Fizikai törvények és/vagy Isten?
Szerző: Dr. Gerald Schroeder
Forrás: Aish.com
Fordította: D. Ch.
Megjelent: Forrás – 2013. június
Szerző: Dr. Gerald Schroeder
Forrás: Aish.com
Fordította: D. Ch.
Megjelent: Forrás – 2013. június
Stephen Hawking a nemrég megjelent The Grand Design című könyvében azt az újdonságot írja, hogy az univerzum teremtéséhez Istenre nem volt szükség, hanem kizárólag a természeti törvények kellettek. Tórai és tudományos hátteremmel egyet tudnék érteni a kijelentésével. De hát hogyan? Minden azon múlik, hogy határozzuk meg Istent, és mit értünk a természeti törvényeken.
A filozófusok időtlen idők óta foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy lehet-e „valamit” (főleg a látszólag határtalan és nagyszerű világegyetemünket) megteremteni a „semmiből”. A tudomány válasza az, hogy igen, mégpedig azzal, amit úgy neveznek, hogy „kvantum-fluktuáció”. Mivel ezt a kvantummechanika – az egyik természet törvény – meg tudja magyarázni, Hawking magabiztosan kijelenti, hogy minden létező megmagyarázható a „természet törvényeivel”, melyek közé tartozik valamennyi, az anyagi világot irányító törvény és elv.
De valóban ilyen egyszerű-e a válasz?
„a Tóra definíciója az „Elokim” istennévre […] a végtelen teremtő természeti törvények által kifejezett akarata”
Mivel ezek a csodálatos „természeti törvények” a létezés okai, már azelőtt létezniük kellett, hogy a világegyetem meg lett volna teremtve. És mivel az idő és a tér a teremtett univerzum dimenziói, a természeti törvényeknek az időn és a téren kívül kellett volna lenniük. Más szavakkal ezeknek a törvényeknek maguknak – mint a véges idő és tér végtelen forrásának – öröknek kell lenniük.
Amit így kapunk, az egy végtelen, nem-fizikai „erő”, amely az időn és téren teljesen kívül esik. Ez teremtette a világot. Hogy hangzik ez az olvasó számára? Lehet, hogy Dr. Hawking jobban érzi magát, ha a világ végtelen teremtőjére „természeti törvényekként” hivatkozik, de a legtöbb ember mégis Istennek hívná.
Valójában ez nem más, mint a Tóra definíciója az „Elokim” istennévre, mely más szóval a végtelen teremtő természeti törvények által kifejezett akarata. És tényleg, Isten a teremtéstörténetben végig ezen a néven van említve.
A GONDOSKODÓ, JÓAKARATÚ ISTEN
Legyünk méltányosak Dr. Hawkinggal, nem gondolom, hogy a fő problémája Istennel mint a világot teremtő nem fizikai erővel van. Valószínűleg ezért van az, hogy még ő is számos alkalommal említi az Istent, ha másért nem, akkor azért, mert nincs jobb metaforája a világegyetem titokzatosságának és nagyszerűségének, valamint a teremtése mögötti „erőnek” vagy „törvénynek” az ábrázolására.
Azt gondolom viszont, hogy amikor Dr. Hawking azt mondja, hogy nincs szükség „Istenre”, akkor egy másik aspektusára utal – a Bibliában tetragammatonként említett kimondhatatlan névre, a Jud-Ké-Váv-Ké-re. Az Elokim név a szigorú törvények ok-okozati összefüggések által kifejezett aspektusát képviseli, mely törvények látszólag vakok, és nem mindig jóindulatúak az érintettekkel. A tetragammaton viszont a világegyetem jóindulatú tervét és célját jelképezi, amely a természeti törvényeket eszközként használja.
Dr. Hawking szerint egy ilyen „erőnek” nincs szüksége arra, hogy aktívan és „személyesen” involválódjon a világegyetemben, és irányítsa azt, valamint hogy törődjön a teremtményeivel és a fejlődésük irányával. Ellenkezőleg, amikor a „természet törvényei” megteremtették a kezdeti véletlenszerű feltételeket, semmi másra nem volt szükség ahhoz, hogy a világunkból olyan hely legyen, ahol komplex és információgazdag élet tud kifejlődni, mint „véletlenre.”
KOCKAVETÉS
Ám valóban ilyen szerencsések lennénk?
A Scientific American, a nagytekintélyű és széles körben olvasott tudományos lap szerint ez statisztikailag szinte lehetetlen lenne a kozmikus dobókocka egyetlen dobásával, hiszen az atomi és szubatomi részecskék tulajdonságai, melyek lehetővé teszik az élet kialakulását, annyira specifikusak.
Csak pár példa a rengeteg „szerencséből”:
– Bármilyen formájú komplex életnek három térbeli (hosszúság, szélesség, magasság) és egy időbeli dimenzióval kell rendelkeznie.
– A proton töltésének pontosan ugyanannyinak és ellentétes jelűnek kell lennie, mint az elektronénak, annak ellenére, hogy a proton tömege 1837-szerese az elektronénak.
– Az az erő, amely az atomokat összetartja, hajszálpontosan „ki van számolva”, hogy lehetővé tegye a hidrogénatomok túlnyomó többségét az univerzumban. Ha nincs hidrogén, nincsenek csillagok. A csillagok azáltal termelnek fényt és energiát, hogy belsejükben a hidrogénatomok (a legkönnyebb elem) héliumatomokká (a második legkönnyebb elem) fuzionálnak… és ez közvetve azt jelenti, hogy ott nincsenek nehezebb elemek – tehát nincs élet. A szén, az egyetlen elem, amely képes az élethez szükséges összetett láncokat létrehozni, a csillagok magjában jön létre könnyebb elemekből. Ez a folyamat egy komplex, nagyon finoman hangolt reakciósorozatot igényel.
Ez a folyamat annyira finom, hogy a lovaggá ütött csillagász, Sir Fred Hoyle, aki teológiai szkeptikusként kezdte a tudományos karrierjét, ezt írja:
„Hát nem azt gondolnád, hogy valamilyen szuper-számoló intelligencia tervezte a szénatom tulajdonságait, máskülönben végtelenül minimális lenne az esélye, hogy találjunk egy ilyen atomot a természet vak erői között? Persze, hogy ezt gondolnád… A tények józan ésszel való magyarázata azt sugallja, hogy egy szuperintelligencia játszott a fizikával, kémiával, biológiával, és nincsenek említésre méltó vak erők a természetben. A tényekből kikalkulált számok annyira megdöbbentők, hogy szinte megkérdőjelezhetetlenné teszik ezt a kérdést.”
A FÖLD MINT PLATFORM
Van tehát most egy, az életre finomhangolt fizikai tulajdonságokkal rendelkező világegyetemünk. Ám ez még nem garantálja, hogy tényleg lesz élet. Kell egy alap, egy platform. Nevezzük Földnek. Éppen megfelelő tömeg, éppen megfelelő gravitáció, amely tartja az éppen megfelelő légkört, ahol elég oxigén van ahhoz, hogy végbemehessen az égés (vagyis az energiatermelés), de nem annyi, hogy az alap szénmolekulák spontán elégjenek.
Azután itt van a ferde tengelyünk, amely lehetővé teszi, hogy a napfény a bolygó felszínének sokkal nagyobb részére eljusson, mintha a tengely függőleges vagy vízszintes volna. Mindez olyan távolságban a Naptól, hogy a víz folyékony halmazállapotú lehessen, nem csupa jég, mint a Marson, és nem is csupa gőz, mint a Vénuszon.
Továbbá ha megnézzük a bolygók Nap körüli elosztását, és észrevesszük a Mars és Jupiter közti aszteroidaövet, mely egy bolygó lehetett volna, de az óriási Jupiter tömegvonzása miatt nem formálódott meg, felfedezzük, hogy mindegyik bolygó kétszer olyan messze van a Naptól, mint az előző – kivéve egyet, a Földet. Nem volt rá esély, hogy ebben a keskeny, életre alkalmas zónában bolygó legyen, és mégis itt vagyunk – a pontosan megfelelő bolygó a pontosan megfelelő helyen, és így tovább.
Mégis mindezzel együtt sem az ember, sem más élőlény nem léteznének, ha a természetnek nem lenne még egy „véletlenszerű” furcsasága: annak a héjnak a mozgása, amely a Föld felszínén alakult ki, amikor a valaha folyékony bolygó lehűlt, és a tengerszint fölé emelkedő földrészeket hozott létre. Ha ez a mozgás (lemeztektonika) nem lett volna, nem alakultak volna ki a kontinensek. Ez nem hangzik fenyegetően, amíg fel nem fedezzük, hogy ha nem alakultak volna ki a földrészek, és a Föld viszonylag lágy maradt volna, az óceánokban lévő vízmennyiség 2 és fél kilométer mélyen beborítaná az egész Földet.
Ez csak néhány példa a rengetegből az antropikus elvre. Ahogy a neves fizikus, Freeman Dyson mondta: mintha a világegyetem tudta volna, hogy jövünk.
A KEZDŐPONT
Ez a talán legnagyobb kérdéshez vezet: hogyan kezdődött az élet? Még senki nem tudja. Richard Dawkins, a The God Delusion című művében a szerencsének tulajdonította az élet két legalapvetőbb jelenségét: az élettelen anyagból eredő életet és az élettelen anyagból eredő életben felbukkanó tudatot.
A Nobel-díjas Francis Cricknek, aki saját magát ateistába hajló agnosztikusként jellemzi, nem kis küzdelmet jelentett leírni a földi élet megjelenését. „Egy becsületes ember, aki fel van vértezve az összes ma ismerhető tudással, csak azt mondhatja, hogy az élet eredete bizonyos tekintetben szinte csodának tűnik, annyi feltételnek kellett teljesülnie a létrejöttéhez.”
És mégis minden összetettsége ellenére az élet meglepően gyorsan megindult a Földön. A legöregebb kövek, amelyeken fosszíliákat találhatunk, mikrobák ősmaradványait tartalmazzák, melyek közül néhányban sejtosztódás játszódott le. Az a tény, hogy a DNS genetikai kód, és a kódban lévő információt kibontó rendszer minden életformában azonos, azt jelzi, hogy amikor először kialakult, rögtön megfelelő volt.
Ráadásul nincs bizonyíték a DNS-en belüli evolúciós változásra, pedig azt várnánk, hogy a „több milliárd év alatt”, amióta a rendszer működik, javulás illetve újítás céljából evolúciós vagy fejlődési változások menjenek végbe. A másik alapvető információmegőrzési és -átadási rendszert – a nyelvet és az írást – tekintve hatalmas és alapvető fejlődési változásokat látunk időben és térben. Lehetséges-e, hogy egy nem irányított természet elsőre létrehozza ezt a genetikai tökéletességet?
A Nobel-díjas Christian de Duve így írt az élet kezdetéről: „Ha egy baktériumsejt megszületésén az atomjainak a véletlenszerű összeállítását értjük, akkor egy örökkévalóság sem lenne elég rá. Az a sebesség, amellyel az evolúció elindult, miután – hogy úgy mondjam – rátalált a helyes útra, és az a látszólag autokatalitikus mód, amellyel gyorsult, igazán megdöbbentő. Mégis csak és kizárólag a véletlen műve. De ez nem a teljes válasz, ahogy hihetnénk, mert a véletlen nem légüres térben működött, hanem egy olyan univerzumban, amelyet szabályos törvények irányítanak, és amely speciális tulajdonságokkal felruházott anyagból áll. Ezek a törvények és tulajdonságok azok a korlátok, amelyek az evolúciós rulettet alakítják, és eldöntik a nyerőszámokat. Tekintve a szerencsés húzások óriási számát az evolúciós játék sikere mögött, joggal gondolkodhatunk azon, hogy ez a siker vajon milyen mértékben van eredetileg beleszőve az univerzum szövetébe.”
Más szóval mivel a világegyetem annyira pontosan az életnek megfelelően van megteremtve, értelmetlen volna azt gondolni, hogy a komplex és befogadó univerzum a véletlen műve.
A Nobel-díjas néhai George Wald korábban határozottan kijelentette, hogy az élet megszületésének kizárólag időre és szerencsés reakciókra volt szüksége. Mégis, a felfedezéseire alapozva ezt írta: „Nemrég az jutott az eszembe – bevallom, először némi sokkot átélve, ami a tudományos érzékemet illeti – hogy mindkét kérdés (az emberi tudat és az élet élettelen anyagból való eredete) bizonyos szintű harmóniába hozható. Az a feltételezésem, hogy a tudat nem az élet evolúciójának egy késői eredménye, hanem mindig is létezett mint a fizikai valóság mátrixa, forrása és feltétele – az a dolog, amelyből a fizikai valóság áll, tudati dolog. A tudat hozta létre a fizikai univerzumot, amelyből az élet születik, és amely végül olyan teremtményeket fejleszt ki, amelyek tudnak és teremtenek: tudomány-, művészet- és technológiaművelő állatokat. Bennük kezdi a világegyetem megismerni saját magát.”
Nemcsak a „fizika törvényei” tűnnek egyre inkább egy „tudat” művének, hanem maga a fizikai valóság is egyre inkább „ideának” tűnik. Ahogy a Nobel-díjas Werner Heisenberg írta: „A fizika XX. századi fejlődésében nagyon is nyilvánvalóan inherens problémák merültek fel a létezés materialista elméletével kapcsolatban. Mégpedig ahhoz a kérdéshez kapcsolódva, hogy az anyag legkisebb egységei, az atomok (amelyekből mi mindannyian állunk, sőt még a baktériumoktól a galaxisokig is minden) vajon rendes fizikai tárgyak-e, vajon ugyanúgy léteznek-e, mint a kövek vagy a virágok. A kvantumelmélet itt teljesen megváltoztatta a helyzetet… Az anyag legkisebb egységei ugyanis nem fizikai tárgyak a szó hagyományos értelmében, hanem a platóni értelemben vett ideák.”
Hogyan válaszolják meg tehát Hawking és mások azt az egyre inkább elfogadott nézetet, miszerint minden, amit észlelünk lényegében egy metafizikai elme kifejezése? Egyetértenek azzal, hogy nagyon valószínűtlen, hogy a komplex, életkompatibilis univerzumunkat egy véletlennel meg tudjuk magyarázni, de talán végtelen számú világegyetem van, és mi csak véletlenül éppen a szerencsésben élünk. Ez a válasz a „multiuniverzum-teória”.
A Scientific Americanben, az elismert újságban még azt is felvetik, hogy a mi világegyetemünk annyira tökéletes, logikus, hogy létezniük kell más, tökéletlenebb univerzumoknak is. Vegyük észre a kicsavart logikát: a mi, az élet számára tökéletes világegyetemünk azt feltételezi, hogy kell lenniük más, nem tökéletes univerzumoknak is. A mi világegyetemünk tökéletességéből természetesen nem következik más, akár tökéletes, akár tökéletlen univerzumok létezése. És ezért tudósként szégyellem magam, hogy egy ilyen kicsavart logika megjelenhetett egy rangos tudományos folyóiratban.
Bernard Carr, a londoni Queen Mary University csillagásza tömören megfogalmazta ezt a „logikát”. Ahogy ő mondta: „Ha nem akarod az Istent, akkor bizony a multiverzumot kell választanod.” Más szóval, ha valóban mi vagyunk az egyetlen világegyetem, akkor mi tervezett univerzum vagyunk.
Az „elme” mint minden létezés alapvető minősége és az „anyag” mint egy idea kifejeződése, amely az univerzum szövetébe van írva – ezek sehogyan sem passzolnak Dr. Hawking vezetetlen világegyeteméhez. Az, hogy az Isten felhasználta a természet törvényeit a világ teremtéséhez, nem okoz teológiai problémát, de a világegyetem minden bizonyítéka arrafelé mutat, hogy a Teremtő folyamatosan beavatkozik a létrehozott teremtésbe.
Az idézetek pontos forrásai az aish.com-on, az eredeti cikkben találhatók.
Dr. Stephen Hawking Oxfordban és Cambridge-ben tanult ill. doktorált angol fizikus és csillagász. A Royal Society tagja, többek között az Albert Einstein-díj, a Brit Birodalom Érdemrendje és az amerikai Elnöki Szabadságérem tulajdonosa. 21 éves korában ALS-t diagnosztizáltak nála, és az orvosok két évet jósoltak neki. Azóta szinte teljesen lebénult, és beszédgenerátort használ. Fő témái az általános relativitáselmélet, a fekete lyukak és a kvantumgravitáció. Az ősrobbanás visszhangja felfedezését a fizikusi karrierje legizgalmasabb eseményének nevezte. A multiverzum (több világegyetem) elmélet támogatója. Laikusoknak szánt tudományos ismeretterjesztő munkáival nagy népszerűségre tett szert, az 1988-ban megjelent Az idő rövid története c. könyve 237 hétig vezette a Sunday Times bestseller listáját. Első feleségétől három gyereke született.
Honlapja: www.Hawking.org.uk
Dr. Gerald Schroeder a Massachussets institut of Technologyn szerezett két doktori fokozatot atomfizikából illetve csillagászatból, majd ugyanitt tanított fizikát. Az USA Atomenergiai Bizottságának tanácsadójaként részt vett a volt Szovjetúnióval kötött atomenergia-korlátozási egyezmények kidolgozásában, és hat atombomba-kisérletben. Világszerte több kormány tanácsadójaként dolgozott, és publikált a Times-ban, a Newsweekben és a Scientific American-ben. Többek között a hét nyelven kiadott Genesis and the Big Bang c. könyv szerzője, melyben a modern tudomány és a Biblia közti harmóniáról ír. Feleségével és öt gyerekével Jeruzsálemben lakik, ahol az Aish haTorah központ előadója, fő témái az evolúció, kozmológia és a világegyetem kora.
Honlapja: www.GeraldSchroeder.com