fújás van: “tökio” – egyszerű, hosszú hang, “sövorim” – három közepesen hosszú hang, “töruo” – kilenc rövid hang. Ezeket háromféle rend szerint fújjuk: az első és az utolsó hang mindig tökio, középen pedig lehet vagy sövorim (akkor úgy hívjuk a kezdőbetűik alapján, hogy T-S-T, vagy töruo (T-R-T), vagy pedig mind a kettő (T-S-R-T).

A minimum, amit hallgatni kell, összesen 30 fújás, mindegyik rendet háromszor. (3×T-S-R-T, 3xT-S-T, 3xT-R-T). Ezért, ha valaki betegekhez, vagy idősökhöz megy fújni, ennyit fújjon minimum. A szokás azonban az, hogy mindkét nap száz-száz hangot fújunk: 30-at muszáf előtt, 30-at muszáf közben, 30-at muszáf után, és 10-et a legvégén. Azt szokták mondani: Mi százszor fújunk a sófárba, és cserébe nem kérünk, csak egy fújást: “és lesz azon a napon, nagy sófárfújás…” (Jesájá 27:13).


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás