Az igazi éneklésről.
Szerző: Panyiné dr. Ábrahám Zita
Megjelent: Forrás – 2013. február-március
Szerző: Panyiné dr. Ábrahám Zita
Megjelent: Forrás – 2013. február-március
A híres haszid rebbe, Rabbi Jiszráel Báál Sém Tov otthonába mindig nagyon sokan érkeztek purimra, hogy megosszák az ünnep örömét a rabbival, és persze élvezzék tanításait. Így tett Rabbi Meir Margolis is, aki lelkes követője volt Báál Sém Tovnak. Ez alkalommal magával vitte ötéves kisfiát, Sault is. Báál Sém Tov maga mellé ültette a fiúcskát, és megkérte, énekeljen valamit. Saul nagyon szerette a Sosánát Jákov című dalt, s mivel az kifejezetten purimi ének, azt választotta.
Ezt a dalt vagy inkább imát szokás énekelni Eszter Megilájának felolvasását követően a zsinagógában. „Jákob rózsája ujjongott és örült, amikor Mordecháj királyi bíborban tűnt fel” – kezdődik a dal. Saul érezte, hogy nem mindennapi alkalom ez, és teljes odaadással, szívből énekelt. A rebbe purim kimenetelével megkérte Saul édesapját, hogy hagyja néhány napig nála a kisfiút tanulni. Megígérte, személyesen viszi haza sábesz után. A papája nagyon örült a megtiszteltetésnek, és Saul is szívesen maradt a jóságos rebbe bácsinál sábeszra.
Az elkövetkező néhány napban Saul a rebbe mellett töltött szinte minden percet, aki nagy szeretettel tanítgatta őt. Régi édes emlékeket idézett fel a rebbében a Saullal töltött idő. Amikor fiatal volt, tanítóként kisgyermekeket tanított imádkozni, Tórára, héber alefbétre. Tudta, hogy a kisgyermekek minden szavát külön kincsként értékeli az Örökkévaló fent az égben. Ma már, amikor híres rebbeként tartják nyilván, ritkán volt alkalma gyerekeket tanítani. Főleg felnőttekkel foglalkozott, akik gyakran maguk is nagy tudású rabbik. Az együtt töltött gyönyörű sábesz után a rebbe befogatott egy kocsit, maga mellé vette még két fiatal felnőtt tanítványát, és elindultak Saul édesapjához.
Egy út menti kocsma előtt hajtottak el, ahonnan részeg földművesek durva éneke hallatszódott ki. Alig hagyták el a fogadót, a rebbe megkérte a kocsist, hajtson vissza, mert be szeretne menni a fogadóba. Csodálkoztak a tanítványok, hiszen bizonyosan találnának megfelelőbb helyet is a pihenésre. De nem szóltak semmit, mert tudták, ha a rebbe meg akar itt állni, annak oka kell, hogy legyen. Bementek a kocsmába. A rebbe állt, fogta a kis Saul kezét, és egy ideig hallgatta az ittas parasztok hangos énekét. Majd tapsolt egyet és csendre intette a társaságot. Mindenki felfigyelt rájuk. Szeretnének igazi éneklést hallani? – kérdezte a rabbi. A csodálkozó parasztok válaszát meg sem várva, Báál Sém Tov megkérte Sault, énekelje el a Sosánát Jákovot. És Saul énekelt, azon az édes hangján. Mindenki szájtátva hallgatta. Volt, aki még meg is könnyezte. Amikor befejezte a dalt, a parasztok tapsoltak és kiabáltak: „Gyönyörű! Bravó!”. A rebbe felemelt kezével ismét csendre intette a társaságot. Három paraszt kisfiú felé fordult, akik a szoba sarkában csendben ültek, és tágra nyílt szemekkel hallgatták Sault.
– Hogy hívnak? – fordult az elsőhöz a rebbe.
– Iván – válaszolt a fiú.
– És téged? – kérdezte a másodikat.
– István – mondta amaz.
– Hát a Te neved? – nézett a harmadikra. – Az enyém Anton.
– Fiúk, hadd mutassam be nektek Sault! Ugye milyen gyönyörűen énekelt nektek?! Tetszett? – kérdezte Báál Sém Tov.
– Nagyon tetszett – válaszolták a fiúk, melegséggel és szinte barátsággal a szemükben, miközben Saulra néztek.
– Hát, fiúk, arra kérlek benneteket, hogy emlékezzetek erre a fiúcskára, Saulra. És amilyen barátsággal ma éreztek iránta, úgy érezzetek iránta mindig, minden körülmények között. Meg tudjátok ígérni ezt nekem? – nézett mélyen a szemükbe a rebbe.
– Persze, megígérjük – válaszolták kicsit zavartan a fiúk.
Ezekután Báál Sém Tov intett, és távoztak a kocsmából. Csodálkozott ugyan mindenki, Saul és a nagyobb tanítványok is, de nem kérdeztek semmit.
Teltek múltak az évek. Saul felnőtt lett, családot alapított, és kereskedő lett belőle. Egy purim előtti napon sietett haza családjához. Az erdőn hajtott át kocsijával, mikor 3 bandita megállította. Megkötözte, elvette a pénzét és minden áruját. Egy utolsó imát engedélyeztek neki, mielőtt megölik, mondták. Saul behunyta szemét, és mivel purim előtt jártak a Sosánát Jákov dal jutott eszébe. Hangosan imádkozni kezdett, és reménykedett a megmenekülésben. A három bandita megmerevedett, mintha földbe gyökerezett volna a lábuk, úgy hallgatták. Ahogy Saul énekelt, eszébe jutott gyermekkorának története a rebbével. Újra ránézett a banditákra. Ugye, Te vagy Iván? Te pedig István! Te biztos Anton vagy – nevezte meg őket. Nem kellett többet szólnia, a banditák sírva fakadtak. Hogyan tudhatta az a szent ember, hogy ilyen helyzetbe fognak valaha kerülni? Hogyan láthatta előre a rebbe a jövőt? Talán még ők is megváltozhatnak – gondolták. Gyorsan elengedték Sault, visszaadták a pénzét, és a bocsánatáért könyörögtek. Soha többet nem fogunk lopni – fogadkoztak. Saul elköszönt tőlük, és boldogan ment haza családjához, hogy megünnepelje a zsidó nép megszabadulásával egy időben az ő személyes megszabadulását is a halálos veszedelemtől.
Trendeli Alapítvány – A zsidó bölcsőde
www.trendeli.hu